Alapgondolat, üzenet: a dráma keserű tanulsága: a színtiszta igazság még a szennyes és hazug életnél is elviselhetetlenebb, és az embereket nem lehet akaratuk ellenére boldogítani. A lényeget Relling doktor mondja ki: „Ha egy átlagembert megfoszt élete nagy hazugságától, akkor megfosztja a boldogságtól is.”
Kifejezőeszközök: szimbólum. – Az egész szöveg át van szőve jelképes utalásokkal, egyfajta szimbolikus gondolkodás jellemzi. Ezt azonban nem Ibsen erőlteti rá a darab világára, hanem hőse, Gregers Werle, aki mindenben szimbólumot lát (a vadkacsában, a padlásban, az állott levegőben, a sötétségben), és aki vadászkutya szeretne lenni, hogy megmentse Hjalmart és családját, akik a „mocsárba” süllyedtek.
A szimbolikus látás, a szimbólumokban való gondolkodás az eszményekben hívő ember emelkedett szellemi tevékenysége, amelyet az átlagemberek nem értenek meg. Gregers célzásait nem értik azok az emberek, akiket meg akar menteni. Maga a dráma is abból fakad, hogy Gregers rábeszéli Hedviget egy szimbolikus jelentésű tettre, de a kislány nem beszéli a szimbólumok nyelvét, ezért csak valóságos áldozatot tud hozni.
A szimbolizmus nem is módszere, hanem tárgya a darabnak.
A legfontosabb szimbólumok:
- vadkacsa – a mű központi jelképe, a lelkileg sebesült, megnyomorodott ember szimbóluma, aki valamilyen nagy élethazugságba menekül, nehogy még több baja essen. Visszatérő motívuma a párbeszédeknek, a szereplők folyton hivatkoznak rá ilyen vagy olyan értelemben.
A vadkacsa szimbólumként és fizikai valójában is megjelenik a műben. Fizikai valójában a darab címszereplője, egy sebesült madár, akit a vadászó Werle lőtt meg, és aki leúszott a tenger fenekére és belekapaszkodott a hínárba, moszatba, hogy ne lehessen felhozni. Inkább az iszapba fúródva akart meghalni, mint hogy rabságba kerüljön, ám Werle ügyes vadászkutyája felhozta a víz alól.
Ezután a vadkacsa az Ekdal családba került. Ekdalék ápolják, dédelgetik, így lassan kezdi megszokni a rabságot. Hedvig állata lesz, ő gondozza, eteti. Hedvig szerint a vadkacsa titokzatos lény, mert senki nem tudja, honnan jön.
Az Ekdal család számára a vadkacsa a régi tisztességes élet, a szabadság jelképe. Fizikai valójában pedig az önbecsapás, öncsalás eszköze (pl. az öreg Ekdalban azt az illúziót táplálja, hogy még mindig nagy vadász).
Gregers Werle számára a vadkacsa az Ekdal család bűnös, tisztátalan életének jelképe. A mélybe zuhanást, a mocsárban való megrekedést szimbolizálja. Gregers a vadkacsával azonosítja szinte az egész Ekdal családot, Hjalmart, Hedviget, az öreg Ekdalt. Ő akar lenni az ügyes vadászkutya, amely felhozza a vadkacsát a tenger mélyéről (vagyis kirántja Ekdalékat az álomvilágukból).
A vadkacsa feláldozásának gondolata Gregerstől származik és Hedvig halálát okozza. Gregers szerint a kislány azzal tudja szeretetét bebizonyítani apjának, hogy feláldozza a legkedvesebb tulajdonát, ez pedig a vadkacsa. Hedvig elcseni a nagyapja pisztolyát és a padlásra megy lelőni a vadkacsát, de végül saját magát lövi le.
