Arany János: Tengeri-hántás (elemzés)

Nem csoda, ha a kétségbeesés a halálba hajszolja:

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
– Az a Lombár nagy harangja! –
Ne gyalázza érte senki.

Ebből a strófából csak annyi derül ki biztosan, hogy a lány meghalt. A Lombár nagyharangja nemcsak konkrétan a harangozást jelenti, hanem a lélekharang kongását is, Eszti halálát. De még egyértelműbb az előtte levő sor, miszerint Eszti „kiköltözött” a temetőbe.

Azt nem árulja el a mesélő, hogy hogyan halt meg a lány, de ki tudjuk következtetni, hogy öngyilkos lett. Ezt abból sejthetjük, hogy a mesélő azt kéri, ne gyalázza senki Dalos Esztit, amiért meghalt. Halálukért gyalázni, szidni csak az öngyilkosokat szokták, ebből lehet gyanítani, hogy a lány megölte magát.

A történetbe közben bele-belejátszik a mesemondás jelene is. Az lehet az érzésünk, hogy ugyanazt a tengerit törik most Adonyban a tengerihántás résztvevői („Törik is már a tengerit Adonyban”), amelyet akkor takarítottak be, amikor Ferkó és Eszti románca zajlott (tudjuk, hogy aratáskor jöttek össze).

Lehetséges, hogy a kerettörténethez képest a közelmúltban zajlott le a szerelmesek tragédiája, és még friss a megrázkódtatás a falu lakói számára, ezért is beszélgetnek róla tengerihántás közben. A történet és a történet elmondása, a mese és a valóság, a múlt és a jelen így találkozik egymással.

Ezután rátér a mesélő arra, hogy mi lett a fiúval:

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:
– Kuvikol már, az ebanyja! –
„Itt nyugosznak, fagyos földbe.”

Ferkó tehát visszatér, és megtudja, mi történt Esztivel. Ki-kimegy hozzá a temetőbe, akár jó idő van, akár rossz: ebből már érezni, hogy a bűntudat dolgozni kezdett benne.

A strófa utolsó sora – „Itt nyugosznak, fagyos földbe” – utalás lehet arra, hogy Eszti és a gyermeke is meghalt. Ezt a többes számból tudjuk: a „nyugosznak” ige azt jelzi, hogy ketten vannak a sírban. Akkor tehát Eszti valóban terhes volt.

Ferkó nem találja a helyét, bántja a lelkiismeret, kísérti a bűn, amit elkövetett, hiszen tudja, hogy Eszti halála az ő lelkén szárad. Nem lehet tudni, talán szerette is a lányt, vagy talán most tudta meg, hogy Eszti gyermeket várt tőle.

Tuba Ferkó ezután behunyt szemmel járkál a holdvilágban: ez azt jelenti, hogy holdkóros lett, a holdkórosok járkálnak így éjjel egy lepedőben.

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,
Dalos Eszti hangja közte,
– Ne aludj, hé! vele álmodsz –
Azt danolja: „gyere! jöszte!”

A fiú tehát alvajáró lesz, éjszaka muzsikát hall az égből, és úgy érzi, mintha Eszti hívná magához a túlvilágról. Itt már egészen kísérteties a ballada hangulata, hiszen ez a hívás tulajdonképpen a semmi hívása, Eszti hangja a halálba hívogatja-csábítgatja Ferkót.

Figyeljük meg, hogy a hold, amely Eszti esetében a nőiességet, az érzékek ébredését szimbolizálta, itt rontó erőként van jelen!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!