Mészöly Miklós: Saulus (elemzés)

Kifejezőeszközök:

• akronologikus emlékmonológ (a monologikus előadásmód akronologikus változata) – Saulus monológokban emlékszik vissza az eseményekre, de azokat nem megtörténésük sorrendjében mondja el. Nem is annyira a történetre figyel, hanem inkább azokra a benyomásokra, amiket az elbeszélt események hagytak benne. Az akronológia egyik legszembetűnőbb jele a sok idézőjeles szövegrészlet.
• idézőjeles szövegrészek (víziók, álmok leírása). – az első idézőjeles részt Saulus azzal vezeti be, hogy víziója támad: „Még soha nem volt olyan látomásom, amilyenről a próféták beszélnek: de annál gyakrabban láttam magamat egy iszonyú nagy tér közepén, a saját üres jelenlétem legalján. Úgy buktam bele ilyenkor az éber álomba, mint aki ott is tovább folytatja a nyomozást…” – az alapszövegen belül újabb szövegháló alakul ki, melyben a hős szinte kívülről néz önmagára (ez végig jellemző Saulusra)
• tudatos sűrítések, ismétlődések.

Sok a leírás a szövegben, és a leírások nemcsak az atmoszférateremtés célját szolgálják, hanem jelentésképző funkciójuk is van. Minden elemük metaforizált, így valóságos metaforarendszer alakul ki.

A leírások az elbeszélő megfigyeléseiként szerepelnek a szövegben. A mozdulatlan, passzív részletek fényképszerűek, a mozgó, aktív részletek filmszerűek. Személytelenségükben is személyesek, így minden kommentárnál többet el tudnak mondani a főhős élményeinek mélyrétegéről, közérzetéről.

A hallható, látható tárgyi valóság visszatükrözi Saulus lelkiállapotát, érzéseit, vágyait, töprengéseit:

• természeti képek fejezik ki a főhős érzéseit (Saulus megértési vágya kivetül az őt körülvevő tárgyi világra) – a tér, idő és környezet túlmutat önmagán, Saulus élményeinek jelképe is, pl. puszta, sikátor, hőség, évszak, szél, égbolt (pl. „vörös az ég a homoktól, mint a szégyen”)
• hangzásképletek – Saulus lelkiállapotát fejezik ki (pl. „Csak a sarum csattog, KedmahI”, „Az egyhangú dallam oldalról csapódott hozzám, a testemmel éreztem, ahogy feltarajosodik és kikerül”).
• látványleírások – olyan leírások, amelyekben a főhős azt rögzíti, amit lát, és amelyek illenek a lelkiállapotához, és fontos szerepük van. A látvány és a lelkiállapot egymásra vetülése feszültséget teremt, pl. a rés és a belőle nyíló, behatárolt kilátás (zártság és nyitottság) Saulus belső látószögének térbeli megfelelője (Saulus látótere korlátozott: sokszor néz és csak egy pontot lát) – „Kis idő múlva egy teknőforma szurdikba kerültem, ahonnét nem vitt tovább út. Az alján volt egy kis földréteg, de csak annyi, hogy egy kenderszálhoz hasonló, vöröses fűféle meg tudott élni rajta. S nem is volt zárt egészen, a tenger felé kinyílt, egy ablakszerű nyiladékon látni lehetett a keleti part erdőségeit és a Nebo csúcsát. Az ilyen váratlan megnyilatkozások mindig nagyon erősen hatnak rám”, „És a világítás is szokatlan itt. Éppen szembefut az ablakkal egy oszlopos csarnok. Ahogy pontosan az ablak négyszögébe illeszkedik, valószerűtlenül beárnyékolja, de ugyanakkor ki is tágítja a szűk helyiséget: mintha sorfalak közé ékelt, üres pályára nyílna kilátás. A célvonalnál csillogó fémlapokkal borított mellvéd, ott kezdődik a Kedron-völgy szakadéka. És azon túl – mint valami fokozhatatlan háttér – az Olajfák.hegye.”
• ellentétek (zárt-nyitott, sötétség-fény) – a zárt, sötét, labirintusszerű helyszínek (zsákutca, teknőforma szurdok, keskeny köz, sehova sem vezető folyosó, kútakna, kőfejtő) és ezek ellentétpárjai, a végtelen, napfényes, sőt, fénytől vakító terek (sivatag) növelik a feszültséget és meghatározzák a szöveg dinamikáját.
• tárgyias és homályos leírások (feltűnő az ellentét Saulus belső világának homályossága és a külvilág tárgyias, pontos rajza között) – Saulus személye összekapcsol egy átláthatatlan, érthetetlen és egy megbízható, egyértelmű világot: a környezet, a tárgyak világa egyértelmű, a templomi törvénymagyarázók világa áthatolhatatlan.

Motívumok: a regény motívumai metaforikus, jelképes jelentéssel telítődnek.

