Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (elemzés)

Ami elsődleges jelentésszinten történik, az az, hogy Esti felszáll a villamosra, hogy valahová eljusson vele, de a villamosban történtek miatt megváltoztatja a szándékát. Eredetileg nem azzal a céllal szállt fel, hogy majd a legjobb ülést elfoglalja az ablaknál és elmegy a végállomásig… Ezt onnan tudjuk, hogy szinte meglepődik, amikor a kalauz elkiáltja, hogy „Végállomás”. Tehát amikor Esti Kornél a végállomáshoz ér, akkor már az úti cél elérésének, a megérkezésnek a szándéka nincs jelen. Akkor érkezik a végállomáshoz, amikor már épp elkezdené élvezni az ablakülést.

Ez tehát azt jelenti, hogy a villamosban lezajló pozícióharc nem függ össze az utazás eredeti céljával, és nem szolgálja az úti célhoz való megérkezést sem.

Nemcsak Esti Kornélt, hanem az olvasót is kizökkenti, amikor meghallja, hogy „Végállomás”, mert rádöbbenünk, hogy a „villamosút = szocializációs folyamat, karrier, emberi élet” értelmezésünk nem ad választ a legfontosabb kérdésre: arra, hogy mi lehetett az úti cél. Hová akart eljutni Esti Kornél?

A „Végállomás” a halált jelenti, de a főhős célja nem az volt, hogy a végállomásig utazzon! Ha az utazás maga az élet, akkor az utazás eredeti célja az élet értelméhez való eljutás volt. Tehát Esti Kornél az élet értelmét kereste, és eközben érte a halál. Mert az út végén mindig a halál vár, és minden úton van egy végállomás. Az életünket csak akkor tudjuk hitelesen élni, ha végig tudatában ennek.

A novella központi problematikája nem maga a halál, hanem a halálhoz való viszony. Az életünk csak akkor lehet autentikus, ha tudatosan éljük, szem előtt tartva azt, hogy a vége így is, úgy is a halál lesz.

A műre nyilvánvaló hatással van Martin Heidegger filozófiája, aki az életet a halál felől értelmezte. A német filozófus úgy gondolta, szembe kell néznünk azzal, hogy az életünk egyszer véget ér, és úgy kell élni, hogy közben állandóan értelmeznünk kell önmagunkat és az életünket.

Esti Kornél az önértelmezés szándékával indul útnak, ami valójában létértelmezés is. Amikor felszáll a villamosra, azt mondja, hogy okvetlenül meg kell érkeznie, vagyis okvetlenül meg kell találnia az élete értelmét. Igen ám, csakhogy utazás közben szem elől téveszti az úti célt. Ez azt jelenti, hogy úgy kezd élni, hogy megfeledkezik arról, hogy az élete véges és rövid, és hogy értelmet kell adnia neki.

A villamosban lezajló „küzdelem” egy hiteltelen élet leélését jelenti, melyben a pozícióharc elvonja az ember figyelmét arról, ami igazán fontos. Mire a küzdelem véget ér és élvezhetné a győzelmét, már meg is hal, és soha nem találta meg az élete értelmét. Amikor Esti Kornél a mű végén elmosolyodik, erre döbben rá.

Az is világos, hogy a másodlagos elbeszélőnk, a történetet előadó Esti Kornél is metaforikusan értelmezi a villamosutat. Ezért nevezi az alcímben „megrázó leírás”-nak a villamosutazás történetét.

Az is világos, hogy a történet hőse csak jelképesen hal meg, hiszen ha valóban meghalna, akkor nem adhatná elő első személyben a saját történetét.

A történetet elbeszélő Esti Kornél az önértelmezés igényével mondja el ezt az egész villamosutazást, melynek a vége saját metaforikus halála. Az önértelmezés hozzásegíti, hogy tudatosan élje az életét, szem előtt tartva, hogy az élet véges és rövid, így az élete újra hiteles (autentikus) lesz.

Esti Kornél metaforikus halála azért is fontos, mert ellenpontozza a főhős korábbi fejezetekben megmutatkozó életfelfogását. Minden eddigi motívumot új megvilágításba helyez, és nyilvánvalóvá teszi, hogy a mű az életre, a létre vonatkozó alapkérdéseket feszeget. Ugyanakkor ironizál is a kérdésekre adható válaszokon.

A szöveg két metaforikus szintje közti ellentét hozza létre az iróniát. Hiszen először azt hisszük, hogy a villamosút a társadalmi beilleszkedést és a pozícióharcot jelképezi. Ez esetben az ablakülés elnyerése a siker és a győzelem, a megjutalmazottság érzését kelti. Igen ám, de ez csak egy felszínes értelmezés lenne, a novella ennél sokkal mélyebb értelmű.

A végállomás elérése, amely egészen váratlanul történik, a halandó ember váratlan halálát jelenti, és érvényteleníti az eddigi értelmezésünket. Hiszen a halál felől nézve mit ér a megszerzett pozíció? Az egész nagy küzdelem, amit az út során Esti lefolytatott, kétes értékűvé válik. Ez az értékszembesítés lesz az irónia fő forrása.

Az irónia tehát, amely kezdetben a villamos utasait és az utazási körülményeket veszi célba, később magára Esti Kornélra irányul. A mű vége felől olvasva pedig a mű egészére kiterjed. Rájövünk, hogy az egész egy paródia.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!