József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat

A biológiai kifejtés után végül a költő levonja a következtetést: az emberiség teljes egységét vallja, nemzetek, osztályok (Werbőczi és Dózsa, azaz nemes és paraszt), győztesek és legyőzöttek mind egyetlen egész részei. A múlt benne él a mai magyarokban. Persze, a jelen is ugyanúgy megosztott és teli van ellentétekkel, mint a múlt.

A költő itt már nemcsak önmagáról beszél, hanem általában a magyarokhoz szól. Ismét megjelenik a Duna, de most már összekötő kapocsként idők és terek között.

A Duna-képzet keretbe fogja a verset: az 1. egységben és a 3. egységben is benne van. A 3. egység mondja ki egyértelműen, hogy mit jelképez a Duna: a múlt, a jelen és a jövő, vagyis az időbeliség kifejezője, mely az egymást követő nemzedékek hullámzását szemlélteti. A véges és a végtelen, az egyedi és az általános megjelenítésére is alkalmas kép.

A Duna képében egyszerre benne van:

  • a teremtés, a termékenység, vagyis a kezdet motívuma (édesanya képe)
  • az elmúlás, a befejeződés, a halál motívuma.

A Duna jelképezte egység, múlt, jelen és jövő egymásba olvadása azt a feladatot jelenti számunkra, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat”. Ami nem lesz könnyű munka.

A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Az esendő ember életének része a harc, a győzelem és a vereség, a háború és a béke, az ölés és az ölelés („Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, / öltek, öleltek, tették, ami kell.”). Erről szólt a múlt és erről szól a jelen is. Legalábbis erről szólt a vers megírásakor: diktatúra és világháború fenyegetésében élt a korabeli magyarság.

József Attila programja, hogy a múltat be kell vallani („S ők látják azt, az anyagba leszálltak, / mit én nem látok, ha vallani kell”), és a megbékélés, a problémák rendezése érdekében kell dolgozni. Itt tehát, szemben a Levegőt! és a Hazám zárlatával, nem könyörög a költő egy szebb jövőért, hanem kijelöli a feladatot.

Ezzel a vers természetfilozófiai és történetfilozófiai gondolatmenetét politikai programmá formálja, de olyan programmá, amely minden kor embere számára vállalható. Ha „közös dolgaink” rendezésén munkálkodunk, akkor a múlt harcait békévé oldja az emlékezés, az ölés és az ölelés közül pedig csak az utóbbi marad meg és örökítődik át az utókorra.

A Dunánál verselése időmértékes, részenként 4-3-4 versszakból áll, rímelése változó, általában keresztrímes.

Oldalak: 1 2 3 4