Az 1. strófa 3-4. sora költőileg nagyon összetett, többértelmű jelkép: „Mint a madár, ki bús, ki rab, / Hallgat, komor, fázik dalom.” Hasonlat, megszemélyesítés, ismétlés, halmozás, archaizálás is van itt. Nyelvtanilag ez a két sor a hallgató költészetre vonatkozik, de érezhetjük benne a költő levertségét, a bezártságból, rabságból fakadó tehetetlenségét és az ősz mint évszak komorságát, nyirkosságát is.
A fogalmak egybeolvadnak: a költő, a dal, a madár, az évszak egyaránt „hallgat, komor, fázik”. A három ige közül a két szélső testi állapotra vonatkozik, a középső lelkiállapotra. A mély magánhangzók dominanciája is érzékelteti a reménytelenséget és a bánatot.
A „ki” névmás kétszer fordul elő (ismétlés) és nyelvi archaizálás is van benne (az „aki” helyett áll). Növeli a jelkép összetettségét azzal, hogy bár nyelvtanilag a madárra vonatkozik, bele lehet sejteni a költőt is, hiszen a „ki” emberre, személyre utaló szó. Ezáltal fokozza a jelentés elmosódását.
Az 1. strófa második 4 sora töredékes mondatokat, három ponttal jelzett elhallgatásokat, szüneteket, csendeket tartalmaz, ami tanácstalanságot, tétovaságot fejez ki:
Mit van tennem? olvasni tán…?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!… Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
A 2-5. strófa éles kontúrokkal megrajzolt tájakat, életképeket tár elénk, amelyekben Homérosz verőfényes, idilli világa jelenik meg. A görög világ lényegében az élet sokféleségének, szépségének jelképe. Ebben a világban értelmes rend uralkodik, és a lírai én is ilyen rendre vágyik saját lelkében. Ebben a világban a béke és a szabadság a meghatározó értékek.
Arany képei jól érzékeltetik a homéroszi világ eszményi voltát: a kontúrok élesek, a színek világosak, élénkek (kék, arany, bíbor, zöld, fehér).
Arany tudatosan rendezi el térben ezeket a képeket: a 2. strófa egy széles távlatú tájkép, a 3. strófa egy közelebbi tér (nyájas sziget, árnyas berek, zengő liget), a 4. strófa egy közeli életkép (vidám ünnepi lakoma). Tehát a távolitól a közeli felé haladunk: ég, tenger, vidék, domb, sziget, liget, nyájak, emberek.
Az 5. strófa a szabadságot magasztalja és összegez: a homéroszi világban ismeretlen fogalom a „népszolgaság”, a „véres csaták” pedig nem önvédelmi harcok.
Különlegesség, hogy fellelhető ebben a részben a későbbi impresszionista költészet két jellegzetes vonása: az egyik az élénk, telt színek modernnek ható, impresszionisztikus villódzása, a másik az az állóképszerűség, amely a mondat értékű szavak, szókapcsolatok halmozásából ered (ez főleg a 3. versszakban figyelhető meg).
Az 1-5. strófában csak a képeket megszakító három pont és a refrén utal az idill megtörésére, az ossziáni világ hívására, amelynek a lírai én végül enged.
A 6. versszak az őszt, őszi hangulatot közvetetten fejezi ki a negatív festés eszközével: Arany felsorolja a nyár „nagyszerű csodáinak” hiányát.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