- padlás – az önámítás szimbóluma. Egy álomvilágszerű menedék, ahol minden megtalálható, amitől a darab hősei meg vannak fosztva (erdő, tenger, állatok, civilizáció, művészet). Itt keres menedéket Hjalmar az unalmas munka elől, itt valósítja meg vadászálmait az öreg Ekdal, itt dédelgeti a vadkacsát és nézegeti képeskönyveit Hedvig.
Gregers szemében azonban a padlás a rabság szimbóluma, hiszen az ő értelmezésében az igazság tesz szabaddá, az önbecsapás és a hazugság ellenben rabbá tesz. Ezért ki akarja szabadítani a vadkacsát (az Ekdal családot) a padlásélet rabságából.
- mocsár, bűz – a hazugságban leélt, őszintétlen élet jelképe. Gregers szerint Hjalmar hazugságok szövevényében vergődik, azaz egy „mocsárban” él, ezért Ekdalék házában „bűz” van.
- a tenger mélye – az illúziók világát szimbolizálja. Valamilyen elképzelt dolgot jelent, ami hozzásegít az élet elviseléséhez, de semmi köze nincs a valósághoz. Gregers szerint a vadkacsa megjárta a tenger mélyét (vagyis a lelkileg megsebesült ember az illúziók világába menekült), Hedvignek pedig sokszor olyan érzése támad, hogy az egész padlás mindenestül a „tenger mélye” (vagyis a kislány érzékeli, hogy apja és nagyapja számára a padlás nemcsak egy padlás, hanem valami több annál).
- fény és sötétség – a fény az igazság, a sötétség a hazugság szimbóluma
- látás, a látás romlása (a fenyegető vakság) – a valóság, a mélyebb igazságok és összefüggések nem látása (Hjalmar), az igazság eltitkolása által a másik elvakítása (az öreg Werle, Gina). – A gyenge látás, a vakság konkrétan és szimbolikusan is megjelenik a műben.
Werle nagykereskedő és Hedvig örökletes szembetegségben szenved, amely miatt előbb-utóbb meg fognak vakulni, ezért látásukat kímélniük kell. Werle nem tartózkodhat sokáig az erősen kivilágított szobában, Hedvignek pedig nem szabad gyenge fénynél olvasnia vagy retusálnia. Egyébként Werle gyengülő látása volt az oka annak, hogy vadászat közben nem találta el a vadkacsát, csak megsebesítette.
Hjalmar Ekdal fényképészként olyan ember, akinek a hivatásához tartozik, hogy látnia és láttatnia kell, de attól, hogy valakinek jó a szeme, nem feltétlenül látja jól a dolgokat. A darab egyik tragikomikus vonása, hogy a fényképész Hjalmar az a szereplő, aki a dolgokat a legkevésbé látja tisztán.
Ám szimbolikus értelemben Gregers látása a legrosszabb. A szeme jó, átvitt értelemben azonban ő is vak, mert nem látja a valóságot, csak az eszményeket. Úgy is mondhatjuk, hogy „csőlátása” van, mindent az eszményei szemüvegén keresztül lát, mégis ő az, aki „fel akarja nyitni” Hjalmar szemét.
Ugyanakkor Gregers szeme mindenben jelképeket lát, ezért észreveszi az apja házában tartott estély leggroteszkebb mozzanatát: a teljes vakság felé közeledő Werle vendégei szembekötősdit játszanak a ház úrnőjével.
- fényképezés (a látható valóság képi rögzítése) – akinek a dolga lenne (Hjalmar), azt nem érdekli, és nem is ért hozzá igazán. Hjalmar sokkal otthonosabban mozog a nem látható dolgok, a képzelet világában. Aki ért a fényképezéshez, az Gina.
- retusálás (a fénykép megszépítése) – Gina nemcsak a fényképeket retusálja. Az életben is ezt csinálja, retusál: eltünteti a kellemetlen, zavaró mozzanatokat, kényelmesebbé, vonzóbbá teszi az életet férje, apósa és lánya számára.
- Gregers a „tizenharmadik” az ünnepi asztalnál – aki fölösleges, akire nincs szükség
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
