Értelmezés: az írót kora ifjúságától foglalkoztatta a szegények, az üldözöttek sorsa, amelytől mindig elérzékenyült. Verseiben is gyöngédséggel, szánalommal fordul feléjük, pl. a gyárakban dolgozó gyerekek felé („Nyolcéves lányka-had hová siet magában? / Tizenöt órai munka várja a gyárban” – írja Mélabú c. versében).
A nyomorultak legszebb epizódja is a kis Cosette szenvedéseinek bemutatása. Az író szeretettel ábrázolja a kislány lelkivilágát és együttérzéssel mutatja be a gyermeki szenvedés minden részletét. Ebben Charles Dickens angol íróra emlékeztet, de talán még nála is jobban szereti a gyermeket, akit ábrázol.
A regény kulcsjelenetében, amikor Jean Valjean a püspökkel találkozik, Hugo két ellentétes emberi magatartást állít szembe. Az egész társadalom szívtelensége és gonoszsága nyilvánul meg abban, hogy a szerencsétlen rabot mindenhonnan elzavarják, a püspök viszont emberfeletti jóságról tesz tanúbizonyságot. Először szállást ad neki, aztán pedig, amikor maga Valjean is azt hiszi, hogy vissza fogja venni tőle a lopott holmit, a szent életű férfiú azt is neki ajándékozza, amije megmaradt.
Valjean ennek hatására változik meg, és később már ő maga is apostoli, krisztusi jellemvonásokat tud felmutatni. Példák:
- nagy testi ereje mellett erkölcsi bátorsága is megmutatkozik akkor, amikor megmenti a szekér alá szorult Fauchelevent apó életét (nemcsak testi épségét, életét teszi kockára, hanem szabadságát is – hiszen testi ereje alapján be tudják őt azonosítani)
- krisztusi alázat mutatkozik meg abban a szóváltásban, melyben Fantine szabadon bocsátását követeli, annak ellenére, hogy Fantine mások előtt arcul köpte
- jellemfejlődésének tetőpontját akkor éri el, amikor leleplezi magát és inkább önként visszatér a gályára, csak ne ítéljenek el egy ártatlan embert helyette
- bibliai parancsnak felel meg akkor, amikor jót tesz ellenségével (megkíméli Javert életét)
- pacifizmusa, békeszeretete is krisztusi vonás – a barikádon, a harc közepette is pacifista módjára viselkedik, nem hajlandó embert ölni (a fegyvert csak szociális célra használja)
Valjean szavaiban és tetteiben Hugo humanista eszméi jelennek meg, ilyenformán az író a szócsöveként használja a főhőst.
Fontos kérdést vet fel a regény zárlata. Valjean sajátságos szenvedést vállal magára azzal, hogy bevallja Mariusnak a múltját. Látszatra úgy tűnik, értelmetlen kínokat okoz saját magának is és a fiataloknak is. Mi szükség van erre a vallomásra? Miért döntött úgy, hogy elmondja, hogy fegyenc volt?
Hugo számára fontos, hogy hőse fenékig kiürítse a méregpoharat. Ez egy sor olyan jelenet megírására ad lehetőséget, amelytől az olvasó elérzékenyül (Valjean, aki oly sok jót tett másokkal, micsoda hálátlanságot kap cserébe).
Az is fontos, hogy Marius csak az utolsó percben szerezzen tudomást arról, hogy Valjeannak köszönheti az életét. Hugo ugyanis emiatt tudta megindító, hatásos végjelenetben bemutatni Valjean halálát.
Van elemző (pl. Lengyel Dénes), aki szerint Valjean fölöslegesen nehezíti meg a saját sorsát, vallomásának nincs nagy jelentősége, és csak arra jó – Hugónak –, hogy a végső jelenet megrázóbb legyen és nagyobb hatást tegyen az olvasóra.
Más vélemény szerint a cselekmény szempontjából is logikus lépés ez a vallomás és a mű üzenetéhez is hozzáad. A cselekmény szempontjából azért logikus, mert Marius elveszi Valjean nevelt lányát, így rokonságba kerülnek, és ez feljogosítja Mariust, hogy ismerje Valjean múltját.
Úgy tisztességes, ha Valjean nem titkolja előtte, hogy fegyenc volt, mert vejeként ez hatással lehet Marius életére. Akár meg is zsarolhatják Valjean múltja miatt (Thénardier meg is próbálja – zsarolási kísérlete jól megmutatja, hogy Marius felvilágosítása egyáltalán nem volt fölösleges.)
De mindezen túl Valjean sorsa egy üzenetet is hordoz. Hugo azért vallatja be vele a múltját, mert a következményként elszenvedett elutasítás mindennél jobban rávilágít arra a tényre, hogy a múltunk elkísér, s hiába változunk meg, egykori önmagunk elől nem lehet elfutni. Valjeannak élete végig vállalnia kell azt, amilyen ember volt, akkor is, ha időközben megjavult.
A történet egyik tanulsága éppen az, hogy a volt fegyenc, bármennyi jót tesz is, sohasem térhet vissza a becsületes emberek körébe. Szabadulása után Valjean hiába próbált munkát találni, mindenhonnan elzavarták, és csak álnéven, személyazonossága eltitkolásával sikerült elfogadtatnia magát. A továbbiakban pedig, amikor bevallja a múltját (akár a szeretteinek is), számkivetetté válik miatta.
