IV. felvonás: Hjalmar feldúltan érkezik haza a sétából. Hirtelen új életet akar kezdeni, vissza akar fizetni idősebb Werlének minden támogatást, amit ő és az apja az évek során kaptak tőle. Ginából kikényszeríti a vallomást, hogy annak idején az idősebb Werle szeretője volt.
Belép Gregers, méghozzá boldog várakozással, mert nem kételkedik „igazságtevésének” pozitív eredményében. Csalódottan látja, hogy az igazság és az őszinteség nem örömet hozott az Ekdal család életébe, hanem keserűséget és fájdalmat okoz nekik.
Relling figyelmezteti Gregerst és Ekdalékat is, hogy a gyereket hagyják ki a házastársi perpatvarból.
Beállít Sörbyné, az idősebb Werle menyasszonya. El akar búcsúzni Ginától, mert Werle és ő felköltöznek a fatelepre, ott fognak összeházasodni.
Az ő kapcsolatuk valóban olyan, amilyennek Gregers az ideális házasságot elképzeli. Mindent tudnak egymás múltjáról, a legkínosabb dolgokat is. Azt is tudják, ami a többiek számára csak most derül ki: hogy Relling doktor is táplált gyöngéd érzelmeket Sörbyné iránt.
Hjalmarnak keserűséget okoz a felismerés, hogy Werle és Sörbyné házassága a teljes őszinteségen alapszik, tehát megvalósul benne az „eszmény”, amit Gregers rajta kér számon.
Werle és Sörbyné gyakorlatias emberek. A kapcsolatuk egyfajta adok-kapok egyezségen alapszik. Werle gazdag, ezért sokan azt gondolják, Sörbyné megcsinálta a szerencséjét. Ugyanakkor az asszony ad is cserébe legalább annyit, amennyit kap. A nagykereskedő ugyanis egyre rosszabbul lát, hamarosan magatehetetlen lesz, és Sörbyné fogja ápolni.
Hjalmar megütközve hallja, hogy Werle úr is meg fog vakulni, akárcsak Hedvig. Közli Sörbynével, hogy az utolsó fillérig vissza fog fizetni minden támogatást, amit Werlétől kapott.
Werle küld egy levelet Hedvignek Sörbyné által, az asszony távozóban adja át a kislánynak, akivel összefut a kapuban.
A levelet Hedvig születésnapi ajándékként kapja. Hjalmar bontja ki és elolvassa. Az áll benne, hogy az idősebb Werle úr havi százkoronás életjáradékot ad az öreg Ekdalnak, hogy ne kelljen többé másolással bajlódnia. Majd az öreg halála után ugyanazt az összeget Hedvignek kell folyósítani, aki szintén élete végéig kapni fogja.
Hjalmar most kezd gyanút fogni. Hedvig is meg fog vakulni, és életjáradékot kap Werlétől. Hjalmarnak összeáll a kép és dühében széttépi a levelet, aztán kérdőre vonja Ginát, hogy vajon Hedvig az ő gyereke-e. Gina dacosan azt feleli, hogy nem tudja.
Hjalmar úgy érzi, nincs többé gyereke, az otthona romokban hever, és Hedviget ellökve magától elrohan hazulról.
A kétségbeesett kislányt Gregers rábeszéli arra, hogy bizonyítsa be apja iránti szeretetét azzal, hogy feláldozza érte a legkedvesebb tulajdonát, a vadkacsát.
V. felvonás: Másnap reggel Hjalmar az éjszakai búfelejtés mámorát alussza ki Rellingnél, s közben a doktor elmagyarázza Gregersnek, hogy Hjalmar nem az a nagy jellem, aminek Gregers látja. Hjalmar valójában szerény képességű, elkényeztetett ember, aki nem képes arra, hogy megfeleljen Gregers eszményeinek.
Hjalmart nem szabad megfosztani élete hazugságaitól, mert akkor boldogtalan lesz. Maga Relling doktor úgy gyógyítja a „betegeit” (azaz a környezetében levő embereket), hogy kitalál nekik egy életre szóló hazugságot, amelyet aztán táplál bennük. De van olyan beteg is, aki saját magának találja ki a „kúráját”, mint pl. az öreg Ekdal. Ezek a hazugságok tartják a betegekben a lelket, nélkülük összeomlanának.
