Fantine: prostituált, sorsát a harmadik könyvben ismerjük meg. Varrólány volt Párizsban, akit első szerelme elcsábított, majd néhány hónap után elhagyott. Fantine teherbe esett, aztán egyedül maradt kislányával és nyomorúságával, ezért elhatározza, hogy visszamegy szülővárosába, Montreuil-Sur-Merbe, ahol nem tudják, hogy megesett nő lett, így talán akad számára munka.
Kénytelen valahol elhelyezni a kislányát, Cosette-et, és a véletlen úgy hozza, hogy útközben megpihenve beszédbe elegyedik Thénardier-néval, aki férjével egy kocsmát vezet. Fantine úgy gondolja, a kislányának jobb sorsa lenne ennél a családnál, mint vele, ezért náluk hagyja. A Thénardier házaspár havi 7 frankért elvállalja Cosette nevelését.
Szülővárosába érve Fantine munkát vállal – Madeleine úr műhelyében –, és rendszeresen küldi a havi 7 frankot Cosette ellátására. Mindig kislánya jár a fejében, gyakran akar hallani róla, ezért levelezik Thénardier-ékkal és érdeklődik felőle. Csakhogy mivel a nevén kívül mást nem tud leírni, kénytelen a nyilvános levélíróval íratni a leveleit.
Ennek az lesz az eredménye, hogy egy idő múltán a varrodában pletykálni kezdenek róla. Azt suttogják, hogy levelez, és furcsán viselkedik, és biztos valami titka van. S akad néhány erénycsősz vénasszony, aki addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti ezt a titkot. Amikor kiderül, hogy Fantine-nak gyereke van, a műhely felügyelőnője kiadja neki a bérét és elbocsátja – és ezt Madeleine úrra hivatkozva teszi.
Vannak, akik biztatják Fantine-t, hogy beszéljen Madeleine úrral, de Fantine-nak ehhez nincs ereje. Egy ideig ingeket varr a helyőrség katonáinak, de ezzel a mindennapi kenyérre valót is alig tudja megkeresni, nemhogy Cosette eltartásának díját.
Rossz életkörülményei miatt megbetegszik, a nyomor mélyére zuhan, s épp ekkor kap egy levelet Thénardier-éktól, hogy küldjön 40 frankot, mert Cosette nagybeteg és kell a pénz gyógyszerre. Ha 8 napon belül Fantine nem szerez pénzt, akkor a kicsike meghal (ebből persze semmi nem igaz, Thénardier csak nyerészkedni akar).
A szerencsétlen Fantine annyira szereti a kislányát, hogy képes prostitúcióra adni a fejét azért, hogy kifizethesse ezt az összeget, és a továbbiakban is a havi 7 frankot Cosette eltartásáért. Így lesz belőle utcalány.
Később sorsa rövid időre összefonódik Valjeanéval. Egy téli napon csúnya inzultus éri. Fel-alá sétál a tiszti kávéház előtt kuncsaftra várva, amikor egy ficsúr gúnyolódni kezd vele és egy marék havat szór a nyakába. Fantine fölsikolt és ráveti magát a ficsúrra, a verekedés láttán tömeg gyűlik köréjük, s Fantine a rendőrségen köt ki.
Hiába könyörög, Javert-t nem hatja meg a sírás és a könyörgés, 6 hónap elzárásra ítéli. Ekkor előlép Madeleine úr, aki a rendőrségi szobában végighallgatta Fantine könyörgését.
Amikor Fantine és a polgármester találkoznak, sajátosan groteszk módon Fantine leköpi Madeleine urat, aki arra utasítja Javert-t, hogy engedje szabadon a lányt. Amikor Fantine rájön, hogy Madeleine úr kívánságára engedik szabadon, térdre esik Valjean előtt, megcsókolja a kezét és elájul. Madeleine úr a saját házába viszi a betegszobába.
Fantine lázas, az éjszaka nagy részét önkívületben tölti és félrebeszél, és a következő napokban állapota egyre romlik.
Ekkor már semmi más nem érdekli, csak az, hogy még egyszer láthassa a kislányát. Kívánsága nem teljesül. (Madeleine úr el akar menni a gyerekért, de épp akkor letartóztatnak valakit mint Jean Valjeant, és Arrasba kell mennie a tárgyalásra. Mire vissza tud jönni Fantine betegágyához, a lány meghal.)
