A vers értelmezése
Egy kesernyés, ironikus felszólítással indul a vers (a költő megszólítja olvasóit):
Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Erőteljes mutatószóval (itt) nyit Kölcsey, amely nagyon határozott felütést ad a költeménynek.
Az írás, amit az 1. versszak szerint forgatni kell, a Szentírás, az ószövetségi Biblia. Azon belül is Salamon zsidó király bölcseleti-oktató könyvecskéje, A Prédikátor könyve. Ennek témája az isteni gondviselés és a valóságos emberi tapasztalatok közötti feszültség. Állandó visszatérő tanulsága: a földön minden hiábavaló, hiúságok hiúsága.
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!
A két évszak, a nyár és tél megnevezésével Kölcsey kijelöli az időt, amikor azok az események, amelyeket a vers említ majd, zajlanak. Ez a megnevezés általánosító értelmű: azt jelenti, hogy bármikor, mindig, örökké érvényes a vers mondanivalója.
Tehát az első versszakban megjelenik az alaptétel (minden hiábavaló), és a továbbiakban ezt az állítást igyekszik alátámasztani a költő többféle szempontból. Felméri sorban a lét, a természet, a történelem és a kultúra területeit, és arra jut, hogy minden csak csalóka látszat: tudomány, gazdagság, szerelem, sőt maga az élet is.
A 2. versszakban az egész Földet, amelyet nagynak szoktunk tartani, kis hangyafészeknek nevezi:
Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A Föld megnevezésével a költő kijelöli a helyet, ahol a történelem zajlik, ahol a történelmi alakok élnek, vagyis ahol minden létező helyet foglal. Érdekes, hogy a föld említése az utolsó versszakban megismétlődik: vagyis a gondolatmenet a Földtől a Földig ível.
A hangyafészek jelentéktelen, kicsike, lábbal eltaposható dolog. Az ember számára a hangyafészek egy kis léptékű semmi. Lehetséges, hogy a mi közösségünk is olyan egy nagyobb léptékű valaki előtt, mint nekünk egy hangyaboly.
Még a természeti katasztrófáknak, viharoknak sincs jelentősége:
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A mennydörgés csak méhdongás, a villámlás csak „bolygó” (pislákoló, hamar kihunyó) fény, vagyis veszélytelen. A villám és a mennydörgés a természet erejét képviseli a versben, ezt jelentékteleníti el a költő.
Egy más dimenzióban gondolkodva mind tűnő, semminek látszó jelenések azok, amiket mi villámnak, dörgő vésznek látunk.
Nagyobb dimenzióból nézve még a történelem se több, mint egy sóhajtás:
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.
A pompa, a csillogó külsőségek is tönkremennek, a paloták leomlanak, semmi se fogja örökké hirdetni az ember nagyságát, mert nem is nagy az ember. Az egész emberiség történelme is csak egy sóhaj: „egy ezred egy buborék”, még az évezredek is tünékenyek, mulandóak. A buborék egy pillanat alatt szétpukkan, ezer év is csak egy ilyen pillanat.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Kölcsey Ferenc által megalkotott HIMNUSZT(mit más népek himnuszára VÁLASZKÉNT MEGALKOTOTT), csak és kizárólag magyarul, következetességgel lehet felismerni teljes mélységében..
A „Vanitatum vanitas” veritász lebontja mindazon nevetségességeket amit más közösségek öröknek, változatlannak képzelt cselekményeket, amit a HYMNUS FÉLRE TESZ..
Lásd itt a példa… Kölcsey nem volt magyar bambán megvezethető és megvezetett hülye: a hymnuszban az Y jelzés értékű, AZ AZ NEM RÉGIES ELÍRÁS.
/amennyiben az lett volna életében többször cserélgette volna az i betüt, a nem csupán betű értelmet képviselő Y írás jellel/
Üdv!
Szaniszló Attilànak hívnak.
Én ebben a műben semmilyen pesszimizmust nem véltem felfedezni, csupán életbölcseletet.
Szerintem az ember számára nem felismerhető az, ami hiányzik belőle.
Arra gondolok például, hogy mondjuk a harag számára a jóindulat létezése értelmetlennek, oktalannak tűnik, vagy fel sem tűnik neki.
De az ember számára vajon melyik a jobb?
Vagy melyik ártalmasabb?
Vegyünk egy egyszerű példát :
– ha haragszom, az stressz, ha stresszelek , akkor stressz-hormonok termelődnek a szervezetemben, ezek a hormonok manapság már köztudott, hogy megbetegítő hatásúak.
Amikor elborul az elmém, akkor én sem értem a józanész szavát.
Köszönöm!
Milyen a véletlen! A Vanitatum vanitas című versről szóló eszmecseréhez a Hadházi bolondozását záró, Bornaival közös énekszáma vezetett el. Bornai szövegének többször ismételt „tudományos kártyavár” kifejezése juttatta eszembe a Vanitatum vanitast. Bornai nemcsak dalszöveg író, hanem a Bornai sejtés című esszé szerzője is, tehát feltételezhető róla a Vanitatum vanitas pesszimizmusának mai tudományos alapokon történő költői újra élése egy bolondozás keretei között, ha jól tévedek. Párversként Kölcsey műve a Hymnussal együtt, -keletkezése körülményei szerint együtt átgondolt két műként-a hiten alapuló világ, és a világ materialista értelmezésének alternatíváját adhatja. A Hymnus hite: egy pusztuló kis ország lét igazságába vetett hitének, és az ateista okságnak a szembe állítása, a kor tudományos megismerhetőségének keretei között. A hit ellentéteként az élet realitásainak állati egykedvűséggel történő elfogadása logikai szükségszerűségét mutathatja meg az ellenpélda. Pascal, aki a kombinatorika matematikai alapjait lefektette, fél tréfásan a hit oksági-játékelméleti alapú elfogadását ajánlotta: Mit veszíthet az ember, ha istenhit alapú tévedésben hal meg? Halála után (az öröklétet illetően) semmit. Mit veszít, ha ateistaként téved és kárhozatra jut? Mindent. A matematikus hívő óta Gödel matematikusként bizonyította: Egy algoritmusokon alapuló axióma rendszer vagy teljes, vagy ellentmondás mentes lehet csak. A kettő együtt nem lehetséges a számelmélet törvényeinek betartásával. A materializmus eszerint adhat ellentmondásmentes válaszokat bármire, de ezek a következtetések szükségszerűen legalább egy logikus, elvárható tényezőt nem vesznek figyelembe. A két mű bármennyire is pesszimistának tűnik, végső soron illik hozzájuk az űrstoPPosok számára írt ajánlás: Ne ess kétségbe!