Victor Hugo: A nyomorultak (elemzés)

A nyomorultak

Keletkezése: Hugo a regényt az 1840-es években kezdte írni. A nyomor és az emberi szenvedés eleinte még csak egy irodalmi téma volt a számára. Egy nagy művet szeretett volna alkotni, de ekkor még hiába próbálkozott vele.

Később már, amikor bekapcsolódott a közéletbe, a munkája során látott és tapasztalt szenvedés és nyomor valóságos lidércnyomásként nehezedett rá. Mindent meg akart tenni a társadalmi problémák megoldása érdekében, de közszereplőként falakba ütközött, így lett a köztársaság és a forradalom híve.

A regényt száműzetése időszakában vette elő újra és évekig dolgozott a kéziraton. 1862-ben sikerült befejeznie.

Műfaj: nagyregény

Típus: kalandregény, társadalmi regény (Hugo szavaival: „szociális dráma, a mi társadalmunk, a mi korunk drámája”). De az analitikus regény jellemzőit is megtaláljuk (önelemzés, lélekábrázolás), különösen a főhős tépelődéseinek leírásában.

Maga a szerző nem tartotta művét történelmi regénynek, bár szerepel benne egy-két történelmi esemény (waterlooi csata, Lajos Fülöp uralma, 1832-es felkelés). Aktuálpolitikai célzás nincs benne.

Téma: a regény a szegények, a megalázottak, az üldözöttek, a társadalom számkivetettjei érdekében emel szót, s tiltakozik minden igazságtalanság, jogtalanság ellen.

Korstílus: romantika.

Hangnem: a forradalmi pátosz és az elesettek, szenvedők, nyomorgók iránti megható részvét hangján íródott a regény.

Cím: témajelölő. Az eredeti francia cím (Les misérables) felidézi a latin miserabilis szó hangulatát, amely testi-lelki nyomorúságot jelent. A cím által Hugo nemcsak a főszereplők nyomorára hívja fel a figyelmet, hanem nyomorultnak tartja azokat a szereplőket is, akik látszólag nem azok (pl. a rendőrfelügyelőt).

Idő: Jean Valjean 1795-ben követi el a lopást és 19 évig raboskodik, 1815-ben szabadul, innen indul a cselekmény. Vagyis a történet nagy része a franciaországi restauráció korában játszódik (amikor a Bourbon uralkodóház visszatér a trónra Napóleon bukása után), Lajos Fülöp uralkodása alatt.

Időtartam: a regény 1815-ben kezdődik és 1835-ben ér véget, a waterlooi csatától az 1832-es párizsi forradalomig követi az eseményeket.

Helyszín: több helyszínen játszódik a cselekmény, a legfontosabbak Montreuil-Sur-Mer (kisváros, ahol a főhős polgármester) és Párizs.

Szerkezet: 5 részből áll, minden rész egy adott szereplőt állít a középpontba (Fantine, Cosette, Marius, Jean Valjean), kivéve a 4. részt (amely a Plumet utcai idill és a Saint Denis utcai hősköltemény címet viseli). A részek és fejezetek címei nem informatívak, sőt, olykor szándékosan talányosak.

rész: Fantine

expozíció: Jean Valjean és a digne-i püspök találkozása – a püspök jósága teremti meg Valjean megváltozásának feltételét, lelki átalakulásának indítékát (emiatt határozza el, hogy álnéven új életet kezd és ezentúl mindig csak jót tesz).
Fantine sorsának bemutatása, mely összefonódik Valjean életével – Krisztus módjára viselkedik a főhős, amikor Fantine szabadon bocsátását elrendeli (a rosszért jóval fizet)
Champmathieu-ügy és Jean Valjean önleleplezése – lelkiismereti kérdés, a főhős nem engedi, hogy más szenvedjen helyette, inkább feladja magát
Fantine halála – még egyszer utoljára látni szeretné gyermekét, Cosette-et, de erre nem kerül sor.

rész: Cosette

a waterlooi csata elbeszélése (nagy kitérő eposzi hangon előadva, egy prózai eposz képsoraival), aztán az Orion hajó története – itt raboskodik Valjean, de megszökik
Cosette bemutatása és szenvedéseinek ábrázolása – Valjean elhozza az időközben elárvult kislányt Thénardier-éktól, így Cosette sorsa mesébe illő módon jóra fordul
Gorbeau-ház leírása (Párizs) – itt rejtőzködik Valjean és Cosette, de Javert rendőrfelügyelő a nyomukra akad, ezért el kell menniük
bűnügyi regénybe illő részletek világítják meg Valjean és Javert párharcát a régi Párizsban (számtalan izgalmas fordulat: menekülés a rendőrök elől, átmászás egy zárda falán, rejtőzködés a zárdában)
késleltetés: a szerző elmélkedése az apácazárdákról

rész: Marius

Párizs bemutatása és Marius bevezetése a történetbe (a fiú ábrázolásában a szerző demokratizmusa és a gyermekek iránti őszinte szeretete érhető tetten)
Gillenormand úr és családja – ábrázolásukkor Hugo a nemzedékes problémát mutatja be (a nagyapa királypárti, veje bonapartista, ez a politikai ellentét szétszakítja a családot)
Marius összecsapása és szakítása nagyapjával – a politikai nézetkülönbség továbböröklődik apáról fiúra, Gillenormand úr kidobja unokáját a házából, Marius attól fogva egyedül él, tanul, dolgozik.
Marius baráti köre – a párizsi ifjúság életének derűs bemutatása
Marius ínségének, nyomorának, éhezésének bemutatása – a nyomor részletezése romantikus eljárás, akárcsak a nyomor és az erény kapcsolatáról szóló tétel megerősítése (a magyar irodalomban Petőfi Az apostol c. művében látunk hasonlót).
az alvilág ábrázolása – Thénardier és bandája a párizsi rémregényekből való figurák. Hugo egyéníti, egyúttal típussá is formálja a banditákat.

