Mit tanácsol hát a költő? Az utolsó két versszak önmegszólítás, mely az egész mű tanulságát ismétli el: „minden épül hitványságon”, „mind csak hiábavaló”. Itt rejtőzik a vers filozófiai mondanivalója is:
Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Ne gondolj a világgal, vagyis ne foglalkozz vele, ne strapáld magadat, ne idegesítsd magadat senki és semmi miatt, ne engedj a dicsőség vágyának se, ne keresd a boldogságot, ne örülj semminek, de ne is bánkódj semmi miatt, mert úgyis minden elmúlik, úgyis minden tünékeny és hiábavaló.
Nem érdemes akárminek is az okát vagy a célját keresni; bele kell nyugodni a dolgokba, és úgy elfogadni őket, ahogy vannak. Az élet értelme ugyanis, ha van egyáltalán értelme, megfejthetetlen, így kutatni sem érdemes. Az élet és az egész emberi történelem kisszerű és értelmetlen.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.
Ebben az értelem nélküli, céltalan és hiábavaló világban a költő szerint a közöny az egyetlen vállalható magatartás: ezt a közönyt jelképezi a szikla-hasonlat, hiszen a kőszikla nem rendül meg semmitől, tántoríthatatlan, érzéketlen, érzelemmentes.
Érdekesség, hogy Marcus Aurelius (a sztoikus filozófia egyik ókori művelője) is élt egy ilyen hasonlattal: „Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak; az pedig rendületlenül áll.” Az egyezés nem véletlen: akárcsak a mulandóságnak, a sztoikus magatartásnak is megvoltak a maga közhelyszerű költői képei és metaforái.
Tehát semmiért se lelkesüljünk fel, semmit se tartsunk nagyra, semmi érzelemnek ne engedjünk teret. Az élet dolgai hatással vannak ránk, de érzelmeinket ne éljük ki: maradjunk szenvtelenek, mert nincs értelme bármire is érzelmet vagy energiát pazarolni. Az a bölcs, aki mindent megvet. Vagy miként a költő inverzióval (fordított szósorrenddel) írja: „Bölcs az, mindent ki megvet” (az inverzió egy hatásos retorikai fogás).
Egyszóval az érzelemmentes, indulatmentes, szemlélődő életre tanít Kölcsey. Figyelj a világra, lásd meg a dolgokat magad körül, de ne remélj, ne aggódj, ne örülj semminek, ezt hívják sztoikus filozófiának. Az ember akkor jut el erre a gondolatra, amikor valami nagy csalódás éri.
Az ókori sztoikusok, pl. Seneca vagy Marcus Aurelius tanításai hatottak Kölcseyre: ők életvezetési tanácsként ugyanezt javasolják (az élet mulandó örömeit megvető magatartást).
A bölcs ember egykedvű nyugalommal, közönyös megvetéssel néz szembe a világgal és mindennel. Ez a mindenek fölé emelkedés, az érzelmi távolságtartás, a „lelki szélcsend” az egyetlen ésszerű magatartás. Az ember legyen hideg, érzéketlen, tompa.
A költő a cinikus filozófia által javasolt teljes érzéketlenség jegyében utasítja el a sorsot, az erényt, a nagyságot, a hírnevet, a tudományt, a művészetet, a boldogságot és az életet.
Az utolsó sor visszakapcsol az első versszakhoz, de már a közbezárt strófák keserű tapasztalatai is benne vannak, ezért sokkal kínzóbb és lehangolóbb:
Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!
Kölcsey azt állítja, nincsen jó és nincsen rossz, így végül az erkölcsi mércét is érvényteleníti.
Az első versszak szentenciája nyomatékosan jelenik meg a mű végén (minden hiábavaló), ezt a nézőpontváltás is érzékelteti: a költő E/3. személy helyett itt már E/2. személyt használ. A letörtséget, a mindenbe való beletörődést érezzük az utolsó sorokban: kihunyt az a tűz, amely a vers elejét jellemezte.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
Kölcsey Ferenc által megalkotott HIMNUSZT(mit más népek himnuszára VÁLASZKÉNT MEGALKOTOTT), csak és kizárólag magyarul, következetességgel lehet felismerni teljes mélységében..
A „Vanitatum vanitas” veritász lebontja mindazon nevetségességeket amit más közösségek öröknek, változatlannak képzelt cselekményeket, amit a HYMNUS FÉLRE TESZ..
Lásd itt a példa… Kölcsey nem volt magyar bambán megvezethető és megvezetett hülye: a hymnuszban az Y jelzés értékű, AZ AZ NEM RÉGIES ELÍRÁS.
/amennyiben az lett volna életében többször cserélgette volna az i betüt, a nem csupán betű értelmet képviselő Y írás jellel/
Üdv!
Szaniszló Attilànak hívnak.
Én ebben a műben semmilyen pesszimizmust nem véltem felfedezni, csupán életbölcseletet.
Szerintem az ember számára nem felismerhető az, ami hiányzik belőle.
Arra gondolok például, hogy mondjuk a harag számára a jóindulat létezése értelmetlennek, oktalannak tűnik, vagy fel sem tűnik neki.
De az ember számára vajon melyik a jobb?
Vagy melyik ártalmasabb?
Vegyünk egy egyszerű példát :
– ha haragszom, az stressz, ha stresszelek , akkor stressz-hormonok termelődnek a szervezetemben, ezek a hormonok manapság már köztudott, hogy megbetegítő hatásúak.
Amikor elborul az elmém, akkor én sem értem a józanész szavát.
Köszönöm!
Milyen a véletlen! A Vanitatum vanitas című versről szóló eszmecseréhez a Hadházi bolondozását záró, Bornaival közös énekszáma vezetett el. Bornai szövegének többször ismételt „tudományos kártyavár” kifejezése juttatta eszembe a Vanitatum vanitast. Bornai nemcsak dalszöveg író, hanem a Bornai sejtés című esszé szerzője is, tehát feltételezhető róla a Vanitatum vanitas pesszimizmusának mai tudományos alapokon történő költői újra élése egy bolondozás keretei között, ha jól tévedek. Párversként Kölcsey műve a Hymnussal együtt, -keletkezése körülményei szerint együtt átgondolt két műként-a hiten alapuló világ, és a világ materialista értelmezésének alternatíváját adhatja. A Hymnus hite: egy pusztuló kis ország lét igazságába vetett hitének, és az ateista okságnak a szembe állítása, a kor tudományos megismerhetőségének keretei között. A hit ellentéteként az élet realitásainak állati egykedvűséggel történő elfogadása logikai szükségszerűségét mutathatja meg az ellenpélda. Pascal, aki a kombinatorika matematikai alapjait lefektette, fél tréfásan a hit oksági-játékelméleti alapú elfogadását ajánlotta: Mit veszíthet az ember, ha istenhit alapú tévedésben hal meg? Halála után (az öröklétet illetően) semmit. Mit veszít, ha ateistaként téved és kárhozatra jut? Mindent. A matematikus hívő óta Gödel matematikusként bizonyította: Egy algoritmusokon alapuló axióma rendszer vagy teljes, vagy ellentmondás mentes lehet csak. A kettő együtt nem lehetséges a számelmélet törvényeinek betartásával. A materializmus eszerint adhat ellentmondásmentes válaszokat bármire, de ezek a következtetések szükségszerűen legalább egy logikus, elvárható tényezőt nem vesznek figyelembe. A két mű bármennyire is pesszimistának tűnik, végső soron illik hozzájuk az űrstoPPosok számára írt ajánlás: Ne ess kétségbe!