Motívumok: a püspök gyertyái – szimbolikusan elindítják és lezárják a főhős jellemfejlődését (megtestesül bennük az a jócselekedet, ami Valjeant arra ösztönzi, hogy megváltozzon, és megvilágítják utolsó perceit is annak az embernek, aki züllött és hitvány fegyencből, tolvajból derék, becsületes, tiszteletre méltó emberré vált).
Esztétikai minőség: helyenként megjelennek tipikusan groteszk jelenetek (a fenséges keverése a nevetségessel). Példák:
- Jean Valjean és a püspök találkozásának jelenete
- Jean Valjean és Fantine találkozásának jelenete
- Jean Valjean önleleplezésének jelenete (a bírósági tárgyaláson)
- Gillenormand úr és Marius, azaz nagyapa és unoka összecsapásának, szóváltásának és szakításának jelenete
- Gavroche halálának elbeszélése („Ez a kicsiny lélek, amely igazából nagy lélek volt, elröppent.”)
Humoros jelenetek is akadnak – humoros ábrázolásra elsősorban Gillenormand úr és Marius sajátos viszonya nyújt lehetőséget az írónak. (Gillenormand úr imádja unokáját, de annak politikai felfogását és távozását nem tudja megbocsátani. Amikor Marius ájultan, sebesülten visszakerül hozzá, egyszerre átkozza őt és a gyógyulásáért imádkozik. Gyengédségből kénytelen elhallgatni igazi politikai és társadalmi nézeteit, s ez újra meg újra Moliére vígjátékaira emlékeztető megnyilvánulásokba sodorja.)
Hangulat: sok a hangulati váltás, van eposzi, lírai, kalandregénybe illő, bűnügyi-alvilági hangulatú fejezet is. A két fiatal, Marius és Cosette története egyszerű idill, melyet Hugo romantikus pátosszal mutat be.
Nyelvezet: nagy nyelvi gazdagság jellemzi a regényt. Ehhez a párizsi argó ismertetése és részletes elemzése is hozzájárul. Hugo vérbeli romantikusként szívesen használja a népnyelvet és a tolvajnyelvet is.
Szereplők, jellemek: a romantikus látásmód érvényesül a jellemábrázolásban, a szereplők vagy jók, vagy rosszak. Hugo ellenpontozó technikát alkalmaz: a jóság és az emberi tisztaság ellenpólusa is megjelenik, az aljasság, a gonoszság.
Jean Valjean: a történet főhőse, eredetileg favágó, aki szeretné becsületes munkával eltartani özvegy nővérét és annak hét kisgyermekét. 1795 kemény telén azonban nem kap munkát, és mivel más megoldást nem lát, betöri egy pék ablakát és kenyeret lop. Az éhség kényszeríti erre, nem gonoszságból követi el a bűntényt, hanem a szükség hajtja, ráadásul a gyerekek számára lop.
Elfogják és 5 év gályarabságra ítélik. A körülményeknek esik áldozatul, ezért különösen igazságtalannak érzi ezt a büntetést. Többször is próbál megszökni, és minden egyes szökési kísérlete után újabb évekkel toldják meg a büntetését, így végül 19 év raboskodás után szabadul.
Valjean természeténél fogva nem lázadó, alapjában véve ő egy jóakaratú parasztember, akinek az erkölcsi érzéke nem fejlett, és ez az oka annak, hogy raboskodása alatt a társai teljesen elzüllesztik.
A börtönben szembekerül a társadalommal, a szívében egyre több a gyűlölet, Istenbe vetett hite is megrendül. A fegyencélet durvává, gonosszá teszi, ráadásul szabadulása után hiába próbál munkát találni, senki nem akar egy volt fegyencet alkalmazni, akit sárga passzussal bocsátottak útjára.
Egy októberi estén bekopog Myriel úrhoz, aki Digne püspöke, és akitől vacsorát, szállást kap. Éjjel fölébred és nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy ellopja a püspök ezüst evőeszközeit. Reggel elfogják, három csendőr visszahozza a püspökhöz, aki legnagyobb döbbenetükre azt állítja, ő ajándékozta oda az evőkészletet Valjeannak, és még két ezüst gyertyatartót is ad hozzá. Vagyis megvédi a csendőrök előtt.
Ez az irgalmas cselekedet elgondolkodtatja Jean Valjeant, aki megundorodik korábbi életétől. Megbánja, hogy szabadulása után az első adandó alkalommal meglopott egy olyan embert, aki segített rajta.
