Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas (verselemzés)

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A mű keletkezésének körülményei (miért párverse a Himnusznak?)
• A cím értelmezése
• A mű formai jellemzői (verselése, szerkezete, költői eszközei, stílusa)
• A vers értelmezése
• Félreértett mű – az értelmezés problematikája
• A vers jelentősége és utóélete

 

 

 

Másik, rövidebb elemzés ITT olvasható.

Kölcsey megfoghatatlan, elvont ideálokért rajongó költő volt, ennek következményeként elégedetlenség, meghasonlás lett a sorsa. Mivel céljait nem érhette el (életéről részletesen ITT olvashatsz), és vágyai nem elégülhettek ki, fásult közönybe, pesszimizmusba zuhant, ami épp a vágyott ideálokat tagadtatta meg vele.

Kiábrándult abból a hitéből is, hogy a világot a rend, igazság, tudatos célszerűség igazgatja. Úgy tűnt számára, nincs semmi olyan felsőbb hatalom, amelynek terve lenne az emberrel: a vak véletlen szabja meg a sorsunkat. Életünk értelmetlen és céltalan.

Ez érződik Vanitatum vanitas című verséből, amely pár hónappal a Himnusz megírása után, 1823-ban keletkezett. Rendkívül pesszimista vers, tele van hiábavalóságot kifejező képekkel.

 

VANITATUM VANITAS

     Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

     Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

     Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

     A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

     És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

     Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

     Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

     Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

     Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

     Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

 

A mű keletkezésének körülményei (miért párverse a Himnusznak?)

A költő hosszú ideig, három hónapig dolgozott ezen a versen. Ez jól érezhető a mű logikus felépítéséből, következetes gondolatmenetéből. Nagy indulati töltése ellenére ugyanis jól szerkesztett, szisztematikusan kimunkált versről van szó.

Ekkortájt Kölcsey alapos filozófiai tanulmányokat folytatott, s Holbach báró (1723-1789) A természet rendszere című, 1770-ben megjelent műve nagy hatást tett rá. Ez a mű egyike volt a kor legradikálisabb, legtöbb vitát kiváltó könyveinek, mely tagadta Isten létezését, és a materializmust, az ateizmust, valamint a determinizmust hirdette.

A Vanitatum vanitast a Himnusz párversének is nevezik, ugyanis a két mű hasonlít egymásra: mindkettő a történelem fontos eseményeit, jeles személyiségeit idézi meg, csak épp ellenkező előjellel. A Himnuszban emlegetett balsors például megjelenik a Vanitatum vanitasban is, de már eljelentéktelenítve, elszálló füstként, s ugyanez igaz Mátyás király győztes hadjárataira, melyeket az utóbbi vers kakasviadalnak minősít

A két mű retorikai megszerkesztettsége, szerkezete is hasonló, és mindkettőt ugyanaz a megingathatatlan pesszimizmus hatja át.

Különbség viszont a hangnem: míg a Himnusz fennkölt és zsoltárszerűen könyörgő költemény, a Vanitatum vanitas kétkedő szemléletű, szkeptikus és ironikus vers. Hangneme hideg, szarkasztikus. A költő kiábrándult, önmaga ellen forduló, önostorozó és szélsőséges. A teljes reménytelenség hangján szól.

A két vers gyakorlatilag kioltja egymás érvényességét, ezért fura, hogy ugyanaz a költő írta őket, ráadásul szinte egyszerre. Ám tudni kell, hogy Kölcsey eklektikus alkat volt: amit egy vidám órájában elhitt, azt egy sötét órában megkérdőjelezte, így aztán a szép és a rút, a nagy és a kicsi egyszerre jelenik meg művészetében. Egyik pillanatban még átérzi a balsors teljes súlyát, és megírja a Himnuszt, a másikban már füstnek minősíti a Vanitatum vanitasban.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!