Gregers Werle: Az ifjabb Werle hosszú évek után tér vissza a höjdali fatelepről a városba. Külsőleg csúnya ember (legalábbis Gina így látja). Nem szereti magát, más szeretne lenni, mint ami valójában, még a nevét is utálja.
Nem nősült meg, alapvetően magányos ember. Érzelmei (félelem, lelkifurdalás) csak apjával kapcsolatban vannak. Apja az üzlettársává akarja tenni és átadni neki a cég vezetését, de Gregers visszautasítja. Gyűlöli az apját, mert őt hibáztatja édesanyja haláláért (akit az öreg Werle hűtlenkedései vittek a sírba). Apja most arra készül, hogy újra megnősüljön, Sörbyné asszonyt akarja feleségül venni.
Gregers arra is rájön, hogy annak idején apja döntötte romlásba az Ekdal családot és hogy teherbe ejtett szeretőjét Hjalmar nyakába varrta. Gregersnek örökös bűntudata van az apja miatt, mert sejtette, hogy Ekdal hadnagyot az öreg Werle csalta kelepcébe, de akkor még nem volt bátorsága szembeszállni az apjával. Azóta már bánja, hogy nem figyelmeztette a hadnagyot.
Most élete céljának azt tekinti, hogy jóvá tegye a múltat („most már nekem is van egy nagy feladatom az életben – tegnap óta”). Az öreg Ekdalon már nem tud segíteni, fiát, Hjalmart azonban még ki tudja szabadítani a hazugságok és az elhallgatott igazságok szövevényéből. Azt hiszi, hogy ezzel jót tesz. Hjalmar Ekdal a fiatalkori barátja, és úgy érzi, ki kell mentenie abból az erkölcsi mocsárból, amelyben él.
Apja figyelmezteti, hogy az ifjabb Ekdal nem olyan ember, aki hálás lesz neki ezért a baráti szolgálatért, de Gregers nem hallgat rá. Ahogy Relling doktorra sem hallgat, aki többször figyelmezteti, hogy hagyja békén Ekdalékat, ne avatkozzon bele az életükbe, mert ha felnyitja Hjalmar szemét, azzal rosszat tesz neki. Gregers azonban meg van győződve a maga igazáról.
Gregers jószándékú, tisztességes, de naiv és kétbalkezes ember. Gyakorlati dolgokban teljesen ügyefogyott. Annyira ügyetlen, hogy alig költözik be Ekdalék bútorozott szobájába, amelyet bérbe adtak neki, rögtön mindent felforgat.
Kijelenti, hogy mindent ő maga akar csinálni, és így is lesz, csakhogy mindent rosszul csinál. Tüzet rak a kályhában, de elfelejti kinyitni a szelelőlyukat, így csupa füst lesz a szobája. Ezután el akarja oltani a tüzet, ezért fogja a mosdóvizet és beönti a kályhába. Ennek eredményeként a fekete lé szétfolyik a szobában, az egész padló mocsokban úszik.
Gregers legfőbb tulajdonsága a jelképes látás: a padlásszobából, a vadkacsából, a mocsárból, a vadászkutyából, a félhomályból és az állott levegőből is szimbólumot csinál. Ebből ered az, hogy mindenféle célzásokat tesz folyamatosan. Elmondja, hogy legszívesebben egy ügyes kutya lenne, amely mélyen lebukik a vízbe, amikor a vadkacsák belefúródnak az iszapba. Ezzel arra céloz, hogy meg akarja menteni a hazugságban élő embereket.
„Hjalmar, úgy látom, mintha benned is volna valami a vadkacsából… Lemerültél, és belegabalyodtál az aljnövényzetbe… egy mérgező mocsárba kerültél, Hjalmar, alattomos betegség támadta meg a szervezeted, amitől lemerültél a sötétségbe… Ne félj, gondom lesz rá, hogy ne maradj odalent.”
Azt is mondogatja, hogy nem bírja a poshadt levegőt Ekdaléknál, amivel persze férj és feleség őszintétlen kapcsolatára céloz, és hogy ki akarja szellőztetni a bűzt. Ezt a célzást és a többit is némelyik szereplő megérti, mások félreértik.
