A magyarországi szerzők liturgikus énekei többségükben:
- magyar szent királyok ünnepeire írt szekvenciák (szép liturgikus énekek maradtak fenn pl. Szent Istvánról, Imréről és Lászlóról, de készült himnusz Erzsébetről, Margitról, Remete Szent Pálról)
- breviáriumi himnuszok
A középkor vége felé más témákról is írtak himnuszt, pl. Mária-énekek.
Himnusz. A magyarországi himnuszok legtöbbje 14-15. századi breviáriumokban és misszálékban maradt fenn. (A 17. században kiadott katolikus énekeskönyvekben is akadhatnak középkori magyar eredetű darabok.)
A himnusz általában a liturgia körébe tartozó ének, konkrétan a zsolozsma egyik eleme. Részei:
- invocatio: a himnuszban dicsőített megszólítása
- miracula: a dicsőített személy csodatettei
- donatio: adományozás (dicsőített személy által az egyház javára)
- propagatio fidei: a keresztény hit terjesztésének dicsőítése
- intercessio: közbenjárás kérése (a dicsőítettől a himnuszéneklő érdekében)
- doxologia: a szentháromság 3 személyének dicsőítése
A himnuszok két formája:
- antiphona / antifóna (karének): a két fél felelget egymásnak: ellenhang – ráfelelő hang. A zsolozsma során énekelt zsoltárokhoz kapcsolódik
- responsorium / reszponzórium (felelgető ének): egy énekes hosszabb részt énekel, erre a kar rövid, kötött válasszal felel.
Ha a zsolozsmázás során énekelt melodikus szövegek (antifónák és reszponzóriumok) egységes egészet képeznek az ünnepelt szent élettörténetéhez kapcsolódva, akkor verses zsolozsma vagy verses officium jön létre (pl. Szent Istvánról). Verses históriának is nevezik, mivel összefoglalja a szent élettörténetét.
Verses história (historia rythmica) vagy verses officium: a magyarországi himnuszköltészet egyik kiemelkedő műfaja. Olyan elbeszélő jellegű szövegekből áll, amelyek nem alkotnak együtt igazi epikus költeményt.
Magyarországon Szent Istvánról, Imre hercegről, Gellért püspökről, Szent Lászlóról, Szent Margitról és a pálosok szentjéről készültek verses históriák. Forrásuk többnyire a szent legendája volt, és még a legendánál is jobban stilizálták, sablonossá tették hősük alakját, mivel csak a „szent” voltára utaló jelenségeket emelték ki a történetből.
A verses officium, bár vallási témájú „égi” költészet volt, nagyon áttételes módon „földi” eseményekhez is kapcsolódott és reális érdekeket is szolgált. Példa:
Szent István verses históriája. Az 1280-as évekből származik. Egy esztergomi Ágoston-rendi szerzetes írta Lodomér érsek megbízásából, aki egy Kun László királyt vádoló emlékirat szerzője volt. Többek közt ez a verses história volt a királlyal és a nemességgel szemben álló főpapi körök válasza Kézainak.
A szerző célja az volt, hogy a pogány Attila kultuszával és a pogány kunokkal cimboráló Kun László királlyal szemben az államalapító szent király eszményét emelje fel mint uralkodó-ideált. Ennek megfelelően az officium bemutatja ugyan a „szent” királyt is, de a hangsúlyt a harcos királyra, a nagy államszervezőre és a vad, pogány nép legyőzőjére helyezi.
A rendi érdekek is nagy szerepet játszottak a liturgikus énekek keletkezésében. Minden szerzetesrend féltékenyen óvta saját tagjainak összetartozását és a más egyházi szervezetektől elkülönülő saját liturgia kialakítására törekedett. Nagy gondot fordítottak szentjeik tiszteletére, s ezen keresztül rendi eszményeik ébren tartására.
A jegyzetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
