Szereplők: egyénítő törekvések, markáns vonásokkal ábrázolt alakok figyelhetők meg Ibsennél. Alakjai általában kompromisszumképtelen, szélsőséges gondolkodásmódú emberek (számukra nincs is-is, csak vagy-vagy).
A vadkacsa szereplői hazugságon, önáltatáson és hamisságon élő emberek, akikben van valami lelki torzulás, megnyomorodás.
Hjalmar Ekdal: a többiek véleménye szerint jóképű férfi, gyerekkorában a felnőttek kedvence volt, felnőtt korában pedig a nők kedvence. Jellemző Relling doktor megállapítása: „Hjalmarnak az a balszerencséje, hogy a környezete mindig nagy tehetségnek tartotta…” Zsenit látnak benne, pedig valójában középszerű alak. Együgyű, fecsegő, akaratgyenge, következetlen, tunya, dologkerülő ember.
Érzelmes, sőt, érzelgős, szeret álmodozni, ábrándozni, ígérgetni. Hangja megnyerő, szentimentalizmusa őszinte, melankóliája a maga módján vonzó. Jellemében nincs mesterkéltség. Amikor a legnagyobb badarságokat mondja, az is szépen hangzik.
Foglalkozását tekintve fényképész, de nem szeret dolgozni, a munka oroszlánrészét felesége, Gina végzi (aki tud retusálni). Hjalmar emellett családapa, aki a bátor, szókimondó, gerinces ember szerepében tetszeleg (elhiteti családjával, hogy keményen odamondogat a nála tekintélyesebbeknek), de valójában gyáva (saját apját megtagadja az estélyen, hogy ne kerüljön kellemetlen helyzetbe miatta).
Azzal áltatja magát, hogy „tudós” és zseniális „feltaláló”, aki egy napon majd ámulatba ejti a világot. Elhiteti magával, hogy majd a szabadalom, amit ő szerez, vissza fogja adni az Ekdal név régi fényét és megbecsültségét. Eközben valójában semmit nem csinál. A „tudományos” folyóiratok, amelyekből dolgoznia kéne, a fiókokban érintetlenül hevernek, soha nem olvasott el belőlük egyet sem.
Találmányain a szobájába visszavonulva, a kanapén fekve töpreng, és a lányán, Hedvigen kívül mindenki tudja, hogy nem lesz belőlük semmi, de azért biztatják, hogy „dolgozzon” a találmányán. Rögeszméjét, önbecsapását egész környezete táplálja és kiszolgálja, pedig mindenki tudja, hogy csak lustálkodik, és hogy fogalma sincs, mit is kéne feltalálnia.
Hjalmar nem szereti a bonyodalmakat, nem bírja a lelki megterhelést. Könnyen elhitet magával bármit, bebeszél magának bizonyos dolgokat, önmagának és másoknak is hazudik. Megalázzák, kinevetik, megszégyenítik, mégis boldog és elégedett. Sikeres és tehetséges embernek tekinti magát – már amíg hagyják.
Azt sem veszi észre, hogy az élete hazugságokon alapszik. Nem látja át, hogy jótevője, Werle nagykereskedő tette tönkre az apját, nem tudja, hogy felesége egykor Werle szeretője volt, nem veszi észre, hogy Werle mintegy a nyakába varrta azt a nőt, akit előtte teherbe ejtett. Azt sem ismeri fel, hogy sosem lesz belőle nagy feltaláló, ez csak illúzió. Amikor eljön az ideje, nem látja azt sem, hogy felesége és lánya őszintén szeretik.
Gregers Werle azt tartja élete nagy feladatának, hogy felnyissa Hjalmar szemét, ezért elmond neki mindent a valódi helyzetéről. Azt reméli, közbeavatkozásának eredményeként az igazság megismerése a kölcsönös megbocsátás után az üdvözült boldogság állapotába juttatja el az Ekdal házaspárt. Ehelyett valami egészen más történik, az Ekdal család élete összeomlik.
Ennek oka az, hogy Hjalmar Ekdal nem olyan ember, amilyennek Gregers gondolja. Sokkal gyengébb, gyarlóbb jellem. Szakítani akar családjával, azonnal el akarja hagyni az otthonát. Még az ártatlan kis Hedviget is ellöki magától, mert nem az ő lánya („nincs többé gyermekem!”, „Ne gyere ide, Hedvig! Menj tőlem minél messzebbre! Nem bírom elviselni, hogy lássalak.”).
Hazudik önmagának és másoknak még most is. Nem megy el otthonról, mert már a készülődésbe is belefárad (mivel a felesége mindig kiszolgálta, magától nem talál meg a lakásban semmit). Azt mondja, hogy egy-két napig még meghúzza magát a lakásban, mielőtt elmenne, de mindenki tudja, hogy nem fog elmenni.
Az előző nap teátrálisan széttépett ajándékozási levelet is összeragasztja. A levélben közölt 100 koronás életjáradéknak nem ő a kedvezményezettje, hanem az apja (hogy ne kelljen többé iratmásolással bajlódnia), az ő halála után pedig Hedvigre fog szállni az adomány. Ebből jött rá Hjalmar, hogy Hedvig az idősebb Werle lánya.
Gerincesnek akart tűnni, hogy megfeleljen Gregers elvárásainak, ezért tépte szét a levelet. Kijelentette, hogy nem hagyja magát lekenyerezni. Most azzal az ürüggyel ragasztja meg, hogy nem akar más tulajdonához nyúlni, főleg egy szegény aggastyánéhoz nem.
A történet végén arra használja a kis Hedvig halálát, hogy újabb pózt vehessen fel, a gyászoló apáét. Ezentúl majd arról fog fennkölten szavalni, hogy mennyire szerette őt a gyermeke, aki még ilyen önfeláldozásra is kész volt érte. A megindultság és a belőle fakadó önsajnálat lesz Hjalmar újabb élethazugsága, így Hedvig halála újabb öncsalás forrásává válik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