A romantika többnyire statikus jellemekkel dolgozik, de Valjean nem az: az ő esetében jellembeli és lelki átalakulás figyelhető meg, sőt, a regény középpontjában tulajdonképpen a főhős jellemének fejlődése áll. A szent életű pap váratlan jósága nagy hatást gyakorol rá, rájön, hogy a gonoszság csak további gonoszságot szülhet, és elhatározza, hogy megváltozik: ettől kezdve a jóság és a szeretet fogja irányítani minden lépését.
Valjean ötven év körüli, zárkózott ember ekkor. Nem könnyű a számára ez a változás. Olyan emberről van szó, akit mindenki elhagyott, akinek teljesen egyedül kell boldogulnia, előretörnie. Tudja, hogy a becsületes emberek közé csak álnéven térhet vissza, ezért nevet változtat. Ettől kezdve mindenki Madeleine apóként ismeri az egykori gályarabot.
Egy kisvárosban, Montreuil-Sur-Merben telepszik le, ahová hátán bugyorral és egy görcsös bottal érkezik. Éppen az érkezése napján tűz üt ki a városházán, Valjean berohan a tűzbe, és élete kockáztatásával kiment két kisgyermeket, akikről kiderül, hogy a csendőrparancsnok gyermekei. Ennek köszönhetően senki nem kéri tőle a passzusát.
Montreuil-Sur-Mernek emberemlékezet óta jellegzetes ipara volt, a feketegyöngyipar, de ez az ipar mindig tengődött, mert drága volt a nyersanyag. Jean Valjean ötlete nyomán a drága gyantát gumilakkal helyettesítik. Az apró újítás következtében az addig tengődő iparág felvirágzik, Valjean pedig gazdag ember lesz. Nyereségéből már a második évben gyárat tud építeni két hatalmas műhellyel.
Vagyonával igyekszik jó célokat szolgálni: iskolákat építtet, segélypénztárt alapít öreg és munkaképtelen munkásoknak, ingyen gyógyszertárat nyit stb. Több mint egymillió frankot költ a városra és a szegényekre, szóval az egész vidék jótevőjévé válik. Mindig ott van, ahol a bajbajutottakon segíteni lehet.
Kezdetben Madeleine apó volt a helyieknek, de néhány év alatt Madeleine úr lesz belőle. 1820-ban pedig kinevezik a kisváros polgármesterének, és mint polgármester teljesen felvirágoztatja Montreuil-Sur-Mert. Közben ő maga szerényen él, és semmiféle cím vagy rang elnyerésére nem törekszik.
Boldogulását leleményessége és nagy fizikai ereje is segíti, viszont épp ez a nagy fizikai erő teszi gyanússá a város rendőrfelügyelője, Javert szemében.
A városka egyik utcáján felfordul egy megrakott szekér, és alászorul egy öregember, Fauchelevent apó. Csak úgy lehet megmenteni, ha valaki bebújik a szekér alá és óvatosan megemeli a terhet. Senki se vállalkozik rá, Madeleine úr szó nélkül megteszi. Hátával felemeli a roppant súlyt és az öreg megmenekül.
Javert felügyelőnek ekkor szöget üt a fejébe, hogy ilyen erős embert eddig csak egyet látott életében: egy gályarabot, akinek a neve Jean Valjean.
Egy nap Javert jelentkezik Madeleine polgármesternél és az elbocsátását kéri egy tévedése miatt. Elmondja, hogy feljelentette a polgármestert mint visszaeső bűnöst a párizsi rendőrfőnökségen, amiért kirabolta Digne püspökét és egy Gervais nevű fiúcskától is ellopott egy kétfrankost. Azt hitte, a polgármester Jean Valjean, a volt fegyenc, de mint kiderült, tévedett. Azóta megtalálták az igazi Jean Valjeant.
Az illető Champmathieu álnéven élt és valami kis lopás miatt fogták el. Több régi fegyenctársa felismerte. Egyelőre tagad, de mint visszaeső bűnöst valószínűleg életfogytig tartó gályarabságra ítélik. Másnap lesz a tárgyalás Arras-ban.
Ez a Campmathieu-ügy lényegében egy lelkiismereti kérdést jelent Jean Valjean számára. Hugo beiktat egy lélekelemző fejezetet Vihar egy koponyában címmel, melyben azt boncolgatja, mit tesz az ember, ha a helyes úton akar járni: feladja-e magát, amikor mást akarnak elítélni helyette? Jean Valjean hosszú belső küzdelem után helyesen dönt: elhatározza, hogy le fogja magát leplezni.
A tárgyaláson még Champmathieu védőügyvédje se látja lehetségesnek tagadni az azonosságot a gyanúsított és Jean Valjean között. Ám a döntő pillanatban előlép Montreuil-Sur-Mer köztiszteletben álló polgármestere és bejelenti, hogy ő Jean Valjean. A bíróság tagjai ismerik Madeleine urat, és azt hiszik, megzavarodott, de Valjean olyan bizonyítékokkal áll elő, amelyek igazolják állítását.
