A hetedik napon Isten megpihent „Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.”Ezért a megszentelt hetedik nap a tisztelet, a nyugalom és az ünnep számára fenntartott különleges nappá vált.
A 6, illetve 7 nap természetesen nem valóságos időtartamot jelöl. A holdfázis ritmusát követi, és valószínűleg az ember hétnapos munka-és életritmusát hagyta jóvá, amely már sokkal korábban kialakult. Ezt a rendszert kívánta a Biblia Isten példájával is szentesíteni.
Ugyanakkor szimbolikus jelentései is lehetnek (szimbólum: jelképes tartalom, elvont fogalmat vagy eseményt hasonlóság segítségével közvetve ábrázol, azaz a szöveg vagy kép nem önmagát jelenti, hanem valami elvontat tesz megragadhatóvá).
A 7. nap a teremtő Isten szimbóluma, a tapasztalaton túli (transzcendens) középpontra, magára a szóval való teremtésre utal.
A 7-es szám a teremtő és a teremtett világ együttes számaként (6 meg 1) jelölheti az Isten és a teremtett világ egységét, de különbözőségét is.
A Teremtés könyvében az ember teremtéséről egy másik történet is olvasható.
A 2. teremtéstörténet
Az ún. második teremtéstörténet több ponton is ellentmond az elsőnek. Ebben a szövegben Isten neve Jahve Elóhim (magyar fordításban: „Úristen”), és több antropomorf vonással rendelkezik. A Jahve szó miatt ún. jahvista elbeszélésként is ismert. Valószínűleg ez a régebbi.
Ez a teremtéstörténet éppen csak megemlíti a föld és az ég megalkotását. A külső természet önmagában sivatagos pusztaság, mostoha környezet, ezért fontos szerepe van a földet áztató esőnek, amelyet azért bocsát a földre az Örökkévaló Úristen, hogy a pusztában kertet (Éden) hozhasson létre az ember számára. Ezek a motívumok (kert, eső, föld) a természet rendjének ciklusait őrizhetik.
Tehát az életet tápláló kertet, az Éden kertjét az Úristen külön teremtette meg az ember számára. A férfit pedig a kert művelésére teremti.
Ebben a történetben Isten nem szóval teremt, hanem a földnek porából és leheletéből formálja meg az embert, akárcsak a mezopotámiai mondák istenei vagy mint Prométheusz: „és orrába lehelte az élet leheletét”. Az ember tehát összetett lény, aki a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll.
Mivel az ember anyag és lélek is, eleve kettősség hordozója. Születésétől kezdve erkölcsi választás előtt áll: felülemelkedik fizikai természetén vagy alámerül a romlékony anyagi világba. A későbbi korok gondolkodói, művészei gyakran értelmezték úgy ezt a kettősséget, mint a bűn és az erény emberi lényegének eredendő kettősségét, amely lehetetlenné teszi a „földi Paradicsom” megvalósítását.
Mivel az ember (adam) a földből (adama) származik, ez az általános megjelölés a szöveg egy későbbi részében már az első ember neveként szerepel: Ádám (’az ember’).
Ez a teremtéstörténet abban is különbözik az előbbitől, hogy Isten először csak férfit teremt, s csak később alkotja meg az alvó Ádám oldalcsontjából, kiemelt bordájából az asszonyt, Évát.
A teremtéstörténetben az asszony nincs alárendelve a férfinak. A Biblia képes beszéde („lesznek egy testté”) férfi és nő személyiségének összekapcsoltságát mutatja. Összetartozásukat, közös életüket, egymás iránti szeretetüket hangsúlyozzák a szóismétlések (figura etymologica): „csontomból való csont”, „testemből való test”.
A bibliai teremtéstörténet és más teremtéstörténetek (mezopotámaiai, egyiptomi, görög) összehasonlítása:
Istenhit: a bibliai teremtéstörténet monoteista (egyistenhívő), a többi teremtéstörténet politeista (sokistenhívő)
Istenkép: a Biblia istene személyes szellemi valóság, más teremtéstörténetek istenei személytelen természeti erőket, világelemeket szimbolizálnak.
Isten és a világ viszonya: a Bibliában Isten elkülönül a világtól, felette áll teremtményeinek, megtapasztalhatatlan, a megismerés határain túli (transzcendens) és öröktől fogva létező. Más teremtéstörténetekben nem különülnek el teljesen a világ, az istenségek és a természet erői. Míg ezek a mítoszok az istenek keletkezését is elbeszélik, a bibliai teremtéstörténet csak a világ és az ember teremtését beszéli el.
A teremtés ideje: A bibliai teremtés ideje szimbolikus – olyan folyamat, amelynek kezdete van és időben zajlik. Más teremtéstörténetekben a teremtés ideje mitikus – a világ eredetét időn kívüli közegbe helyezik.
A létformák keletkezése: a Bibliában Isten a szellem, az akarat teremtőerejével alkot a szó (ige, kinyilatkoztatás) kimondásával. Más teremtéstörténetekben a létformák nemzés által keletkeznek gyakran anyagi természetű dolgokból (ősvíz, föld), sokszorozódásukat az istenek nemzedékeinek harca hozza létre.
Világkép: a bibliai teremtéstörténet egy vallásos elmélet a világ keletkezéséről és rendjéről, míg más teremtéstörténetek mítoszok, amelyekben a tudományos tapasztalat, a filozófia, a művészet és a vallás elemei együttesen vannak jelen. A Biblia világképe már meghaladja a mítoszokat.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
