Csak két, sokat vitatott, töredékes szöveget ismerünk a korszakból:
- Jajcai énektöredék. Csak két sorból áll: „Mikor magyar király zászlóját látá, Jó lovának száját futni bocsátá.” Ezt a két sort Zrínyi Miklós jegyezte fel Mátyás király életéről való elmélkedések (1656) c. tanulmányában. Nem tudni, honnan vette.
- Szabács viadala (1476). Szabács egy délvidéki erősség, egy fontos Száva-menti vár, amelyet Mátyás király visszafoglalt a töröktől. Ennek történetét beszéli el a mű, mely nyelvjárásban íródott és páros rímű tízes sorokból áll.
Kevés költőiség van benne, majdnem prózai igénytelenséggel dolgozza fel a témát. Inkább szövegversnek tűnik (a verses Katalin-legendához hasonlít). Nem tudni, hogyan keletkezett, de szerzője csak tanult ember lehetett.
Teljesen egyedül áll a magyar irodalomban. Olyan rímei vannak, amilyenek se előtte, se utána nincsenek.
Egy szokatlan formai sajátosság miatt többen kétségbe vonták hitelességét. A korabeli históriás énekeket nem sorokra tördelték, hanem a strófa volt az egység, és azon belül egybeírták a szöveget. Ezt folyamatos prózaírásnak nevezzük. A Szabács viadala szövege a folyamatos prózaírás helyett nagy kezdőbetűs sorokra van tagolva, holott még a 16. században is a prózaírás volt elterjedve.
A kételyeket az is fokozta, hogy a mű adatai néha eltérnek a források tudósításaitól, és hogy van benne néhány ismeretlen jelentésű szó (pl. „hőseség”), valamint néhány olyan szó, ami nem az ismert jelentésében szerepel, pl. „törlejt”.
A „törlejt” szó általában a szövegalkotás kifejezése szokott lenni. Eredete a fingere ige, amely a fazekasmesterség alkotását jelenti (fictilis: agyagból való, figulus: fazekas). Ennek leszármazása a fictio szavunk, melynek jelentése: koholmány, kitalált dolog, mesebeszéd.
A Szabács viadala szövegében olyan jelentésben szerepel a „törlejt” szó, amilyenben sehol máshol. Nem használták pl. a „viadalt törlejtenek” (koholnak) kifejezést – soha senki nem használja a „törlejt” szót ilyen értelemben. Ez keltett gyanút, így sokak szerint hamisítvány (törlejtés) a Szabács viadala, de kiderült, hogy eredeti a szöveg.
Erősebb érvek szólnak ugyanis a mű hitelessége mellett. Nyelvtörténeti és hangtörténeti szempontból megvizsgálták, nem lehet-e egy rafinált 19. századi hamisítvány, de kiderült, hogy a költemény szövege teljesen a 15. századra jellemző vonásokat mutat, nincs benne egyetlen gyanút keltő hiba sem. A kézirat papírja is eredeti és az írásmód is egykorú.
Mindazonáltal a mű teljesen egyedül áll a középkor végéről ismert magyar irodalmi művek között, hiszen világi témájú, epikus szövegverset nemhogy a 15. századból, de még a 16. századból sem ismerünk. Ezért egyelőre nem tudjuk megfejteni irodalomtörténeti összefüggéseit.
A 16. századból viszont maradt ránk egy mű, amelyet úgy-ahogy be lehet illeszteni a magyar elbeszélő költészet fejlődéstörténetébe:
Csáti Demeter: Pannóniai ének. A mű 1526 táján keletkezett, amikor a mohácsi vereség miatt „nagy bú vala Magyarországon”, és a magyarok történetét dolgozza fel Szkítiából való kijövetelüktől a honfoglalásig (a fehérló-mondát). Szerzője (vagy feljegyzője?) Csáti Demeter ferences szerzetes, aki az 1500-as évek elején a krakkói egyetemen tanult. Ha nem ő volt a szerző, akkor is csak tanult ember munkája lehet a mű.
A költemény tartalma nem egyezik a latin nyelvű krónikák szövegével, forrása inkább az íratlan szájhagyomány lehetett. Kidolgozása is erre utal:
- ismételgetés szakaszokon át (ez a naiv epika jellemzője)
- hasonló jellegű cselekményelemek (tanácskozás, követjárás) sztereotip eszközökkel való ábrázolása
- verselés: kétütemű, kötetlen szótagszámú sorok
A mű valószínűleg egy, a korabeli szájhagyományban élő ősi ének átdolgozása, újraírása.
A jegyzetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
