- Propagandasztikus ének. Elterjedt verstípus volt a 15-16. században, mely egy-egy időszerű katonai vagy politikai eseményhez kapcsolódott. Szerzője deák volt, aki a mű megírásával urának, megbízójának akart szolgálatot tenni.
A propagandaének (régi elnevezéssel veszedelemének) célja: a megbízó által kívánt tettekre vagy állásfoglalásra késztetni másokat. Énekszóval adták elő gyűléseken vagy egyéb alkalmakkor, másolatban való küldözgetésük kevésbé volt általános.
Ezek a versek gyorsan elkallódtak, miután elvesztették aktualitásukat, hiszen a kéziratokat senkinek sem állt érdekében megőrizni. Mégis fennmaradt három érdekes emlék, egy a 15. század végéről és egy a 16. század első negyedéből.
Jaksics Demeter veszedelméről. Szövege csonkán maradt ránk, de töredékes voltában is értékes, mivel olyan epikus mű, amelyet lírai ihletettséggel írtak meg. Szerzője Gergely deák, aki Jaksics Demeter familiárisa lehetett.
Az ének teljes szövege valószínűleg a balvégzetű 1487-es követjárás történetét mondta el. Mátyás király megbízottja, Jaksics Demeter személyes bosszúnak esett áldozatul: egyik török ellenfele kegyetlenül lemészároltatta.
Az énekben a személyes érzelmek, a keserűség érzése összefonódik a történeti tényekkel, ezáltal válik művészivé. A szerző, Gergely deák olyan világi értelmiségi volt, akinek társadalmi felemelkedése ura halála miatt kilátástalanná vált.
Cantio Petri Beriszlo (1515). Törökellenes hadjáratra buzdító propagandaének. Teljes szövege fennmaradt. Szerzője: Szabatkai Mihály deák, Beriszló Péter veszprémi püspök familiárisa.
Az ének arra buzdít, hogy a hallgatóság vegyen részt Beriszló Péter nagy törökellenes vállalkozásában, melyet a szlavóniai rendek hevesen elleneztek (Beriszló horvát-szlavón bán is volt).
A szerző azzal igyekezett kedvet kelteni a katonáskodásra, hogy beiktatott versébe egy lírai betétet, melyben egy fogoly török vajda (vagyis az ellenség!) magasztalja Beriszló kivételes képességeit.
Verselése trochaikus 14-es, de nem pontos. A strófák háromsorosak, a rímek ragrímek (néha asszoncáncok). Stiláris szempontból sem kimagasló.
Ugyanakkor a Mohács előtti magyar költészetnek egyik legarányosabb, ügyesen szerkesztett darabjáról van szó.
Geszti László éneke. Szintén Mohács előtti propagandavers, az 1525-ös rákosi országgyűlés után készült. Szerzője, Geszti László művelt középnemes lehetett, aki Várdai Pál esztergomi érsek familiárisa és kapitánya volt. 1529-től gömöri birtokán élt haláláig (ami valamikor 1560 után következett be).
Az ének felszólítja a rendeket, hogy fogjanak össze a török ellen. Tegyék félre az egymás iránti haragjukat, emelkedjenek felül a sérelmeiken, hagyják abba a torzsalkodást.
Geszti példaként Mátyás király egykor erős országát állítja hallgatói elé. Rámutat, hogy egy ilyen államszervezet milyen sikeresen elejét vette a belviszályoknak és milyen eredményesen tudta összpontosítani erejét a külső ellenséggel szemben. (A Mátyás-kultusz felhasználása arra utal, hogy Geszti László humanista irodalmi műveltségű ember lehetett. Erre mutatnak az ének stíluselemei is.)
Verselése négyes rímű 12-es. (Első példája ennek a később népszerű versformának.)
A fenti három propagandaének önmagában ugyan szerény művészi értéket képvisel, de a magyar költészet fejlődéséről tanúskodik. Ugyanis megjelentek bennük fontos formai sajátosságok és stiláris elemek, amelyek alapján képet alkothatunk a késő-középkori világi költészetről. Ezek:
- formailag az egyházi latin költészethez igazodnak, ill. az iskolában tanult versgyakorlatok alkalmával előadott énekek tapasztalatait hasznosítják, ami jelzi a szerzők tanultságát.
- akrosztichon (névközlés a versfőkben) – értelmiségi öntudatról árulkodik (a szerző sajátjának vallja a művét), ami a középkorban még nem volt jellemző
- a záró strófa a mű keletkezési körülményeit, helyét, évét és szerzőjét örökíti meg (kolofon)
- a vers kötött szótagszámú és a metszetet érvényesítő sorokra van tagolva
- először itt jelentkeznek a szakirodalomban „magyaros verselés” vagy „nemzeti versidom” néven ismert ritmusfajták (melyek egy-két évtized múlva már az egész magyar költészetet meghatározták, kiszorítva a kötetlen szótagszámú s ingadozó cezúrájú sorokat mind a világi, mind a vallásos költészetből)
- következetes a rímhasználat, de változatosságra még nem törekednek a szerzők (a ragrím az uralkodó, megjelennek az egyhangú „vala-vala” sorvégek) – ebben a korban a hallgatóság nem ütközött meg a döccenőkön és az ismétléseken, mert a verseket kísérő dallam észrevétlenné tette azokat
- a szókincs a mindennapi nyelvhasználatra épül (alig különbözik a beszélt nyelvtől), hiányzanak a jelzők (amelyek esztétikai szempontból fontosak)
- kevés a költői kép, hasonlat, metafora (emiatt puritán a szöveg, s ez a puritánság adja a jellegzetes deák-modor lényegét, mely komolyabb művészi teljesítményre nem nyújt lehetőséget)
A propagandaénekek átlagos tehetségű verselők tollából születtek, akik ilyen versek írásával szereztek rutint. Előnyük az volt, hogy módot adtak a magyar vers fokozatos csiszolódására és a verselési gyakorlat megerősödésére. Általuk sikerült megteremteni a széles körű, népszerű epikus énekszerzés feltételeit.
A propagandaének a Mohács utáni évtizedekben Tinódi Lantos Sebestyén és társai munkásságában fejlődött tovább.
A jegyzetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
