Rastignac: csinos, jóképű és jó képességű vidéki fiatalember, aki sikerről álmodik. Bonyolult, összetett jellem. Törtető, nagy becsvágya van (ebben emlékeztet Julien Sorelre, a Vörös és fekete főhősére), de nemes emberi tulajdonságokkal is rendelkezik: lelkiismeretes, önzetlen, segítőkész, emberséges.
Amikor anyjától és húgaitól pénzt kér, lelkiismeret-furdalást érez, és a pénzt hamarosan visszaküldi. Egy-egy helytelen lépése miatt szorongást érez, még meg tud hatódni, sajnálja Beauséant-nét, akiért lelkesedik is. Goriot története könnyekre fakasztja, készségesen pártját fogja az öregnek, akiben meglátja a nagyságot, míg mások szemében Goriot csak nevetséges.
Rastignac egy dél franciaországi nemesi család sarja, amely elszegényedett, de az úri látszatot igyekszik fenntartani. A regény kezdetén másodszor tér vissza Párizsba a nyári szünet után, de alaposan megváltozva (az otthoni szűkölködés megsokszorozta érvényesülési vágyát).
Joghallgatóként az a célja, hogy bekerüljön a legelőkelőbb társaságba és visszaszerezze családja ősi nevének régi ragyogását. Több lehetősége is van a feltörésre, meggazdagodásra: kitartó tanulás, szerencsejáték, bűnözés (Vautrin révén), előkelő kapcsolatok.
Eleinte szívós, becsületes, kitartó munkával akar karriert csinálni, de aztán ráébred, hogy a világban csak pénz és társadalmi kapcsolatok útján lehet érvényesülni. A jogászi pályán nehezen jutna előre és be kéne érnie a középszerűséggel. Ő ennél becsvágyóbb.
Észreveszi, hogy a nőknek mekkora befolyásuk van a társadalmi életre, és elhatározza, hogy szerez egy gazdag női pártfogót, akinek a szeretője lesz (érdekből, azaz ugródeszkaként használja). Így a ranglétrán felfelé, erkölcsileg pedig lefelé indul el.
Van egy távoli rokona (unokanővére), Beauséant vikomtné, aki a legelőkelőbb, legünnepeltebb párizsi szépasszonyok egyike, az ő segítségével jut be az arisztokrata körökbe. Itt ismerkedik meg Goriot két lányával. Először az idősebbnél, Anastasie de Restaud grófnénál próbálkozik, de nincs sikere. A fiatalabb, Delphine azonban a szeretője lesz.
Eleinte érdekből közeledik az asszonyhoz, később azonban őszintén megszereti (nem hazudja a szerelmet). Viszont meggyőzi magát arról, hogy joga van ajándékokat elfogadni a szeretőjétől. Goriot apó támogatja a kapcsolatukat, mert kedveli Rastignacot, lakást is bérel találkáikhoz. Így gyakorlatilag mindketten az önfeláldozó öregen élősködnek.
Rastignac figurája a realista jellemábrázolás példája. Jelleme a szemünk előtt alakul át, változik meg. Először csiszolódik, tanul, mert kezdetben nem ismeri a társadalmi élet szabályait és még nem ura saját viselkedésének (Restaud-néra ráerőszakolja magát, holott tudja, hogy az asszony szabadulni akar tőle, mert együtt akar lenni a szeretőjével, és ő csak fölösleges harmadik).
Aztán fokozatosan elveszíti emberi értékeit, jó tulajdonságait. Vautrin és Beauséant-né is ellátják tanácsokkal, hogyan kell érvényesülni. Vautrin arra biztatja, hogy adja fel erkölcsi aggályait, és arra tanítja, hogy a pénz az egyetlen érték. Beauséant-né beavatja a felsőbb társadalmi körök működésébe, megtanítja az előkelő viselkedés írott és íratlan szabályaira.
Rastignac a történet végére már tisztán látja annak az előkelő világnak a romlottságát, amelybe be akar kerülni. De mert mindenáron érvényesülni akar, elfogadja az arisztokrácia erkölcsi értékrendjét (mint Goriot). Ennek következtében ahogy egyre feljebb kapaszkodik, erkölcsileg süllyedni kezd. Előbbre jutásával párhuzamosan elveszíti erkölcsi tartását, lelki tisztaságát.
Alapvető dilemmája tehát az, hogy az erkölcsöt vagy a karriert válassza-e (a kettő együtt nem megy). Jellemének gyengeségét mutatja, hogy a karriert választja, és célja elérése érdekében hajlandó alkalmazkodni a maga körül tapasztalt becstelenséghez. Kezdeti emberségét, jólelkűségét levetkőzve és erkölcsi elveit feladva tör felfelé.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