A szerencsétlen sorsú Fantine Párizsban a saját naivitásának esik áldozatul, melynek következményét egész további életében viselnie kell.
Élete rövid és boldogtalan. Szenved attól, hogy el kell szakadnia a kislányától, de nincs más választása, a körülmények megszabta kényszerpályán mozog. Leányanyaként esélye sincs a boldogulásra, esélye sincs arra, hogy munkát kapjon, ezért hazudni és szenvedni kénytelen. Próbálja titkokban tartani, hogy hajadon létére gyereke van, szeretete azonban elárulja.
Fantine szenvedéseinek leírásával Hugo együttérzést kelt az elhagyott nő és a gyermeke sorsával zsarolt anya iránt. Szembeszállva a kor társadalmi felfogásával, Fantine-nak az anyaság nevében követel elégtételt.
Javert: rendőrfelügyelő, aki mindvégig Jean Valjean nyomában van. Szinte már megszállottan üldözi.
Javert a kötelességteljesítés szobra. Rendőrként úgy véli, aki egyszer bűnt követett el, az örökre bűnös marad. Nem hisz a bűnelkövetők megjavulásában vagy abban, hogy meg tudják változtatni az életüket. Amikor Jean Valjean már Madeleine úrként él Montreil-Sur-Merben, ő akkor is gyanakszik rá.
Amikor Valjean elmenekül Cosette-tel Párizsba, Javert ismét a nyomára bukkan, de ezúttal nincs szerencséje, nem tudja elkapni.
Egyik legfontosabb találkozásuk az 1832-es párizsi felkelés idejére esik. A felkelők felfedezik, hogy rendőrspicli van közöttük, és ki akarják végezni Javert-t. Jean Valjean vállalkozik az ítélet végrehajtására, elvezeti a megkötözött rendőrt a barikád hátsó kijáratához, aztán elvágja a kötelékeit és szabadon engedi. Ez Valjean egyik legemberségesebb tette, hogy az ítélet végrehajtása helyett elengedi ellenségét.
Ennek ellenére a felügyelő továbbra is Valjean nyomában marad, és amint Valjean kijut a Párizs alatti csatornarendszerből, hátán az ájult Mariusszal, Javert odalép hozzá és le akarja tartóztatni. Valjean annyit kér, hogy Mariust elvihesse a nagyapjához, és utána még egy percre haza szeretne menni. Javert beleegyezik.
Amíg Valjean felmegy a lépcsőn, Javert a Szajna-partra megy. Már nem akarja letartóztatni Valjeant. Háborog a lelke. Először fordul elő vele életében, hogy futni enged valakit, de egyszerűen nincs szíve letartóztatni azt az embert, aki megmentette az életét.
Javert nem közönséges nyomozó. Alakja akkor válik érdekessé, amikor lelki konfliktus elé kerül. Ellentmondásként éli meg, hogy az életét egy gályarabnak köszönheti.
Hisz az igazságszolgáltatásban és abban, hogy a gonosz emberek kerülnek börtönbe. Magától értetődik a számára, hogy akit a törvény üldöz, az gazember. Amikor felismeri és megtapasztalja Jean Valjean jóságát, összedől benne ez a nézet, amely mindaddig az egész életét irányító elv volt. Így nem képes többé szolgálni a rendszert, hiszen elveszti az erkölcsi alapot.
Úgy érzi, egész életét elhibázta, s nem tud tovább élni. Végül a Szajnába öli magát.
Thénardier: feleségével egy csapszéket vezet a Párizshoz közeli Montfermeilben, két kislánya van. A házaspár a gondjaikra bízott Cosette-tel nagyon rosszul bánik: nehéz munkára fogják, rongyokban járatják, az asszony üti-veri. Amikor Valjean felbukkan, hogy elvigye a kislányt, Thénardier 1500 frankot követel a gyerekért.
Thénardier sunyi, aljas és gonosz, mindenre kapható ember, aki könyörtelenül kiszipolyozza a szegényeket. Részt vesz a waterlooi csatában, de ott sem a hősiességével tűnik ki, hanem a háborús felfordulást igyekszik a maga hasznára fordítani: a csatatéren fekvő sebesülteket fosztogatja (ebből szerezte a vagyonát).
Egész életében egyetlen jó cselekedete volt, az, hogy Waterloonál megmentette Pontmercy bárót (Marius édesapját), bár ezt sem jóindulatból, hanem hatalomvágyból tette.
