Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (elemzés)

Sőt, nem is pusztán tükröznie kéne a társadalmat, hanem az lenne a hivatása, hogy megjavítsa, hogy segítse az emberiség előrehaladását. Hiszen a kor társadalmát igazságtalanság és egyenlőtlenség jellemzi:

Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Tehát ismét a milliók nyomora áll a középpontban. Az ő szenvedésüket jelképezi az antik mitológia egyik alakjának, Ixionnak sorsa, akit Zeusz féltékenységből arra ítélt, hogy az alvilágban tüzes kerékbe törve kínlódjon örökké.

Láthatjuk, hogy a nyomorú pórnép és a népzsaroló dús ellentéte, amely A Guttenberg-albumba című versben is megjelent, Vörösmartyt mélyebben is foglalkoztatta. Úgy érezte, az egész emberi civilizációt meghatározó kulcskérdésről van szó: ezen áll vagy bukik az emberiség jövője, boldogsága.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!

„Világ és vakság egy hitvány lapon”: világosság, fény és vakság ellentéte azt fejezi ki, hogy a könyv a világ kétarcúságának, ellentmondásosságának jelképe.

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.

A költő mérhetetlen keserűséggel mond súlyos ítéletet az emberi gonoszságról, bűnről, igazságtalanságról. Indulatos szavai megrendülésről, lázadásról, felháborodásról, fájdalomról vallanak. Ez a személyes indulat teszi hitelessé és átélhetővé gondolatait.

Ennél a résznél a költemény erejét, hatását nem a logika, hanem az elemi erejű érzelmi sodrás adja. Végül kirobban a költőből az indulat:

Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.

Vörösmarty keserű felkiáltással állapítja meg kora társadalmáról, hogy kétszínű, hazug. Az irtózatos hazugság világában minden a visszájára fordul, a valóság minden ígéretet meghazudtol, minden erényt meggyaláz, minden ideált a sárba tipor, minden reményt meggyilkol.

E szenvedélyes kitörés után lélegzetvételnyi szünet következik. Ez a kis elernyedés már lehetővé teszi a gondolkodást, a kérdésfeltevést.

     Országok rongya! könyvtár a neved,

Igen súlyos ítélet, hogy Vörösmarty a könyvtárat „országok rongyának” nevezi. A versben a könyv szó helyett többször is a „lom” és a „rongy” kifejezés áll (a lom-könyvtár metafora, a rongy-könyvtár metonímia): ez a szóhasználat leértékelést, leminősítést jelent.

A költő hitványnak, értéktelennek tartja a könyveket. Ha a könyv nem segít az emberiségen, akkor csak hasznavehetetlen lim-lom, kacat.

A felháborodott költő a könyvektől, a tudománytól kéri számon a nyomorban élő milliók boldogtalanságát:

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Most már kérdő formában ötlik fel a legalapvetőbb igazságtalanság motívuma, amellyel a vers indult:

Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Ez a kérdés két részre bontható: az egyik kérdés az, hogy segítették-e a könyvek az emberiség fejlődését, a másik, hogy van-e egyáltalán haladás a történelemben.

Ha egyszer a többség, a „nagyobb rész” boldogulását nem érte még el az emberi társadalom, mehetett-e a világ előrébb a könyvek által?

A „nagyobb rész boldogsága” gróf Széchenyi István kedvelt szólama volt, amelyet Bentham angol közgazdásztól kölcsönzött és gyakran hangoztatott.

Lovakrul című munkájában kifejtette: „… minden társaságnak talpköve az, hogy mindég a kisebb rész szenvedjen, ha azáltal a nagyobbnak boldogsága eszközöltetik, vagy legalább jóléte nevelkedik”.

Hitel című művében is leszögezi, hogy „Minden országlás philosophiája a legnagyobb részt boldogítani. (…) Az ország java nem egyesek s nehány magányosok hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”

Széchenyinek annyira fontos volt ez az eszme, hogy Kossuth szóvá is tette: „Nem tudom, mit tart a nemes gróf a status végcéljának… de oly gyakran fordul elő a gróf munkájában némi szójárás, hasonló ahhoz, mi Bentham tanának alapját teszi: a lehető legnagyobb rész jóléte…”

A válasz a kérdésre: a világ nem ment előrébb a könyvek által, mert az eszmények és a valóság között kibékíthetetlen ellentét van, a „legnagyobb rész”, azaz a néptömeg nem lett boldogabb a könyvektől. Mindezt Vörösmarty ironikus formában fogalmazza meg:

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,

Azaz igennel válaszol, de ez az igen valójában nemet jelent. Tagadó válasza nem egyéb, mint keserű kifakadás.

Vörösmarty elkeseredése itt a legmélyebb, a megoldástól itt vagyunk a legtávolabb, hiszen magát a haladást is megkérdőjelezi.

A költő demokratikus felfogása szerint az előrehaladást az jelentené, ha a milliók nyomora megszűnt volna, ha a társadalom nagy része boldog lehetne.

Ami ezzel szemben történt: a haladás csak egy szűk elit réteg (az arisztokrácia) számára valósult meg, a többség számára még nagyobb elmaradottság, regresszió következett be.

A sok tudás, ami a könyvtárban fel van halmozva, nem menti meg az emberiséget a fájdalomtól, figyelmeztet Vörösmarty.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!