Gregers javíthatatlan, örök idealista. Világmegváltó, népboldogító elképzelései vannak, és másoktól is elvárja, hogy megfeleljenek bizonyos eszményeknek. Afféle morális forradalmat akar megvalósítani. Azt szeretné, ha az emberek a tiszta eszmények szerint élnének, nyíltak és őszinték volnának, és ezt a követelményt akarja mindenkin számon kérni.
Amikor még nagyon fiatal volt, fönt a fatelepen sorba járta a munkások viskóit és elmagyarázta nekik, hogy mit követel meg tőlük az „eszmény”, és ezzel már akkor is sok galibát okozott. Ám az „eszmény” követeléseit se akkor, se azóta nem tudta behajtani.
Mégsem akar engedni ezekből a követelésekből, amikor úgy gondolja, hogy becsületes emberrel van dolga, ezért beleavatkozik mások életébe. Azt hiszi, hogy jót tesz az élethazugságok leleplezésével, a valóságban azonban tönkreteszi azok életét, akikkel jót akart tenni.
Gregers őszintén azt hiszi, hogy ténykedésével Hjalmar boldogságát alapozza meg. Bár ő maga nőtlen, meg van győződve arról, hogy jó házasság csak őszinteségre épülhet, ezért leleplezi Hjalmar előtt felesége titkát.
Abba az illúzióba ringatja magát, hogy a hazugság bevallása, az igazság megismerése egy megtisztulási folyamatot indít el, az őszinteség pedig a boldogság forrása lesz. Később nagyon meglepődik azon, hogy munkálkodása eredményeként nem üdvözítő boldogságot lát férj és feleség arcán, hanem homályt, kétséget és szomorúságot.
Relling doktor szerint Gregers egy eszelős idealista. A többiek se épek, de maga Gregers is beteg: „Bonyolult, összetett betegsége van. Egyrészt itt van ez a heveny igazságtevési mániája; másrészt, és ez a súlyosabb – a bálványimádat elvette az eszét, és mint aki önkívületben jár, mindig szüksége van valamire, a saját körein kívül, amiért rajonghat.”
Relling szerint Gregers mindig nagyon melléfog a bálványai kiválasztásakor, mindig olyan embereken akarja számon kérni az eszményeit, akik nem tudnak megfelelni ezeknek az eszményeknek. Ilyen Hjalmar Ekdal is, akit Gregers túlértékel, akinek a hibáira Gregers teljesen vak.
Gregers hisz abban, hogy Hjalmar olyan emelkedett lélek, aki képes lesz megbocsátani és egész életét új alapokra helyezni, miután kiderül az igazság. Gregers: „egy ilyen jellem, mint Hjalmar…”. Relling: „Méghogy jellem – ő? Mégha volt is benne valaha nyoma az afféle abnormitásnak, amit maga jellemnek nevez, merem állítani, hogy azt még gyerekkorában irmagostul kiirtották belőle.”
Az események Relling doktort igazolják: amikor Gregers rádöbbenti Hjalmart élete összes hazugságára, kiderül, hogy Hjalmar nemcsak megbocsátani és újrakezdeni képtelen, hanem még önző és szeretettelen is. Ginát el akarja hagyni, sőt, még a bűntelen Hedviget is elzavarja magától, akit a kétségbeesésbe kerget az apai szeretet megvonása.
Valójában Gregers tisztességmániája is egyfajta élethazugság. Ő a becsület megszállottja, elviselhetetlenül idealista. Lényegében igaza van, de hiába, mert minden tette szerencsétlenséghez vezet. Egyrészt nevetséges figura, másrészt fájdalmat okoz azoknak, akiken segíteni akar.
Az emberek nem akarnak megszabadulni élethazugságaiktól, önámításuktól, öncsaló szerepeiktől, ezért Gregers különccé válik közöttük. Hedviget is ő kergeti a halálba azzal, hogy ostoba tanácsot ad neki. Idealizmusának, tisztességmániájának ez az egyetlen kézzelfogható eredménye: a kislány halála.
Ennek ellenére Gregers nem akarja abbahagyni a világboldogítást, mert szerinte eszmények nélkül nem érdemes élni. Kijelenti: örül, hogy az a szerep jutott neki, hogy tizenharmadik legyen az asztalnál.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
