Arany János,: Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme, A rab gólya, Évek, ti még jövendő évek, Letészem a lantot, Ősszel, Kertben, Családi kör, Visszatekintés, A lejtőn, Az örök zsidó, Ágnes asszony, V. László, Szondi két apródja, A walesi bárdok, Zách Klára, Tetemre hívás, Híd-avatás, Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Epilógus, Naturam furca expellas, Mindvégig, Buda halála, Az elveszett alkotmány

A Tengeri-hántás szerkezetileg 3 egységből áll:

Az 1. egység (1. versszak) a kerettörténet (a tengerihántás) szituációját írja le. Itt az elbeszélő a balladamondó narrátor (az elsődleges elbeszélő).

A 2. egység (2-13. versszak) idézőjelben áll, ami jelzi, hogy elbeszélője a tengerihántás egyik résztvevője (a másodlagos elbeszélő), aki feltehetőleg idősebb a társaság többi tagjánál, és aki a 2. strófában még csak munkára buzdítja és illemre oktatja a többieket, aztán a 3. strófától kezdve elmesél egy történetet a fiatalok okulására.

Tuba Ferkó és Dalos Eszti szomorú története, amely valamikor a múltban játszódott le, a ballada tulajdonképpeni témája. Minden versszak utolsó előtti sora kiemel valamit a történetből, ami a jelenbe visz (természeti jelenségek, közbeszólások), de a múltbeli történetre is utal szimbolikusan, annak metaforikus értelmezését adja.

A 3. egység (14. versszak) ismét keretversszak, amelyben az elmesélt történet eredményeként a mesét hallgató fiatalok dideregve figyelik a fölöttük repülő halott szerelmesek kísérteties muzsikáját.

A balladának műfaji követelménye a párbeszéd, amely jelen esetben nem a mesélt történet szereplői, Tuba Ferkó és Dalos Eszti között folyik, hanem a történet mesélője és hallgatósága között.

A strófák utolsó előtti sora kitüntetett helyzetű, kiemelt – rímtelen és gondolatjelek között álló, refrénszerű – sor, amely mindig megszakítja a történetet (vágástechnika). Ezek amolyan kiszólások, amelyek vagy buzdítják a történetmesélőt, vagy maga a mesélő (az öreg) vagy valaki más rászól a fiatalokra, vagy felfigyel valamilyen külső jelenségre, amely szimbolikusan a mesélt történettel is kapcsolatba hozható.

A kerettörténetben tehát van egy „elbeszélő” és egy (vagy több) „közbeszóló”, sőt, egyszer maga Arany is megszólal.

Az ötödik sorok kétféle tartalommal bírnak:

  • Kiszólnak a jelenlevőkhöz, akik beszélgetnek és hallgatják a mesét (ezzel a kerettörténetre, a tengerihántás szituációjára utalnak).
  • A mesélt történetre is utalnak.
  • Érzelmi reakciókat (szigor, aggodalom, szánalom, együttérzés) is közvetítenek, amelyeket a hallgatóság ad a mesére.

 

Vajon ki mondja ezeket az utolsó előtti sorokat?

  • értelmezhető úgy, hogy maga a mesélő (a másodlagos elbeszélő), aki időnként félbeszakítja a saját történetét és megjegyzéseket tesz a külvilágra, az éjszakai természet különféle jelenségeire, vagy magára a kommunikációs helyzetre.

Ennek az értelmezésnek ellentmond az a tény, hogy sokszor teljesen más hangvételben szólnak hozzá a történethez ezek az ötödik sorok, mint amilyen hangvétele a történetnek van. Mondhatná ugyan a kettőt ugyanaz a személy, de akkor minduntalan ki kellene esnie a mesélői szerepből, ami elég furcsa.

  • Egy másik értelmezés szerint ezek a sorok nem a mesélő szavai, hanem valaki más mondja őket a társaságból. Vagyis a tűz körül ülő hallgatóság reagál így a mese egy-egy fordulatára.

Ezt látszik igazolni, hogy az ötödik sorok látszólag esetleges közbeszólások, amelyek valójában szorosan kapcsolódnak a mesélt történet mozzanataihoz. Azonkívül olyan motívumok jelennek meg bennük, amelyeket a hallgatóság jól ismer, a saját környezetükből vett motívumok (szél, hold, róka, vadkan, harmat, kuvik stb.).

Mindkét olvasatban igaz, hogy az ötödik sorok metaforikus megnyilatkozások, amelyek képi-szimbolikus nyelven értelmezik a mese éppen aktuális mozzanatát.

Nézzük meg sorjában, melyik mit jelent!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10