Cosette: törvénytelen gyerekként nehéz sors jut neki osztályrészül. Édesanyját, Fantine-t elhagyja a szerelme, így leányanyaként, egyedül kéne gyermekét felnevelnie, erre azonban anyagi nehézségei miatt képtelen. Így aztán Montfermeilben hagyja Cosette-et a Thénardier házaspárnál, akik havi 7 frankért vállalják a kislány nevelését.
Fantine nem tudja, hogy Cosette-nek milyen rossz sora van ennél a családnál, hogy Thénardier-ék dolgoztatják és verik, miközben őbelőle még több pénzt igyekeznek kisajtolni mindenféle plusz költségek ürügyén.
Cosette sanyarú sorsa akkor fordul jóra, amikor Jean Valjean eljön érte és magához veszi. A kislány boldogan elmegy az ismeretlen emberrel, aki iránt első perctől fogva megmagyarázhatatlan bizalmat érez. Innentől kezdve nagy fordulat áll be az életében: iskolába járhat és jómódban él, egész nap játszhat, nem kell sepernie és nehéz vödröket cipelnie, és ütlegeléstől sem kell félnie. Valjean apjaként szereti őt, mindent megtenne érte és a boldogságáért.
Valjeannak a felcseperedő lányka iránti mély, apai szeretetét mindennél ékesebben bizonyítja, hogy amikor Cosette szerelme, Marius a felkelők közé áll és megsebesül a harcokban, Valjean minden ellenérzése dacára megmenti a fiatalember életét. Így Cosette végül hozzá tud menni Mariushoz, boldog szerelmi házasságot köt és báróné lesz.
Cosette mindvégig passzív szereplő, az események csak történnek vele, nincs beleszólása a dolgok alakulásába. Sorsának jobbra fordulását és felemelkedését sem saját magának köszönheti, hanem főképp Jean Valjean jóságának.
Marius: alakjába Hugo saját sorsát, saját világnézeti fejlődését írta bele, így Marius sok tekintetben emlékeztet Hugóra. Az ő apja is Napóleon tisztje volt, és ő is átéli ugyanazokat a politikai és társadalmi ellentmondásokat, mint az író.
Marius igazi romantikus hős: vakmerő, költői, szélsőséges, meg nem alkuvó fiatalember.
A rokonszenves ifjút előkelő és gazdag nagyapja, Gillenormand úr neveli fel. Anyja meghalt, apja és nagyapja pedig politikai nézetkülönbségeik miatt összevesztek és nem érintkeznek egymással.
Nagyapja meggyőződéses királypárti, és Mariust is királyhű neveltetésben részesítette. Sőt, kikötötte, hogy Marius csak azzal a feltétellel örökölheti meg a vagyonát, ha apjával nem tart fenn semmilyen kapcsolatot. Marius úgy nőtt fel, hogy sohasem láthatta apját, Pontmercy ezredest, aki megsebesült a waterlooi csatában.
Egy nap azonban Gillenormand úr Vernonba küldi unokáját, akit halálos ágyán fekvő, nagybeteg édesapja látni kíván. Marius odautazik, de elkésik, és apjának már csak a holttestét láthatja. A szolgáló egy papírszeletet ad át neki, amelyre apja az utolsó üzenetét írta.
Pontmercy a fiára hagyta a császártól (Napóleontól) kapott bárói rangját, és figyelmébe ajánlja Mariusnak Thénardier-t, a volt őrmestert, aki a waterlooi csatában megmentette az életét. Azt kéri fiától, hogy tegyen meg Thénardier-ért mindent, amit csak tud.
Apja érdemeit Marius csak apja halála után ismerheti meg. Amikor megtudja, hogy édesapja mennyire szerette és milyen kiváló ember volt, megváltozik.
Érdekelni kezdi apja politikai hovatartozása, ezért tanulmányozza a köztársaság és a császárság történetét. Meglátogatja azokat a tábornokokat is, akiknek a parancsnoksága alatt apja szolgált. Tőlük tudja meg, hogy Pontmercy ezredes milyen szeretetre méltó és hősies ember volt.
Végül Marius bonapartista lesz, majd republikánussá és forradalmárrá válik. Érzelmeinek, gondolkodásának megváltozása nem marad titokban nagyapja előtt, aki továbbra is royalista. A politikai nézetkülönbség miatt összevesznek, és az öregúr első dühében elűzi házából az unokáját.
