2. A bűnbeesés (I. Móz 2,9-2,16 és 3,1-3,24)
A 2. teremtéstörténet elbeszéli az első emberpár bűnbeesését és a Paradicsomból való kiűzetését is. A bűnbeesés nem más mint lázadás Isten parancsa ellen. Ősi motívum, amely a Bibliában is megtalálható.
Az Úr megteremti az Édenkertet a pusztában, és belehelyezi az első emberpárt, hogy őrizze és művelje a kertet.
Az első emberpárnak Isten szigorúan megtiltja, hogy egyen a „jó és a rossz tudásának fájáról”, de Ádám (az asszony, Éva ösztönzésére) eszik a fáról. Ádám és Éva ezzel követték el az első, „eredendő bűnt”. A tudás fájáról evett gyümölcs hatásaként „felnyílt a szemük”, öntudatra ébredtek. Viszont büntetésből elveszítették az Éden kertjét, amely az öntudatlan boldogság színtere volt.
Az Úristen megátkozza a földet és elzárja az embert az élet fájától. Kerubokat és fenyegető tüzes kardot állít az Éden kertjéhez, hogy őrizzék az örök élet fájához vezető utat, nehogy az ember arról a fáról is egyen és halhatatlanná váljon.
Az eredendő bűn következményei lesújtóak: a paradicsomi állapot véget ér, az Édenből való kiűzetéssel megszűnik a harmónia az ember számára. Isten átkával az emberiségre rászakadt minden nyomorúság és szenvedés, az ember életében megjelenik a fájdalom, a függés, a megélhetés keserve, és az élet végén a halál borzalma.
A föld, amely az emberrel rokon anyag, ezentúl csak nehéz munka árán táplálja az embert. Ugyanakkor Isten védi az által létrehozott életet: maga készít öltözetet elűzött teremtményeinek, amely legalább fizikailag óvja őket a természet, a világ ridegségétől.
Az ember pedig mulandó teremtménnyé válik: „Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba.” Ádám ekkor nevezi el asszonyát Évának, minden élő anyjának. Gyerekeik már az Édenkerten kívül fogannak, és a halandó emberi faj folytatódik bennük.
Motívumok:
- Édenkert – nem egy földrajzilag behatárolható hely, hanem szimbólum: a bőség, az örömteli élet és a békesség jelképe. Szimbolikusan a harmonikus lét állapotát jelenti, azt az idilli életet, amit az ember Isten közelségében él meg. Az Édenkertből négy nagy folyó ered, ezek a négy égtájat jelképezhetik. Vagyis az Édenkert a világ közepe, egy alapvető tájékozódási pont.
- számszimbolika: a 4-es szám a teremtett világ teljességének jelképe. Megjelenései a Biblilában: Isten neve 4 betűből áll (JHWH = Jahve), 4 kerub van, 4 főangyal, 4 evangélista, és 4 az Apokalipszis lovasainak száma.
- víz, kert, az Éden közepére ültetett két fa (az élet fája, a jó és a rossz tudásának fája) – az emberiség ősi tapasztalatait rögzítő jelképek, archetípusok.
- víz – élet, tisztaság jelképe, a legtöbb mítoszban szorosan kapcsolódik az életfához (mert annak tövében ered az életvíz forrása).
- fa – a legösszetettebb jelentésű növényi jelkép, egyetemes szimbólum. A Bibliában: élet és halál, jó és rossz tudását jelképezi, valamint az embernek Istenhez való viszonyát.
- a jó és a rossz tudásának fája – az ember felett álló teremtő hatalmat jelképezi. Az embernek ez a fa tiltva van, a tiltásban az fejeződik ki, hogy az ember nem képes meghatározni a jót és a rosszat. Egyedül Isten az, aki mindent tud, mindent ismer.
- a bűn (a tilalom megszegése) – amikor az első emberpár eszik a fáról, akkor tudni akar, mint Isten, azaz hasonlatossá akar válni a Teremtőhöz. Így a fa az ember Istenben való hitének vagy hitetlenségének próbája. Maga az elkövetett bűn nem más, mint az isteni gondoskodásba vetett feltétel nélküli hitnek és az engedelmességnek a hiánya.
- kígyó – a kísértés jelképe. Gonoszságával a kígyó egyszerre Isten és ember ellensége.
- az ember meztelensége – az ember gyöngeségét jelképezi, a külvilágnak és saját ösztöneinek való kiszolgáltatottságát szimbolizálja, de egyben nemiségének felfedezését és öntudatra ébredését is jelenti.
- halál – egyrészt büntetés, másrészt azért van rá szükség, mert az ember hajlik a bűnre. Ha az ember halhatatlan lenne, akkor a bűn végeérhetetlenül továbbterjedne a teremtésben.
A Biblia ószövetségi részében a Teremtés könyvének 3,15 versét ősevangéliumnak is nevezik. A keresztények ugyanis ebben a versben Isten ígéretét látják arra nézve, hogy az asszony és a kígyó harcában (amely szimbolikusan az ember és a gonosz harca) végül a jó fog győzni. Az asszonyban Máriára, ivadékában Jézusra való utalást vélnek felfedezni. Ez a vers tehát azért ősevangélium, mert az újszövetségi megváltástörténetben nyeri el értelmét.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