Ez azt mutatja, hogy akit egyszer a társadalom megbélyegez, az haláláig viselni fogja a bélyeget. Abban a korban, abban a társadalomban nem volt „második esély”. De fájdalmasan realista az a mozzanat is, hogy még Marius és Cosette sem adnak második esélyt Valjeannak, amíg ki nem derül, hogy ő mentette meg Marius életét. Múltja feltárására a szerettei se reagálnak jobban, mint a társadalom.
A főhős vallomása azért fontos, mert így válik teljessé a regény, amely az emberi nyomorúságot tematizálja, annak minden szintjét, testi és lelki vonatkozásait is. A társadalmi előítélet is hozzátartozik a problémáknak ahhoz a halmazához, amelyre Hugo fel akarta hívni a figyelmet.
A regény társadalomkritikai éle Valjean alakjának és sorsának ábrázolásában ölt testet. Legfontosabb tanulsága, hogy az erkölcsi botlás nem örökre szól, a börtönbüntetés letöltése után is lehet valaki hasznos tagja a társadalomnak.
A börtönnek nem is annyira a megtorlás, hanem a nevelés szerepét kell betöltenie. Sokan hálásak Hugónak ezért a tanulságért, aki eredményesen emelte fel szavát a börtönviseltek érdekében. Ma már nagyobb hangsúlyt tesz az állam a társadalomba való visszailleszkedésre (Magyarországon Eötvös József író harcolt a börtönök átalakításáért A falu jegyzője c. regényében és tanulmányaiban).
A regény másik tanulsága Fantine alakjában és sorsában mutatkozik meg. Hugo arra hívja fel a figyelmet, hogy egy szerencsétlen leányanya inkább részvétet kellene, hogy ébresszen a társadalomban megbotránkozás helyett. Fantine-nak együttérzés helyett üldöztetésben van része, és emiatt zuhan még mélyebbre, és lesz belőle prostituált.
Ám Hugo azt is megmutatja, hogy az utcalány sem feltétlenül azért lesz utcalány, mert rossz erkölcsű vagy züllött némber – ezzel a társadalmi előítélek lebontására tesz kísérletet. Fantine alakján keresztül szemlélteti, hogy a rendőrség is milyen durván bánik a prostituáltakkal, és az emberek úgy általában milyen könyörtelenek velük szemben.
Cosette alakja két tanulságot is hordoz. Gyermekkorának bemutatásával Hugo a gyermekek kizsákmányolása ellen emel szót, így a gyermek Cosette sorsa nagyon megindító. A gazdag és gondtalan fiatalasszony alakja viszont nem illik a regény koncepciójába, amely éppen a dologtalan és üres életű gazdagok ellen szól.
Cosette mint fiatal lány túl egyszerű és naiv, Cosette mint boldog fiatalasszony részvétlen és hálátlan (nincs rá igazán oka, hogy elhidegüljön Valjeantól). Így aztán Cosette sorsának alakulása arra hívja fel a figyelmet, hogy a gondtalanság és a jólét is okozhat negatív változást az ember jellemében. Cosette nem nő a szívünkhöz, mert elidegenedik Valjeantól, pedig mindent neki köszönhet.
Akárcsak Cosette, Marius is akkor veszti el a lába alól a talajt, amikor ingyen kapja a boldogságot. Jellemének legértékesebb vonásai torzulnak el akkor, amikor elfordul Valjeantól. Ezzel hibát követ el, amit végül ő maga is belát, de akkor már késő, mert Valjean meghal.
Javert sorsa a társadalmi igazságtalanság másik oldalát mutatja be. A korabeli francia társadalom nemcsak a gályarabokat, a szajhákat és a védtelen, árva vagy félárva gyermekeket vetette ki magából, hanem azokat a rendfenntartókat is, akik becsületesen végezték a munkájukat.
Javert azzal akarja elnyerni a társadalom megbecsülését, hogy nagy szigorúsággal és kegyetlenséggel szolgálja ki a társadalmat. De észre kell vennie, hogy piszkos és gyalázatos munkát bíztak rá. Öngyilkossága arra hívja fel a figyelmet, hogy a becsületes rendőrt is nyomorulttá teszi a társadalom.
A mű nem történelmi regény, bár szerepelnek benne történelmi események. Hugo saját korát mutatja be, a közelmúlt problémáit, olyan időszakot, amelyet ő maga is átélt. Amikor A nyomorultakat írta, III. Napóleon volt hatalmon, akit zsarnoknak tartott, de mivel azt akarta, hogy a regény megjelenhessen, nagyon vigyázott, hogy ne legyen benne az uralkodót közvetlenül sértő aktuálpolitikai utalás.
A társadalmi problémák megoldásának útjait is számba veszi. Úgy érezte, a hódítás vagy felkelés (Napóleon – Enjolras) nem hoz eredményt, az egyetlen járható út az, amelyet Jean Valjean követ a regényben: a jótékonyság és a pacifizmus. Ez jó példát mutat a gazdag adakozóknak, a jótékonysági bazárok szervezőinek.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
