A Vas-színű égboltban… értelmezése
A második rész sokkal reménytelenebb hangulatú, mint az első. Hátborzongató csendet, hidegséget érzékeltetnek a „zajtalan csillagzatok” és a vasszínű égboltban forgó „lakkos, hűvös dinamó”.
A dinamó és a csillagok képéhez kapcsolódik a fogak közt szikrát vető szó metaforája, amely azt fejezi ki, hogy a lírai én a szó erejével próbálja legyőzni az idegenséget. Ezek a szó-szikrák elkeseredettségét is jelenthetik, de teremtő indulatot is kifejezhetnek.
Az idő „néma” és hidegen „kék”, múlása az űrben levő kő hangtalan hullásához hasonló. Ez a kép a halál kérlelhetetlen, fenyegető közeledését idézi fel.
A 2. strófa végén levő metafora a hajban megvillanó ősz hajszál képét a kard élének villanásával azonosítja. Ez igen tömör kép, amelynek sokféle vonatkozása lehet. Érzékelteti, hogy a halál könyörtelen és kegyetlen, és hogy az örökké hulló és „ellengő” idő végtelen, és ebben a végtelenségben az egyén élete csak egy pillanat.
A zárlat a lírai én pusztulását jeleníti meg. A halott test felbomlásának visszataszító képét vetíti elénk. Ez ellen a szónak nincs hatalma, a költői szó sem nyújt védelmet, az is kihűl a testtel együtt. Ráadásul nincs senki, akihez a lírai én beszélhetne.
Befejezés
A Reménytelenül minden sorából érződik, hogy egy tárgyilagosan, objektíven látni vágyó ember verse, aki érzi, hogy az ember mennyire egyedül van.
A 20. század lírai világképének fontos jellemzője a polifónia, azaz többszólamúság. Ennek oka az, hogy a kor társadalmi-emberi valósága olyan összetett, annyira tele van ellentmondásokkal (tagadás-igenlés, elaljasodás-hőssé válás, remény-reménytelenség), hogy a lírai világképeknek se elég csak az egyik oldallal szembenézniük, hanem az egészet közvetíteniük kell, hiszen a költészet a teljességre törekszik.
Elkerülhetetlen, hogy miközben a költő mindkét oldalt igyekszik visszaadni, hol az egyik, hol a másik oldal válik hangsúlyosabbá, és ez nemcsak egy-egy költői életműben figyelhető meg, hanem egy-egy pályaszakaszban, sőt, egyetlen versen belül is.
József Attilánál is megjelenik a polifónia, éppen a Reménytelenül az egyik legjobb példa a költő többszólamúságára, hiszen a „semmi ágán” is a „mindenséggel” méri magát. József Attila élete végén is kereste a megoldást a történelmi ember és az egyén számára is, ez lett kései költészetének két fő vonulata.
József Attila költészete nagy hatással volt a későbbi költőkre, egyik folytatója Pilinszky János (1921-1981) volt, akinek Gyász című versét érdemes összevetni a Reménytelenül első részével.
74 éves vagyok és szeretek olvasni verseket mert sok gondolat van benne mint e versben is.
Szeretnék így fogalmazni, de lehet már csak olvasó leszek.
Mély gondolatok!