
Gregor apja, anyja, húga: Samsáék egy lecsúszott, kevés reményű polgári család, amely anyagi gondokkal küzd.
Az átváltozás leleplezi Gregor emberi kapcsolatait, amelyek valódi mivoltukban mutatkoznak meg (kiderül, hogy családi kötelékei mennyit érnek).
Kiderül, hogy Gregor családjának tagjai embertelenek, szívtelenek. Ez látszik abból, ahogyan a rovarrá változott Gregorral viselkednek (kizárják az életükből). Valójában az átváltozás előtt is ilyen lelketlenek voltak, csak Gregor nem vette észre, hogy mindenki rajta élősködik.
Pedig feltűnő, hogy a kényelemszerető, rátarti családot egyetlen ember tartja el. Ráadásul semmi hálát, szeretetet nem tanúsítanak Gregor iránt, csak kihasználják, Gregor csak megvetést kap tőlük. És amikor – átváltozása miatt – már nem tudják kihasználni, fokozatosan lemondanak róla, s a végén már egyenesen szabadulni akarnak tőle.
Gregor volt a kenyérkereső, aki anyagi támaszt és egzisztenciális biztonságot nyújt a családnak, így nem csoda, hogy az átváltozást a családtagok sokkal tragikusabban élik meg, mint Gregor. Kezdetben aggódnak, aztán megijednek, végül kétségbeesnek és szégyenkeznek.
Takargatják, rejtegetik Gregort a külvilág elől, mert annyira szégyellik őt (az embernek a zsigereiben van a férgektől való irtózat, és a külvilág viszolygása a család megítélésére is negatívan hatna). Gregor egy rejtegetnivaló szégyenfolt lesz a számukra.
Munkát kell találniuk, mert már nincs, aki eltartsa őket (az apa bankszolgának áll, Grete eladónő lesz, az anya varrást vállal egy divatüzletnek). Lakásukban egy szobát bérbe adnak.
Miután keresethez jutnak, dolgoznak, és ráébrednek, hogy képesek gondoskodni magukról, egyre kevésbé akarnak tudomást venni Gregor jelenlétéről, aki csupán kellemetlen teher a számukra. Szobáját lomtárnak használják, ahonnan Gregor nem jöhet ki, mert ha megpróbálja, akkor apja dühével és ütlegeivel kell szembenéznie.
Lelkiismeretüket azzal nyugtatják meg, hogy meggyőzik magukat arról, hogy a Gregor szobájában levő embernagyságú rovar nem lehet Gregor. Pusztulásának örülnek, eltűnésével nagy tehertől szabadulnak meg, és megkönnyebbülten lélegzenek fel. Újra rendezett polgári életet élhetnek.
Grete: Gregor húga. Hegedűjátéka elbűvöli Gregort, aki zeneiskolába akarta küldeni. Grete az egyetlen, aki próbál tenni valamit. Legalább eleinte törődik a bátyjával, visz neki ennivalót, takarít a szobájában, de aztán lassan belefárad abba, hogy gondoskodjon róla. Sőt, a végén ő az, aki kimondja, hogy meg kell szabadulni Gregortól.
Cégvezető: igazi zsarnok. Egyetlen dolog érdekli: az, hogy Gregor dolgozzon, hasznot hozzon. Szemrehányásokkal illeti, gyanúsítja, fenyegeti az alkalmazottját.
A környezet reakciói az átváltozásra: teljesen abnormális. A család ugyanúgy elfogadja a helyzetet, mint Gregor. Eszükbe sem jut, hogy orvost hívjanak, vagy más segítséget kérjenek. Nem próbálnak tenni semmit az átváltozás ellen.
A féregtest látványa kikezdi a szülőknek a fiuk iránt érzett – amúgy sem túláradó – szeretetét. Rá sem bírnak nézni Gregorra.
- Gregor anyja ájultan esik össze, segítségért kiabálva, eszét vesztve menekül
- apja először sírógörcsöt kap, aztán dühbe gurul, és bottal, újságlengetéssel kergeti el magától Gregort
- Grete megdöbben, de a testvére iránt érzett szánalomból élelemmel látja el a rovart
- a cselédlány félelmében azért könyörög, hogy bocsássák el
- a cégvezető megijed és elmenekül
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!


