Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (elemzés)

Az „irodalom” és a „lom” szavak hangzásbeli hasonlóságára rájátszva a harmadik bekezdésben súlyos, választ kikényszerítő-előhívó, provokatív kérdéseket tesz fel a költő az irodalom hivatásával kapcsolatban:

  Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!

Ez a rész, amely felveti a kérdést: minek a könyv, van-e létjogosultságuk a könyveknek, ez a rész Vörösmarty lírájának legenergikusabb részletei közül az egyik, teli hatalmas arányú, dinamikus ellentétekkel (eszmék – valóság; erény – zsivány; ártatlanság – dühös buja; törvény – hamis bírák stb.).

Vörösmarty elutasítja, hogy az irodalom feladata az öncélú szórakoztatás legyen („léha tudománytól zabáltan elhenyéljük a napot”): ő abban hisz, hogy a könyvek célja a magasabb értékek közvetítése. A szórakoztató könyvek olvasása nem más, mint henyélés.

Ám a helyzet akkor se jobb, ha értelmes könyveket olvasunk ugyan, de a megszerzett tudást nem használjuk fel az emberiség jövője érdekében. Ha nem munkálkodunk a világ jobbításáért, akkor a tanulás öncélú dolog, nem több naplopásnál.

Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.

A kétszer megismétlődő, megbélyegző kérdést, „miért e lom?”, nem a ráció, hanem az indulat szüli, és a választ sem a józan megfontolás, hanem az érzelmi háborgás, a keserűség, a csalódás, az igazságérzet felháborodása, a becsapottak lázadó indulata, a rádöbbenés kétségbeesése szövegezi meg.

Amikor a költő állatemberről beszél, akkor nemcsak embertársairól mond ítéletet, hanem ő maga is valamiféle állattá vedlik.

Másrészt a bibliai teremtéstörténet által ránk hagyományozott kettős emberkép jelenik meg az „állatember” képében: az ember kettős lény, mert egyrészt Isten a maga képére formálta, másrészt viszont gyarló is, esendő is.

Az állat benne van az emberben, az ösztön ugyanúgy, mint az értelem, az anyag ugyanúgy, mint a szellem. A jó és a rossz egyaránt az ember sajátja. Később is megjelenik ez a kettősség a „föld s az ég fia” képben.

Az állatember a mindenséghez túl kevés, a semmihez túl sok. Madách Luciferje is hasonlót mond majd Az ember tragédiájában: semmi nagyot nem lehet kezdeni az emberrel, „Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tudásra törpe, vakságra nagy.”

Ez a negyedik a leghosszabb bekezdés. Miután megismételte a provokatív kérdést (miért e lom?), Vörösmarty példák sorával illusztrálja a rá adott választ.

Ezeknek a példáknak közös lényege a rongy-metafora. A költő rádöbbent minket, hogy micsoda szakadék van a könyvekben leírt szép gondolatok és a valóság, a társadalomban látható igazságtalanság között. A gyönyörű eszmékre rácáfol a tapasztalat:

Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Visszakapcsolunk a második sorhoz, ahol Vörösmarty az emberiség „elhányt rongyait” említette, most értjük meg, mire gondolt.

Ezeknek a költői képeknek az alapja az, hogy régen a papírt rongyhulladékokból gyártották (az elrongyolódott, levetett ruhákat pépesítették papírmasszává).. A könyveket ma papírra nyomtatják, de régen a nyomorultak, gonosztevők, lotyók, őrültek stb., egyszóval szegény és szerencsétlen emberek rongyait használták fel.

Megdöbbentő ellentét, hogy a tudósok fennkölt gondolatai, nemes és emelkedett eszméi ilyen hordozón jelennek meg! Hiszen a rongy, melyből a papír készül, lehetett egykor olyan emberé is (zsiványé, dühös bujáé, hamis bíráé, zsarnoké), aki a könyvben leírt fennkölt eszményekkel teljesen ellentétes életet él.

Azok a rongyok, amelyekre a könyv íródik, szemtanúi voltak a meztelen valóságnak, és hiába mosták fehérre őket és lettek belőlük egy könyv lapjai, puszta létükkel meghazudtolják a rájuk írt malasztos gondolatokat (erény, jog, tudomány, szabadság stb.). A papír anyaga és a könyv mint tárgy az emberiség nyomoráról tanúskodik. Így a könyv egy kétarcú világ szimbólumává válik.

Ez a kettészakadt világ hallatlanul erőteljes szimbólum, melyben jelkép és valóság egymás jelentését megsokszorozva fonódik össze.

Költői kép lesz tehát abból a prózai tényből, hogy a ruhák és a könyvek ugyanabból az anyagból készültek (vászonból). A könyvek tartalma és fizikai anyaga közti ellentétet emeli ki Vörösmarty: a ruhák egykori tulajdonosainak szörnyű sorsa a valóság, és ez a valóság kiáltó ellentétben áll a könyvekben leírt szép eszményekkel.

Ez az ellentét a mű fő mondanivalójára világít rá: az irodalom mindig a platóni ideák, a magasrendű eszmék megragadására törekszik, pedig a realitásokat kéne tükröznie tartalmilag, a társadalmi valóságot, a maga szörnyű viszonyaival, igazságtalanságaival.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!