Ének László királyról. Magyar nyelvű, egy latin ének magyar fordítása (Peer-kódex, Gyöngyösi-kódex). A fordító ismeretlen, valószínűleg pálos szerzetes lehetett.
Munkája filológiailag pontatlan, aminek feltehető oka az, hogy a latin szöveg egy eleve sok helyen elrontott másolat volt. Lehetséges az is, hogy a fordító nem ismerte fel vagy félreértette a rejtett politikai célzásokat a szövegben (hun-magyar azonosság, Mátyás melletti propaganda).
A biblia és a magyar krónikák reminiszcenciái is fellelhetők az eredeti latin szövegben, ezeket a fordító meg sem próbálta átültetni magyarra. Vagy nem ismerte fel őket, vagy ez a feladat meghaladta az erejét.
Műfordításként azonban kiemelkedő az ének, a névtelen fordítónak volt költői érzéke. Esztétikai igényességét mutatja, hogy választékosan használja a himnuszköltészet szókincsét, jól kezeli az alliterációs díszítéseket, szövege költői hatást tesz.
Példa: „Idvezlégy kegyelmes szent László király / Magyarországnak édes oltalma, / szent kerályok közt drágalátus gyöngy, / csillagok között fényességes csillag (…) // Testedben tiszta, lelkedben fényes, / szívedben bátor, miként vad oroszlán / azért neveztek bátor Lászlónak / mikoron méglen iffjúdad volnál.”
Megjelenik benne a dicsőítő irodalom toposzkészlete is. A testi szépségét, harci cselekedeteit is leírja Szent Lászlónak (pl. 10-12. sor). Általában a himnuszokban nincs ilyen.
A verselés a szapphói 10-es re emlékeztet: többnyire az 1-3. sor 5+5 felezésű 10-es, a 4. sor 5+6 osztású 11-es. A fordító nem tartja be a latin változat szótagszámát, rímszerkezetét (a 16. század elejére tehető csak a pontos metrikai fordítás). Rímfunkciójú változatos rímforma mellett a sorok első fele önálló szöveget alkot.
Művészi értéke mellett ennek a fordításnak fejlődéstörténeti jelentősége is van: a magyar nyelvű egyházi költészet elvilágiasodásának kezdetén íródott, mintegy nyitó darabja ennek a folyamatnak.
Néhai való jó Mátyás király c. siratóvers (Gyöngyösi-kódex). Magyar nyelvű, a XVI. század elején keletkezett, szerzője ismeretlen. (Mivel a Hunyadi-kultusz a ferences szerzetesek körében volt legélénkebb, talán közülük írta valaki.)
Ez a mű már a Jagelló-korban született, amikor a rendezetlen viszonyok közepette a lakosság azokat a békebeli állapotokat sóvárogta vissza, amelyek Mátyás király uralkodása alatt jellemezték az országot.
Az ismeretlen szerző megidézi Mátyás egyéniségét és lefesti a Mátyás halála utáni közállapotokat, beleértve a Mohács előtti korszak problémáit, mint pl. a török-kérdés. Álláspontját az egyházi középértelmiség és a világi köznemesség nézőpontjából fogalmazta meg.
Ez már teljesen világi vers, ennek ellenére a szerző a középkori himnuszköltészet technikáját alkalmazta. Liturgikus kifejezéseket, bibliai reminiszcenciákat használt, hogy a költeményt ünnepélyesebbé tegye. Költői nyelve gazdag díszítő jelzőkben, verselése 5+5-ös osztású, négyes rímű 10-es.
Egyházi eredetű, de már teljesen elvilágiasodott magyar nyelvű ének lévén a Mátyás-epitáfium a László-éneknél fejlettebb típust képvisel.
A költészet fejlődési iránya tehát az egyháziból a világi, a latin nyelvűből a magyar nyelvű felé mutat. Ez a fejlődési folyamat fokozatosan ment végbe, az átmenetet legjobban a rekordálás és a mendikálás gyakorlata érzékelteti.
A jegyzetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