Marius túl büszke ahhoz, hogy ezek után bármilyen támogatást is elfogadjon nagyapjától. Párizsba költözik, ahol nyomorban él. Itt tanul, majd miután letette az ügyvédi vizsgát, dolgozni kezd egy könyvkiadónál. A Gorbeau-házban van a szállása, egy kandalló nélküli, fűtetlen padlásszobát bérel és szűkösen éldegél a keresetéből.
Ha ideje engedi, szívesen sétál magányosan a Luxembourg-kertben, a néptelen fasorban, s itt figyel fel egy fiatal lányra, aki minden nap ugyanabban az órában egy ősz hajú emberrel üldögél egy padon. Marius alig tudja levenni a szemét a lányról, annyira szép. Így szeret bele Cosette-be. Szeretné megismerni, csakhogy a lány és az öregember egy nap nyomtalanul eltűnik.
Később Marius segít a szomszédjában élő családon pár garassal. Egy repedés van a falon, azon át látja, hogy a lány és az öregember eljöttek a szomszéd családhoz. Mikor távoznak, Marius utánuk rohan, hogy megtudja, kicsodák, de nincs pénze bérkocsira. Hazakullog és a repedésen át hallgatózik, hátha a szomszédtól megtud valamit imádottjáról.
Kiderül, hogy a szomszédja Thénardier, ő lakik ott a családjával, és azt tervezik, hogy kirabolják az öreget, amikor legközelebb eljön. Marius elrohan a rendőrségre, Javert felügyelő töltött pisztolyokat ad neki, azokkal kell jelzőlövéseket leadnia, ha megtörténik a támadás.
Valjeant valóban haramiák veszik közre, amikor újra eljön (ajándékokat hoz). Marius rádöbben, hogy az az ember, aki apja életét megmentette, haramiákkal cimborál és közönséges rabló. Javert és emberei elfogják a haramiákat, közben Valjean elmenekül. Marius újra elveszíti szerelme nyomát, de Thénardier egyik lánya tudja, hol lakik, és elvezeti Mariust a Plumet utcába.
Marius ettől kezdve minden este elsétál oda és végre megismerkedik Cosette-tel, boldog estéket töltenek együtt. Nősülni vágyván Marius felkeresi nagyapját, aki örömmel fogadja, de házassági tervén csak nyersen tréfálkozik. Marius sértetten hagyja ott.
Párizs ezekben a napokban az 1832-es felkelés lázában ég. Marius köztársaságpárti gondolkodása és bátorsága nyilvánul meg abban, hogy részt vesz a felkelésben. Bátran harcol a barikádokon, olyan bajtársakkal, mint pl. Gavroche, a kis utcagyerek, aki hősi halált hal.
Marius is megsebesül (golyó találja el és elájul), és csak Jean Valjeannak köszönheti, hogy életben marad. Valjean a Párizs alatti csatornarendszeren keresztül kimenti az eszméletlen Mariust a harcokból. Marius nagyapja házában lábadozik, s Valjean elviszi hozzá Cosette-tet. Most már Gillenormand úr sem ellenzi a házasságot, így a fiatalok egybekelnek.
Amikor Valjean elmeséli neki élete történetét, Marius elhidegül az öregtől és magára hagyja. Ekkor még nem tudja, hogy amikor megsebesült, Valjean mentette ki a felkelők közül. Ironikus módon ezt éppen Thénardier-től tudja meg, aki azért jelentkezik nála, hogy pénzt csikarjon ki tőle a hallgatásáért cserébe: mert tudja azt a titkot, hogy Cosette apja egy gályarab volt. Ezt azonban Marius is tudja.
Thénardier ekkor egy másik titokkal áll elő: szerinte Valjean gyilkos is, saját szemével látta, hogy a csatornában egy hullát vitt a hátán. Marius ebből rájön, hogy őt vitte akkor Valjean, és hogy megmentette az életét.
Marius számára az egyik legfontosabb élettapasztalat a műben az, hogy a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak, és nem szabad előítéletekkel viszonyulni az emberekhez.
Rá kell ébrednie, hogy Thénardier, aki a waterlooi csata után megmentette apja, Pontmercy báró életét, gonosz ember. Jean Valjean pedig, aki elítélt, szökött fegyenc volt, valójában jó ember, sőt, ő az, akinek életét és boldogságát köszönheti. Ez nagy lecke a számára.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