rész: Plumet utcai idill

a restauráció kora és Lajos Fülöp uralma – ábrázolásában Hugo találó megállapításokat is tesz, de leírása alapjában véve nem helytálló, mert a történelem mozgatóerőit nem veszi figyelembe. Az utópista szocialisták tanításait ismerteti, a forradalmárokat „a civilizáció vademberei”-nek nevezi, majd hosszas töprengés után Istenre bízza a megoldást. Mindenesetre a reformok útján kíván haladni.
két szerelem bemutatása (Éponine megható szerelme, majd Marius és Cosette találkozása). A romantikus álmodozás szép lírai megjelenítése a Szív a kő alatt c. fejezet (Vörösmarty költészetére, helyenként Jókai lírai elragadtatására emlékezteti a magyar olvasót). Ez a betét lírai dalciklushoz hasonlít, a két egymásnak rendelt lélek ösztönös természetességgel talál egymásra.
Gavroche, az utcagyerek kalandjai
a banditák szökése a börtönből
rablási kísérlet Valjean ellen – ezen a ponton szövődik egybe a bűnügyi és a szerelmi szál
az 1832-es felkelés bemutatása – a reformista felfogású Hugo a barikád harcosai, a felkelők mellé áll (bár Valjean pacifista felfogását állítja eszményképül az olvasó elé, nagy együttérzéssel ábrázolja a felkelés diák vezéreit, utcagyerekeit és munkáskatonáit, pl. Enjolras, Gavroche, Mabeuf apó)
Gavroche elviszi Marius levelét Cosette-nek, de Valjean veszi át azt

rész: Jean Valjean

történeti leírás és késleltető elemek nyitják az 5. részt (Hugo ezzel fokozza az olvasó kíváncsiságát).
Valjean a barikádra megy, hogy segítsen a felkelőknek és vigyázzon Mariusra (de közben végig a püspök tanításához tartja magát: fegyverével nem öl embert, ám ha kell, bajtársaiért az életét is kockára teszi) – kitűnően céloz, így megszerzi a matracot, hogy harcostársait megvédje a repeszektől, a megfigyelőket sisakjuk lelövésével riasztja el, de nem öli meg őket stb.
Cosette ébredése (szelíd, ábrándos kép), majd minden átmenet nélkül újra a barikádokon folyó könyörtelen harc (megrázó kép)
Gavroche halálának elbeszélése – Hugo emberszeretete páratlan erővel nyilvánul meg itt
a Luxembourg-kertben a polgár bemutatása, aki könyörületes az állatokhoz, kalácsot dob a hattyúknak, míg két gyermek éhezik – amikor a polgár meghallja a lövöldözést, hazaindul
az utolsó küzdelem bemutatása, a katonák megrohamozzák a barikádot – a felkelők pusztulása, Valjean menekülése a sebesült Mariusszal
Párizs csatornarendszerének leírása (késleltetés – a romantikus szerkesztésmód ezt az eszközt arra használja, hogy fokozza az olvasó izgalmát): a betoldás hátráltatja az eseményeket
Valjean útjának bemutatása a csatornarendszeren keresztül, a szenvedések és a szabadulás ábrázolása
a csatornarendszerből kiszabadulva Valjean Javert felügyelő karjaiba fut (meglepő fordulat) – ez a szabadulás ellentmondásos. Együtt viszik az eszméletlen Mariust a nagyapjához.
Gillenormand úr sajátságos kitörése (egyszerre átkozza Mariust és imádkozik a gyógyulásáért) – a nagyapa imádja unokáját, de nem tudja neki megbocsátani azt a fájdalmat, amit politikai nézeteivel okozott
Javert erkölcsi megfontolásokból lemond Valjean letartóztatásáról (újabb meglepő fordulat).
Javert öngyilkossága (megrendül benne a hit a törvények megbízhatóságában, s mivel egész élete erről szólt, úgy érzi, elvesztette jogát az élethez)
Valjean elviszi Cosette-et a lábadozó Mariushoz
Gillenormand úr megérti unokája politikai és társadalmi nézeteit, és beleegyezik abba, hogy Marius feleségül vegye szerelmét, Cosette-et
Valjean bevallja Mariusnak, hogy fegyenc volt – ezzel elsősorban önmagának okoz fájdalmat, de Cosette-et is lépten-nyomon megbántja, Marius pedig elhidegül tőle
Valjean, aki már Fantine-t is segítette, Cosette-et felnevelte és vagyont szerzett neki, Mariusnak pedig megmentette az életét, nem léphet be a fiatalok házába, mert érzi, hogy nem látják szívesen – elhagyatottan és boldogtalanul él
Thénardier meg akarja zsarolni Mariust azzal, hogy Cosette apja fegyenc volt, de Marius ezt már tudja – ekkor Thénardier újabb titokkal próbálkozik, s akaratán kívül felfedi Marius előtt, hogy a felkelés idején Valjean mentette meg az életét
Valjean halála – melodramatikus jelenet, az ifjú pár az utolsó percekben érkezik, s zokogva a haldokló öregember bocsánatát kéri