Eposzi kellékek: a költő megtartja a klasszikus eposzok több formai hagyományát, de egy részüket módosítja.
Témamegjelölés (propozíció): már a 2. versszakban megfigyelhető. Értesülünk Szulimánról, az író (Zrínyi) ismerteti velünk az aktuális helyzetet. „Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát, / Ki meg merte várni Szulimán haragját.”
Nevének említése nélkül a szigeti hős erkölcsi és katonai nagyságát, rendkívüli voltát emeli ki. Egyedül ő mert szembeszállni Szulejmánnal, aki egész Európát rettegésben tartotta.
Segélykérés a múzsától (invokáció): Zrínyi Jézus anyját, Szűz Máriát szólítja meg mint „múzsát”, hozzá fohászkodik (I. ének, 3-6. versszak). A középkori himnuszok szófordulatait használva könyörög a „szentséges királynéhoz”, hogy az igazságnak megfelelően írhassa le a történetet: „Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat… Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt”.
A múzsának Szűz Máriával való azonosítása lehetővé teszi, hogy Zrínyi már a segélykéréskor bekapcsolja a témát a krisztusi megváltástörténetbe, és a dédapa vállalkozását a kereszténység közös ügyeként nevezze meg.
Seregszemle (enumeráció): az író részletesen bemutatja a török és a magyar sereget. Ez többnyire metonímiákkal történik (metonímia. olyan szókép, ami érintkezésen alapul, pl. „Jün százötven karddal Novákovics Iván” – nem karddal jön, hanem százötven harcossal, akik kardot hordoznak).
Amikor megismerjük a két szemben álló felet, akkor válik nyilvánvalóvá az ellentét a túlerőben levő török sereg és a magyarok kicsi, de hősies serege között.
A várvédők serege a legkitűnőbb harcosokból áll, a katonák és a várkapitány kapcsolata kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapul. A török sereg óriási létszámú, de aljas indokból harcol és belső viszályok szabdalják szét az egységet.
A magyarok kevesebben vannak, de erkölcsi helytállásuk, egységük az ellenfél fölé emeli őket. Ennek folytán a magyarok kitartását, erejét és hősiességét még jobban becsüljük.
Isteni beavatkozás (deus ex machina): felismerhető a műben. Az istenek a cselekmény elindításában és a történet végén kapnak szerepet. Csodás elemek:
- Isten angyala elküldi Alecto fúriát a szultánhoz
- Zrínyi imádkozik a hazájáért és a kereszt háromszor meghajlik előtte és megszólal.
- a végén angyalok és pokolbéli szörnyek is harcolnak
- a szigetvári védősereg lelklét angyali légió viszi egyenesen a mennyországba
A csodás elemek főleg a keresztény vallásból származnak, de bőven találhatók antik mitológiai utalások is. Tehát egyszerre van jelen az antikvitás és a kereszténység meggyőződése.
Zrínyi más barokk eposzírókhoz képest visszafogottan élt a csodás elemek használatával, mert a valószerűség hatását akarta kelteni. Ennek érdekében a valós történelmi eseményeket nagy mértékben felhasználta a kitalált történet (fikció) megalkotásakor. Ez műfaji újításnak is tekinthető, de a célja az volt, hogy a mű hihető, reális lehetőségnek mutassa be a török legyőzését.
Állandó jelzők (epiteton ornans): találhatók a műben állandó jelzők (pl. „jó Zrini”, „vitéz Zrini”, „okos horvát bán”, „szigeti kapitány”, „szigeti vitéz bán”, „erős Zrini”, „világrontó Szulimán”).
Eposzi hasonlatok: az epikus hasonlatok barokkos körmondatokban jelennek meg, és a hasonlító rész túlzó képei, mitológiai utalásai vagy monumentális természeti panorámái gyakran a barokkra jellemző hatalmas távlatokat teremtenek. Példa: „Mint mikor az fölszél Késmárkbul kiszakad, / Ama sürü, fenyős erdő közben akad, / Támszt zugást nagyot, nem reked s nem lankad, / Hajol előtte lágy, és kemény ág szakad: / Illyen nagy zöndülés esék ő közikbe, / Mert fölforr az haragos vér mindenikbe, / Kívánja mindenik: ellenség vérébe / Hamar kezét fösthesse, és az szüvébe.”
Toposzok (visszatérő elemek): Zrínyinél jellemző toposzok a csatajelenetek, a szerencséről való elmélkedés, a hajnal leírása.
Eposzindítás: mivel hosszú a bevezető, az antik eposzokra jellemző „in medias res” (a dolgok közepébe vágó) kezdést nem tapasztaljuk. Az író a történetet az elejéről kezdi („ab ovo”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