Gregers azonban folytatja, amit elkezdett: új alapokra akarja helyezni Hjalmar életét. Ismét arra biztatja Hedviget, hogy ölje meg a vadkacsát, és ezzel szerezze vissza apja szeretetét. Hedvig megtudja nagyapjától, hogyan kell lelőni a vadkacsát, de közben az is világossá válik előtte, hogy erre nem lehet megkérni az öreg Ekdalt.
Hjalmar csapzottan érkezik haza. Elhatározta, hogy elköltözik, és magával viszi apját is, ám elszántsága fokozatosan csökken, mert valójában a kényelme fontosabb neki, mint az önérzete. Gina szelíd engedékenységgel és férje kényelmének biztosításával (vajas kenyérrel és kávéval kínálja stb.), a kényelmi szempontok emlegetésével eléri, hogy Hjalmar ne akarjon elmenni. A férfi közli, hogy egy-két napig még marad.
Hjalmar ellöki magától Hedviget, kiküldi azzal, hogy nem akarja, hogy „illetéktelenek” háborgassák. Hedvig a sírással küzdve a polchoz lopózik, leveszi a pisztolyt és besurran a padlásra.
Hjalmar meggondolja magát Werle levelével kapcsolatban is. Végül is az életjáradékot az apjának szánták, nem neki, így az öreg Ekdalnak kell döntenie róla, hogy elfogadja-e. Hjalmar végül összeragasztja a levelet, amit ő maga tépett szét.
Gregers jön, és Hjalmar azt kezdi fejtegetni neki, hogy csalódott a gyerekében, nem hisz a szeretetében, képmutatónak tartja. A találmányáról elismeri, hogy nem lesz belőle semmi, és hogy Relling vette rá, hogy ezzel foglalkozzon. Ő azért örült neki, mert Hedvig hitt benne. De most azt gondolja, Werle és Sörbyné ajándékokkal akár el is csábíthatják tőle a gyereket, akinek ő valójában nem fontos.
Gregers szerint Hedvig soha senkit nem tudna becsapni, és Hjalmar könnyen megbizonyosodhat arról, hogy Hedvig őszintén szereti őt. Közben hápogást hallanak a padlásról, de azt hiszik, az öreg Ekdal vadászik megint.
Hjalmar szerint akár el is vehetik tőle Hedviget. Azt mondanák neki: „hagyd ott azt az embert; itt nálunk vár rád az élet.” Akkor Hjalmar azt kérdezné Hedvigtől: „hajlandó lennél lemondani az életről énmiattam?”
Ebben a pillanatban lövés dörren a padláson.
Gregers azt hiszi, most lőtték le a vadkacsát, és boldogan magyarázza, hogy ez bizonyságtétel volt, Hedvig áldozathozatala. Ő kérte meg az öreg Ekdalt, hogy lője le a vadkacsát. Fel akarta áldozni a legdrágább kincsét, hogy apja újra szeresse. Íme, a bizonyíték, hogy mennyire szereti Hjalmart. Hjalmar ellágyul, Gina a sírással küzd.
Gina szerint Hedvig most a konyhában van, Hjalmar kimegy érte, de nem találja. Ebben a pillanatban kilép az öreg Ekdal a szobájából, és kiderül, hogy nem ő lőtt a padláson. Ezek szerint Hedvig maga lőtte le a vadkacsát, vonja le a következtetést Gregers.
Hjalmar a padlásra siet, ahol Hedvig holtan fekszik a földön. A döbbent szülők kihozzák gyermeküket a padlásról és hívják Relling doktort, aki már nem tud tenni semmit, csak a halál beálltát állapítja meg. A golyó a kislány mellébe fúródott és a szívét találta el.
Hedvig nem a vadkacsát, hanem saját magát „áldozta föl”. Gina sír, Relling dühöng.
A gyerek halála, úgy látszik, értelmetlen volt: a holttest fölött tovább folyik a beszélgetés. Hjalmar elérzékenyülten szónokol arról, hogy a gyermeke annyira szerette őt, hogy meghalt érte. Gregers ezt úgy értelmezi, hogy Hjalmart megnemesítette a gyász.
Relling szerint viszont ezek csak szép szólamok, Hjalmar meghatódása mélyén csak önimádat és önsajnálat van. Még évek múlva is hallgathatják tirádáit a „korán eltávozott” gyermekről és az „apai szív” gyászáról.
Gregers szerint ha így van, akkor nem érdemes élni. Relling szerint egész kellemesen lehetne élni, ha az olyan világboldogítók, mint Gregers, békén hagynák az embert.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