Végül letartóztatják és halálra ítélik, de a király a büntetést életfogytig tartó kényszermunkára változtatja. Elszállítják a touloni gályabörtönbe. 1823 októberében egy napon, amikor robotmunkára rendelik ki a Toulon kikötőjében álló Orion hajó fedélzetére, élete kockáztatásával megmenti az árbocőr életét, akit baleset ér (elveszti az egyensúlyát, lezuhan, és csak egy szál lengő kötélben kapaszkodik).
Miután sikeresen felhúzza a matrózt a vitorlarúdra, Valjean elindul vissza a többi fegyenc közé, de egyszer csak meginog, mintha a kimerültségtől szédült volna meg, és a tengerbe zuhan. Hiába keresik, nem bukkan fel többé.
Így szökik meg. Egy ideig különböző vidékeken bujkál, s még annak az évnek a karácsonyán magához veszi egy szerencsétlenül járt prostituált árváját, a 8 éves Cosette-et, akit valósággal ki kell menekítenie a gyereket nyúzó Thénardier család karmaiból.
Tehát a múlt állandó fenyegetést jelent Valjean számára, aki a törvény elől Párizsban keres menedéket. A Gorbeau-házban szerez szállást, itt rejtőzködik kis védencével, Cosette-tel, aki iránt apai szeretetet érez.
Jean Valjean 25 éve egyedül áll a világban, sohasem volt se apa, se férj, se szerető, se barát senki számára. Most, hogy Cosette-ről gondoskodni kezd, érzi, hogy megmozdult valami a lelkében. Mindaz a szeretet, ami a szíve mélyén lappangott, felébred és a gyermek felé árad. Boldog nyugalmuk azonban rövid ideig tart, mert Javert megtalálja őket.
El kell költőzniük, s erre szürkületkor, titokban kerül sor. Egy zárdában találnak menedéket, ahol Fauchelevent apó a kertész, akinek Valjean annak idején Montreuil-Sur-Merben megmentette az életét. Most az öreg beajánlja őket a zárda főnöknőjénél, aki felveszi Valjeant segédkertésznek.
Nehéz helyzetében Valjean következetesen viselkedik. Ha erőre és ravaszságra van szükség, akkor fegyencmódra jár el. Ám amint lehetőség nyílik arra, hogy erkölcsi leckét adjon, apostolkodni kezd.
A továbbiakban is Javert folyton a nyomukban van, de Valjeannak számtalanszor sikerül megszöknie előle. Cosette felnövekedvén beleszeret egy derék fiatalemberbe, Mariusba.
Emberségét, jóságát Valjean sokszor bizonyítja. Még azzal is, hogy megkíméli ellensége, Javert életét, amikor a forradalmárok végezni akarnak vele, a sebesült Mariust pedig a nagyapjához viszi.
Hugo realista látásmódját jelzi, hogy ennek a már-már tökéletes(sé vált) embernek van gyengesége is: féltékeny, amikor Cosette beleszeret Mariusba, nem szívesen engedi át nevelt lányát a fiatalembernek, szeretné inkább maga mellett tartani. De Valjean ezt a gyengeséget is le tudja győzni, amikor Marius után elmegy a barikádra és megmenti.
Cosette később Marius felesége lesz. A fiatalok úgy tervezik, hogy Valjean is és ők is Marius nagyapjának, Gillenormand úrnak a házában fognak lakni és sohasem válnak el egymástól.
Jean Valjean azonban, miután átadta Cosette hozományát, elmeséli Mariusnak az élete történetét. Marius megdöbben, amikor kiderül, hogy az a férfi, akit Cosette apjának hitt, egy volt fegyenc, és elhidegül Valjeantól.
Valjean, aki ekkor már öregember, szomorú magányban, elhagyottan és boldogtalanul éli le élete utolsó szakaszát. Egyetlen öröme, ha néhanapján láthatja Cosette-et.
Amikor Marius megtudja, hogy a felkelés idején Valjean mentette meg az életét, Cosette-tel elmennek az öreghez, aki ekkor már nagybeteg, haldoklik. Utolsó óráját megszépíti a két fiatal látogatása és boldog szerelmük látványa. Utolsó szavaival magához hívja és megáldja őket.
Jean Valjean egy hazug és igazságtalan társadalom ellenében harcol az elesettekért. Önfeláldozással akarja megmenteni embertársait a nyomortól és a szenvedéstől, s eközben az életét is többször kockára teszi másokért.
A jószívű, segítőkész, emberséges, nemes lelkű férfi egyike a világirodalom felejthetetlen regényalakjainak.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