• nyomozás – ez a motívum tartja össze a regényt, amely egy bírósági eljárás krónikájára vagy egy jegyzőkönyvre hajaz. (Az egész regényben fordítva van megírva az ok és az okozat. Saulus megtudja az okozatot, és visszavezeti az okra.)
• szurdok – az úttalanság jelképe
• fűcsomó – az élet szívósságát jelképezi
• Nebo – az a hely, ahonnan Mózes halála előtt megpillanthatta az Ígéret földjét
• fülke (Rabbi Abjatár fülkéje) – egy eszme bezártságát jelképezi
• Olajfák hegye (Jézus utolsó számvetésének helye) – a magára maradás jelképe

Visszatérő motívumok:

• Krisztus-történetek – több krisztusi történet szerepel a Bibliából (pl. halott feltámasztása), és leírja, hogy valakit megfeszítenek a Golgotán
• Anyajuh (a vak koldus történetében szerepel, a történet kultikus középpontja) – a legfőbb érték jelképe, az anyajuh keresése az élet értelmének keresése, egyfajta istenkeresés („ő szeret, te üldözöd” – itt a negatív jelentésű „üldözés” szó pozitív jelentésbe fordul át), az anyajuhot keresni ugyanaz, mint Istent keresni (a Bibliában a bárány Jézus jelképe, a nyáj a hívők közössége, így ez fontos motivikus kapcsolat). A vak koldus története pedig, amely az anyajuh kereséséről szól, valójában egy példázatos mese a belső látás megtalálásáról.
• saru (Saulus lábáról leszakad a saruja, így átveszi a megkövezett István saruit) – a saru átadása már jelzi, hogy Saulus vállalja küldetését mint Paulus. Tulajdonképpen itt hatalomátadás történik: a saruja átvételével magára vállalja a halott küldetését. Ez a beiktatás szimbolikus kifejezése, és ezután Saulus nem üldöz többé senkit, csak önmaga elől menekül (de érzi, hogy sorsa már megváltozott).
• koldus – többször visszatérő motívum a regényben (a mű elején van Saulnak egy önmegszólító monológja, amelyben többször is említ egy koldust), pl. „Amikor utoljára Tarzuszban jártam, éjszaka érkeztem meg az öregvárosba, és egy vak koldus csatlakozott hozzám.” A vak koldus felajánlja, hogy elkalauzolja az idegen városban, vagyis egy vak vezeti a látót.
• hanghatások (a különféle hangok sokféle asszociációt kelthetnek) – pl. dobogás: szamarak patája, saruk (léptek) hangja.
• számok (3 és 7) – három napig nem lát, a sivatagban hét nap után történik valami fontos
• fehér szín – pozitív és negatív jelentése is van (megtisztulás, betegség). – Jeruzsálemet fehér Jeruzsálemként emlegeti, így a fehérré válás egy tisztulási folyamat jelképe (a bűnös város megtisztulását jelenti). Másrészt a fehér a betegséggel függ össze, mindazzal, ami fenyegető. „Jehu az őrség egyik tagja volt, és őt szállították el olyan sürgősen a poklosok telepére. Bár a telep lakói azt állítják, hogy csak hónapok múlva lett olyan a teste, mint a hó, a gennyes hólyagoktól. A hasonlat, a hó, az ő szavajárásuk. Azt tartják, hogy az a kegyelem, ha az egész test egyszerre lesz mindenütt fehér, csak az hoz gyógyulást.” Itt a fehér szín egy baljós jel, egy halált hozó betegség jelképe (a betegség pedig hagyományosan a bűn jelképe az irodalomban, pl. Camus: A pestis).
• időjárási tényezők (a lelkiállapotot is tükrözik) – a nagy hőség hallucinációkat okoz, ami nem egyértelmű betegség, de olyan állapot, amely eltér az általánostól, a józantól, a megszokottól.
• fény-árny játék – többszörösen visszatérő motívum (a testet, teret metsző fénysáv és árnyék folyamatosan visszatér a szöveg más-más pontjain). A fény és az árnyék tagolja a teret: „Ha szemközt fordultam a lőrésekkel, hátamat tűzte a nap, s mintha áthaladt volna rajtam, a fejem magasságában szeletelte az Olajfák hegyét. A fal árnyéka közben hosszabbodni kezdett, átkúszott a Kidron völgyén és belekapaszkodott a Gethsemane fáiba. Én meg fönt álltam, mint az élére parancsolt deszka. Szerettem ezeket az esti pillanatokat. Az éles határokat, melyeken még a sötétség se tud kifogni.” – határhelyzetet rögzít a fény-árnyék ellentéte, amely a dolgok önmagukkal való azonosságát, végső soron Saulus önmagával való azonosságát jelképezi, vagyis az önazonosság metaforája. Erre a főhős is rádöbben, mert azt mondja: „Ami nem eléggé éles, még nem eléggé önmaga.”
• éles, fehér fény (visszatérő mozzanat az élesen áthasító fény, a sötétségen átütő „fémes derengés”, amelyben a kíméletlen fény egyúttal „végérvényes árnyékokat” metsz) – a fény mint negatívum jelenik meg, az éles fény bántó (mint pl. Camus Közöny c. regényében), a fehér fény a betegséggel függ össze, mindazzal, ami fenyegető.

Szimbólumok: a szimbolikus jelentésű szavak nagy kezdőbetűvel vannak írva, pl. Eszme, Törvény. Ezek a nagybetűs szavak azonban mindig távolítottak, már nincsen hitelességük. Ezeknek a nagybetűssége már zavarja Saulust.

Nyelvezet: lecsupaszított, dísztelen, takarékos. Mészöly alapelemeire csupaszította a mondatokat, kigyomlált névelőt, olykor ragot, ritkította a jelzők számát és minden díszítményt elhagyott. A mondatok közötti csendnek is hangsúlyt és jelentőséget adott.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!