Arany János: Tengeri-hántás (elemzés)

Említettem, hogy két különböző kommunikációs helyzet és két külön elbeszélő jelenik meg a balladában. Fontos a műben maga az elbeszélői tevékenység és a történetet hallgató közönségre tett hatás, tehát maga a befogadás folyamata is.

Az első és az utolsó strófában a balladamondó narrátor szólal meg, aki az olvasóhoz szól, és megfesti neki a tengerihántás szituációját:

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.

A „rémes árnya” jelzős szerkezet sok mindenre vonatkozhat. Egyrészt jelölheti a konkrét szituációt, a tengerihántást: ég a tűz, ez egy kis fényt ad, és titokzatos árnyak vetítődnek ki. De jelölheti annak a történetnek a jellegét is, amelyet hallani fogunk (egy borzongató történet, amely a végén kísértethistóriába megy át), és a befogadókra tett hatást is.

A 2. versszakban szólal meg először a másodlagos elbeszélőnk (a tengerihántás egyik résztvevője), ezt az idézőjel jelzi. Persze, ekkor még nem kezdi el mesélni a történetet:

„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
– Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.

Az alaphelyzet tehát világos. A társaság a tűz körül ül, amelyre egy gyerek felügyel, a többiek tengerit hántanak és beszélgetnek, némelyek összebújva susognak.

A mesélő, aki a másodlagos elbeszélőnk, feltehetőleg a közösségnek egy idősebb tagja, talán a gazda vagy a munka vezetője. Ez abból sejthető, hogy munkára noszogatja a többieket („mozogni!”), és illemre oktatja őket („Nem is illik összebúva susogni”).

Egy játékkal is motiválja őket: „Ki először piros csőt lel, / Lakodalma lesz az ősszel.” A játék alapja egy néphiedelem, miszerint a ritka piros cső szerencsét hoz. De itt most az a szerepe, hogy színesítse a beszélgetést és kedvet csináljon a munkához.

Ezután a másodlagos elbeszélőnk egy történettel szórakoztatja a többieket, amelyet gondolatjel vezet be a 3. strófa elején:

– Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
– Hüvös éj lesz, fogas a szél! –
Derekának hajladozni.

Akkoriban történetmondással szórakoztak az emberek: saját maguk által kitalált rémmesékkel vagy rémtörténetekkel (hiába, nem volt se mozi, se tévé, se internet, és a falusi házaknál könyv se nagyon akadt, legfeljebb egy Biblia és egy kalendáriumos könyv).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!