Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (elemzés)

Tizennyolcadik fejezet,

amelyben egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást s elbúcsúzik az olvasótól

A Tizennyolcadik fejezet a kötet utolsó novellája. Az alcím ironikus jellegű, mivel két olyan jelzős szerkezetet tartalmaz, amelyek ellentétes jelentésűek: „közönséges villamosút”ßà„megrázó leírás”. Ebből már sejteni lehet, hogy a novellát képletesen kell értelmezni.

Az alcím „elbúcsúzik” kifejezése nemcsak azt sejteti, hogy ez az utolsó fejezet lesz (Esti Kornél utolsó megszólalása lesz), s utána az író „elhallgat”, hanem a távozás, a búcsú, sőt, a végső búcsú, azaz a halál képzetét is felidézi. Ezeket az olvasói előfeltevéseket a novella beigazolja.

A villamosút metaforikus-allegorikus értelemben az emberi életet, az embernek az életen keresztül vezető útját jelképezi. Az ember egy villamoson utazik az életen át. A villamosutazás minden állomása egy élethelyzet jelképe. Olyan műről van szó, amely a halál felől visszanézve vizsgálja meg az életet.

Kosztolányi szembesíti egymással az élet végességével szembenéző, hiteles (autentikus) magatartást és a halálról megfeledkező, hiteltelen magatartást.

A novella a 20. század emberéről szól. A híd, a Duna, a villamos jelzi, hogy a 20. század eleji Budapesten vagyunk.

Az elbeszélői helyzet érdekessége, hogy két elbeszélőnk van. Az egyik nincs megnevezve, ő az elsődleges elbeszélő vagy narrátor. Csak egy rövid megnyilatkozása van: „Ordított a szél – szólt Esti Kornél.” Ez is csak arra szolgál, hogy megtudjuk belőle, hogy ki a másodlagos elbeszélő.

A narrátor szerepe tehát csak annyi, hogy helyzetbe hozza, a történet hőseként és E/1. személyű elbeszélőjeként azonosítsa Esti Kornélt. Ezzel az eljárással az elsődleges elbeszélő elhárítja magától az elbeszélői szerepet és átadja Estinek. Ettől kezdve az elbeszélés végig első személyű lesz.

Esti Kornél nem is annyira elmeséli, hanem inkább értelmezi számunkra a villamosutazást, és elemzi, értékeli egykori önmagát, aki ott utazott a villamoson. Ugyanakkor nem mindig egyértelmű, hogy melyik álláspont vagy tapasztalat tartozik a múltbeli Esti Kornélhoz, aki a történet szereplője, és melyik a jelenbeli Esti Kornélhoz, aki a történet elbeszélője.

A nagyobb utazáson belül apróbb „utazások” teszik kétsíkúvá a novellát:

• Esti Kornél átutazik a városon, közben jó helyet próbál szerezni magának a villamosban. Ez a mozzanat a jó életért, jó állásért, a polgári jólétért való küzdést jelképezi. A többi emberrel küzd a helyért, akik szintén jó helyet akarnak maguknak.
• Sok megpróbáltatáson megy keresztül, aztán „beérkezik” a kocsi belsejébe. Ez a mozzanat azt jelképezi, hogy megtalálja az útját, rátalál a céljára az életben, sikeresnek mondhatja magát.
• Egy ponton megundorodik, s már-már ki akar lépni a küzdelemből, azaz a polgári létből, vagy akár az életből. Ez azt jelképezi, hogy megundorodik a társadalomtól.
• Keresd a nőt, tartja a mondás. A nő az örök párja a férfinak, aki némi színt, ragyogást, fényt tud hozni ebbe a kevés örömmel kecsegtető életbe. A villamosban tekintettel érintkeznek, mivel messze vannak egymástól, fizikailag nem tudnak érintkezni. Ez egy felszínes párkapcsolatot jelképez. Mindazonáltal van némi szépsége, írisze, melegsége ennek az életnek a másik nemmel való kapcsolatteremtéskor.

Csak a nőnek köszönheti, hogy nem adta fel a küzdelmet a helyért. Ám hamar eltűnik a nő, hiába keresi Esti Kornél, aztán pedig magára marad és már csak maga elé mered.

• Aztán helyet kap, amelyért „az élet vad viadalát vívta”. Küzdött és győzött. (Kicsit már szájbarágós a szöveg, kicsit túlbeszélt, de nem szabad elfelejteni, hogy a mű az 1930-as években íródott. Ma már sokkal áttételesebben tudjuk a műveket értelmezni.)

Egy pici fintor, kis cinizmus is megjelenik: lehet-e többet szerezni a villamoson egy kényelmes ablakülésnél? És mire hősünk megszerzi, addigra már közel van a végállomás (csak rövid ideig élvezhette a jót). A végállomás természetesen a halált jelenti.

Ráadásul az ablak piszkos volt… Azt hitte, valami szépet lát majd kint, de az is csalódást okozott, amit az ablakon keresztül látott. Az egy másik közeg, egy másik tér, amit otthagy. Csak rálát, de nem teheti magáévá ezt a másik világot, s ez is csalódást okoz.

Az utasok mindig ellenségeskedve, egymást letaposva utaznak, mindig irigykednek egymásra. Amikor Esti Kornél helyet szerez magának a villamoson, úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket, közömbösséget tettetnek, de Esti Kornél látja, hogy mennyire irritálja őket a más sikere.

„Úgy viselkedtem, mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyűlölik az embereket és sokkal hamarabb megbocsátanak egy zsáknak, mint egy embernek.”

A novella mondanivalója néhány sorban összefoglalható: az élet egy irgalmatlan tülekedés, az emberek tömegben vicsorító, kegyetlen vadállatok, a szépség és a boldogság pillanatai ritkák, és mire végre „befutunk”, kiverekedjük a helyünket, az élet már véget is ért.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!