Értelmezés: Rastignac a karrierépítés két lehetősége között ingadozik, amit Goriot és Vautrin képviselnek. Vautrin tudatos törvényszegésre biztatja, és a társadalom megvetését próbálja elültetni benne. Goriot arra biztatja, hogy kritika nélkül illeszkedjen be az előkelők világába.
Balzac kíméletlen kritikát mond kora társadalmáról, melyben a becsületes ember elbukásra vagy megalkuvásra van ítélve. Minden társadalmi réteget a meggazdagodás vágya vezérel. Az előkelőktől a kispolgárságon át az alvilágig mindenhol azonos törvények érvényesülnek. A regény minden fontosabb szereplője megfogalmazza a társdalom erkölcsi válságáról szerzett tapasztalatát.
A pénzért és a hatalomért folytatott kíméletlen harc mindenkit beszennyez, s ezt a küzdőteret a szereplők a „posvány”, a „pocsolya” és a „mocsár” elnevezéssel illetik. Ez mutatja, hogy a szereplőknek nincsenek illúzióik sem a társadalommal, sem az emberi természettel kapcsolatban.
Rastignac ráébred arra, hogy az arisztokraták erkölcse (szeretőt tartanak) és a bűnözőké (Vautrin ajánlata) semmiben nem különbözik.
Beauséant-né egy barátnője gyilkos célzásaiból sejti, hogy szeretője házasodni készül. Az arisztokrácia világában minden férjezett asszony tart szeretőt, ezt mindenki tudja és mindenki természetesnek tartja. Beauséant-né szerint Rastignac csak akkor viszi valamire, ha az egyik előkelő asszony szeretőjének választja őt. Azt tanácsolja neki, igazi érzéseit ne mutassa ki és könyörtelenül használjon ki mindenkit.
Vautrin belelát Rastignac szívébe, akit megszállt a „fényűzés démona”, a „nyereség láza”, s mindenáron föl akar törni, vagyont akar szerezni. Vautrin úgymond „pártfogásába veszi” a diákot, akit meg akar győzni arról, hogy becsületes úton semmire se viszi.
Olyan világot élünk szerinte, amelyben az erényesek elbuknak és nyomorognak, a becstelenek ellenben megszedik magukat. „A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el.” Vautrin gyors meggazdagodást ajánl Rastignacnak egy olyan terv révén, amelyben szerepel egy gyilkosság is. A terv átmenetileg megszédíti a diákot, de végül elutasítja.
Rastignac föl akar törni, de „erényesen”, ami számára azt jelenti, hogy szerez egy arisztokrata szeretőt. Ennek érdekében kikönyörög szegénységben élő anyjától és húgaitól 1550 frankot, amit ruházkodásra fordít.
Mivel nemesi származású és előkelő rokonsága van (Beauséant-né), a rokoni kapcsolat révén viszonylag könnyen érvényesül (Vautrin bérgyilkossági ajánlata nélkül is). De ettől még a becsületes utat ugyanúgy feladja, csak más típusú becstelenségre szánja rá magát, mint amit Vautrin ajánlott.
Balzac a két véglet, az arisztokrácia és az alvilág erkölcseit veti össze és nem talál a kettő közt különbséget, mert a két világszemlélet alapjában véve hasonló egymáshoz. Főhőse, Rastignac kemény ítéletet mond az önző, érzéketlen, gonosz úri társaság fölött: „Itt csak hitvány bűnöket követnek el. Vautrin különb ezeknél.”
Rastignac látja Goriot sorsát is, amely elrettentő példa a számára. Így jut el odáig, hogy erkölcsi elveit feladva alkalmazkodjon a világ „játékszabályaihoz” az érvényesülés érdekében.
A regény végén mondott szavai („Most mirajtunk a sor!”) kihívás a társadalomnak, de tartalma nem a társadalom elleni harc, hanem ellenkezőleg, alkalmazkodás a korabeli erkölcsökhöz, a becstelen utak elfogadása.
Rastignac úgy érti, most rajta a sor, hogy fényes pályát fusson be, és valóban fényes jövő vár rá. Útja nyomon követhető az Emberi színjáték további regényeiben (Elveszett illúziók, A Nucingen-ház, Az arcisi képviselő, Ingyen komédia) – karriert csinál, spekulációk által meggazdagszik, politikai pályára lép, s végül igazságügy-miniszter, gróf és a főrendi ház tagja lesz.
Sikerének titka: ügyes képmutatás, az érzelmek leplezése, erkölcsi gátlástalanság. Ugyanis a pénz és a hatalom világa csak a kíméletlen törtetők számára áll nyitva (nem tűri meg azokat, akik nem hajlandók tisztességük, becsületük feladására). Így Rastignac elveszíti a pályája elején még meglevő emberi értékeit.
Goriot nem adott föl egy emberi értéket, az apai érzést. Bukását az okozza, hogy a korlátokat nem ismerő szeretet sebezhetővé tette. Mivel élete utolsó szakaszában átadta magát egy nagy és nemes szenvedélynek, elveszített mindent, amit élete során munkájával összegyűjtött. És csak halálos ágyán döbbent rá, hogy az áldozat hiábavaló volt.
Rastignacnak a regényt záró szavai ironikusan is értelmezhetőek, mert mást mond és mást tesz. Beszéde „merész kihívás”, amit a társadalom arcába vág, első lépése, tette viszont (elmegy vacsorázni Nucingennéhez) kisszerű, csupán egy társasági eseményen való részvétel. A gátlástalan, de taktikus törtetés nem nagy tettekben nyilvánul meg, nem kell hozzá bátorság vagy hősiesség.
Ebben különbözik Rastignac Julien Soreltől: a Vörös és fekete főhőse a lelke mélyén sohase tudott azonosulni a társadalom romlott erkölcseivel, nem adta fel elveit. Rastignac viszont alkalmazkodik az arisztokrácia világához, így ő nem a sokszor hivatkozott napóleoni mintát követi, hanem annak csak egy kényelmesebb, jelentéktelenebb utánzatát valósítja meg.
Jelentősége: Balzac hatása a regényírás későbbi fejlődésére szinte felmérhetetlen. A modern irodalom uralkodó műfaja, a társadalmi regény az általa kijelölt úton fejlődött naggyá.