Az összerablott pénzből nyitotta meg kocsmáját a háború után. Később Párizsban nyomorog a családjával, s ekkor is alantas módon, zsarolással próbál pénzt szerezni. Hol Jean Valjeantól, hol Mariustól igyekszik pénzt kicsikarni.
Mariusnak köszönhetően a rendőrség letartóztatja, de megszökik a börtönből és a város alatti csatornarendszerben bujkál.
Amikor Valjean a csatornarendszeren át kimenti az ájult Mariust a felkelők közül, Thénardier rájuk talál, és azt hiszi, egy magához hasonló gyilkossal van dolga, aki gazdag áldozatát a Szajnába akarja dobni. Felajánlja, hogy a zsákmány feléért cserébe segít neki kijutni a ráccsal és lakattal lezárt csatornarendszerből. Ki is forgatja Marius zsebeit, elszedi minden pénzét, aztán a kulcsával kinyitja a lakatot.
Thénardier egyértelműen negatív szereplő, jó tulajdonságot nehéz lenne találni benne. Ez a gátlástalan figura sakál módjára mindig ott van a bajbajutottak környékén, hogy mások problémáit nyerészkedésre használja fel.
Gavroche: mindig vidám párizsi suhanc, utcagyerek, akinek Hugo örök emléket állít a regényben. Ő figyelmezteti a felkelés idején a barikád parancsnokát, hogy rendőrspicli ólálkodik közöttük (megmotozzák Javert-t, akire a gyerek rámutat, és névre szóló igazolványt találnak nála, ezért lefegyverzik).
Gavroche szerepe továbbá, hogy Marius vele küldi el a levelet, amelyben búcsúzóul néhány sort írt Cosette-nek. Mielőtt megindul a roham a barikád ellen, Gavroche ügyesen átszökik az ostromlók gyűrűjén, elviszi a levelet a megadott címre és átadja egy öregembernek (Ez az öregember Jean Valjean, aki ebből a levélből tudja meg, hogy Marius a barikádon van, és anélkül, hogy szólna Cosette-nek, ő is odamegy).
Gavroche igazi hőstettet hajt végre akkor, amikor a felkelőknek elfogy a muníciójuk, és már nem tudják visszaverni a támadásokat. A fiú átmászik a barikádokon, ki a nyílt utcára, sorra lecsatolja a harcban elesett katonák tölténytáskáit és egy kosárba gyűjti őket.
Az ostromlók észreveszik, lőnek rá, de először nem találják el. Gavroche tréfásan énekel, miközben körülötte fütyülnek a golyók, és már indulna visszafelé, amikor egy golyó szíven találja. Holttestét Marius húzza be a barikád mögé a töltényekkel együtt.
Gillenormand úr: Marius nagyapja, királypárti s makacs védelmezője a fennálló rendnek. Vejét, aki Napóleon ezredese, zsiványnak tartja. Már a lányának se tudta megbocsátani, hogy egy bonapartistához ment feleségül. Ez a politikai ellentét öröklődik a családban, Hugo nemzedéki problémaként mutatja be.
Pontmercy ezredes: Marius apja. Bárói címmel rendelkező, de pénztelen ember, aki Napóleon egyik tisztje volt. Felesége halála után lemond fia neveléséről, hogy Marius jómódban élhessen a nagyapjával és megörökölhesse annak vagyonát. A szegénységben, elhagyatottan élő Pontmercy fájó szívvel hozta meg fiáért ezt az áldozatot.
A szerencsétlen apa nagyon szerette a fiát, amikor Marius még kicsi volt, havonként kétszer-háromszor elment a Saint-Sulpice-templomba, hogy a mise alatt nézhesse őt, akit másként nem volt alkalma látni. Mindig pontosan abban az időpontban jött, amikor Mariust misére hozták. Mariusnak persze fogalma sem volt arról, hogy apja ott van a templomban és távolról nézi őt.
Pontmercyt fia is és az olvasó is akkor ismeri meg, amikor már halott, hatása azonban meghatározó a történet alakulására nézve, legalábbis Marius szempontjából.
Myriel úr: romantikus alak, könnyelmű ifjúnak indul és szent életű püspökké válik. Hugo ezt a figurát Bienvenu de Miollis digne-i püspökről mintázta, aki a házába vett egy Pierre Morin nevű, kenyérlopás miatt 5 év fegyházra ítélt, frissen szabadult fegyencet.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
