Szereplők: 35 szereplője van a regénynek. Balzac sok figurával dolgozik, de ezek közül csak néhány kap fontos szerepet a műben. A többieknek csak a cselekmény egy-egy fordulópontján van funkciójuk.
A Vauquer-ház lakói a háromemeletes épületben anyagi helyzetük szerint kapnak szobát:
- emelet: Vauquer-né (tulajdonosnő), Victorine Taillefer kisasszony, Couture-né.
- emelet: Poiret úr, Vautrin (a Vasfejű, szökött fegyenc)
- emelet: Goriot apó (gazdag tésztagyáros volt, de elszegényedett), Eugéne de Rastignac (elszegényedett nemesi család jogot tanuló fia), Michonneau kisasszony (vénlány)
Az első emeleten lakik a tulajdonosnő és a legmódosabb bérlők (a ház két legszebb szobájában). Felfelé haladva a szobák berendezése egyre szegényesebb és olcsóbb. A két manzárdszobában a személyzet lakik: Christophe (kifutóinas), Sylvie (kövér szakácsnő). Ebédre a bentlakókon kívül 8-10 kosztos is odajár (medikus, jogász stb.), velük együtt 18-an étkeznek a penzióban.
A penzió Párizs egyik elhagyatott, visszataszító kerületében van, hull a vakolat, patakokban folyik a szennyvíz stb. Ezzel együtt a társadalmi ranglétrán valahol középen helyezkedik el: se a gazdagság, se a nyomor nem jellemző.
A penzió lakói a korabeli párizsi társadalom keresztmetszetét adják: „Egy ilyen közösségen belül kicsiben az egész társadalom elemei föllelhetők.” A lakók egy része szürke kispolgár (pl. Poiret), más részük lecsúszott, elszegényedett ember (pl. Goriot), és vannak szegénynek született, de a szegénységből kitörni akaró, fölfelé kapaszkodó fiatal törtetők (pl. Rastignac).
Egyes szereplők múltját részletesen megismerjük, másokét nem (az elbeszélő legfeljebb találgatásokat oszt meg az olvasóval). A mű elején két szereplőt övez nagy rejtély, ezek Vautrin és Goriot apó.
Nemesi szereplők: Beauséant vikomtné (Rastignac rokona, segítője), Anastasie de Restaud grófné (Goriot idősebb lánya), Delphine de Nucingen báróné (Goriot fiatalabb lánya, aki Rastignac szeretője lesz)
Jellemek: Balzac nemigen törődik a lélekrajz finomságaival, de alakjait sok oldalról bemutatja, sok különböző helyzetben cselekedteti, így jellemvonásaikat részletesen megismerheti az olvasó.
Goriot apó: 69 éves öregember, jelleme végig változatlan. Érzelmei irányítják. Felesége korai halála után minden szeretetét két lányának adta. Rajong a lányaiért, imádja őket, egész életét, vagyonát nekik szenteli.
Ez a képtelen, túlzott szeretet már-már megszállottságra vall (feleségét is vallásos rajongással szerette Goriot, és ezt az érzelmet vitte át a lányaira a felesége halála után). Az esztelenségig fokozott apai szeretet Goriot életének egyetlen szenvedélye. Ez a romantikusan felnagyított szenvedély okozza a vesztét.
A regény kezdete előtt 6 évvel (1813-ban) költözött a Vauquer-házba. Akkor még gazdag ember volt és az első emeleten lakott. Ahogy fokozatosan elszegényedett, egyre feljebb költözött a szállóban.
Múltját bizonytalanság lengi körül, a többi lakó csak pletykákat tud róla, ezért a gyanakvás légköre alakul ki körülötte. Vauquer-né kezdetben azt remélte, Goriot feleségül veszi, de csalódnia kellett, ezért rosszindulatú vele szemben (az ő kezdeményezésére hívják gúnyosan Goriot apónak).
Titokban csinos, fiatal nők járnak hozzá, ezért mindenki azt hiszi, vén kéjenc. Aztán kiderül, hogy ezek a szép nők a lányai (akik mindig pénzt kérni jönnek hozzá).
Goriot az erőszakosan fölfelé törő, gyorsan meggazdagodó polgárság képviselője. Rastignac nyomozza ki, hogy fiatalkorában tésztagyári munkás volt, és a forradalom idején az élelmiszerhiánnyal visszaélve, az éhínséget kihasználva spekuláció útján meggazdagodott (tízszer annyiért adta el a lisztet, mint amennyibe neki került). Mivel összejátszott a hatalommal, büntetlenséget biztosítottak neki.
Lányainak mesés hozományt biztosított, így jó házasságot tudtak kötni. Anastasie egy grófhoz (rang), Delphine egy bankárhoz (pénz) ment feleségül. A vejek, Restaud gróf és Nucingen báró lenézik és szégyellik Goriot-t alacsony származása miatt. Eleinte még megtűrt vendég volt a házukban, aztán rávették, hogy adja el az üzletét, és vonuljon vissza. Végül kiebrudalták házaikból, ekkor költözött a penzióba.
Egyetlen célja az volt, hogy lányait boldoggá tegye, és e cél elérése érdekében nem tett különbséget bűn és erény között. A pénzéről is fokozatosan lemondott, mindenét feláldozta (ezüst használati tárgyait, életjáradékát) a lányaiért. Végül anyagi biztonsága is teljesen megszűnt, lányai kiforgatják a vagyonából.
Hiába minden, családi élete összeomlik, mert lányai érzéketlenek és önzők. Amikor már teljesen kizsigerelték apjukat, aki már nem tud nekik több pénzt adni, akkor is tovább követelőznek, és ezzel gyakorlatilag a halálba hajszolják. Betegségében pedig magára hagyják, mert amikor már nem tud nekik pénzt adni, feleslegessé válik a számukra.
Mivel az apaság megszállottja, Goriot alakját többen Shakespeare Lear királyával rokonítják. Meggazdagodásának története tipikus, lányai iránti rögeszmés rajongása viszont egyedi.
Alakját kétféleképpen is lehet értelmezni. A korábbi értelmezések a hálátlan lányai által megkínzott apát látták benne, az újabb értelmezések azonban a rossz, bűnös apát, aki elrontotta lányai nevelését (elkényeztette, elkapatta őket, ezért lettek önzők.)
Goriot személyisége nem rokonszenves (semmi nem érdekli, csak a lányai, akik előtt megalázkodik, kutyát csinál magából), ráadásul lányai iránti szenvedélye sokszor kétértelmű és kifejezetten kínos („Lefeküdt lánya elé, lábait csókolgatta; hosszasan szemébe nézett: ruhájához dörgölőzött a fejével: szóval olyan bohóságokat művelt, mint egy nagyon fiatal, gyengéd szerelmes.”)
Goriot csak Rastignac nézőpontjából válik rokonszenvesebbé, és bár haláltusája részvétet ébreszt az olvasóban, nem azért sajnáljuk, mert kedveljük, hanem lányai viselkedése miatt.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
