Jókai
A zárlat keretet ad a műnek. Szindbád elalvás előtt egy Jókai-kötetet szeretett volna olvasni, de nem tudott, mert a gyertya kialudt (ez szimbolikusan arra utal, hogy Jókait már nem lehet olvasni).
Jókai nevének felbukkanása fontos, hiszen a Szindbád hazamegy világa az a korszak, melynek talán legjelentőségteljesebb könyvkiadói vállalkozása a százkötetes Jókai-sorozat megjelentetése, és a száz kötetnyi Jókai-mű Szindbád polcán is ott van.
Azért is fontos, mert a fiatal Krúdy írásművészetére többek között Jókai is hatással volt (Jókai írásművészetéből átemelte a jellegzetes, különc figurákat, tájakat, és a különleges előadásmódot, amely hol lírai, hol ironikus). Ugyanakkor a Jókai-világ Krúdy idején már egy letűnt korszak volt.
Jókai elsősorban azért került bele Márai regényébe, mert Krúdy tanulmányt írt Jókairól (Az öreg Jókai), és azt a kort siratja benne, amely Jókai regényvilágában megjelenik, de a valóságban már nincs. Ez azért fontos, mert Márainál is egy eltűnőben levő Magyarország-kép siratása zajlik. Részletes, összetett, szociológiai tanulmányba illő gondolatsorok vannak mindarról, ami szép volt és már nem létezik.
Se Márai, se Krúdy nem húzott éles határvonalat irodalom és élet közé. Márai úgy értelmezte Krúdyt, ahogy Krúdy értelmezte Jókait. Krúdy Jókai világára tekint mint letűnt korszakra, Márai Krúdy világára tekint mint letűnt korszakra. Krúdy „Jókai-Magyarországról” beszél, és olyannak képzeli el az ideális Magyarországot, mint Jókainál, Márai a „Krúdy-Magyarországot” tekinti ideálnak.
Elveszett világ
A művet átszövik az emlékek és az asszociációk, egyfajta álomszerűség jellemzi: élénk színek, szagok, illatok, személyes tárgyak… Mintha minden emlék lenne, de minek az emléke? Az akkori életé, az elveszett világé. Ami tegnap még egy nemzedék életkerete volt, az ma már történelmi emlék.
Szindbád a századforduló korszakát kívánja vissza (a Ferenc József-i „boldog békeidők”-et), Krúdy világát. De mivel Szindbád Krúdyval azonos, így Márai lényegében Krúdyval sirattatja el azt a kort.
Úgy teremti újjá Krúdy világát, hogy közben közvetett módon önmagáról is beszél (személyes érdekeltsége burkoltan jelenik meg, de érzékelhető, vagyis nem rejti el egészen). Tematizálja Krúdy regényvilágát, de Krúdy helyszíneit, figuráit a saját világértékelése felől láttatja.
Álarcöltés
Krúdy körmondatait Márai Szindbád belső monológjaiban használja: a dialógus hiánya egyfajta önmagába fordulást jelez, amit az idegenné lett környezet indokol.
Vagyis a regénybeli író („Krúdy”) nem akar azonosulni az elidegenedett világgal, ezért elbújik egy irodalmi hős (Szindbád) alakja mögé. Ez tehát egyfajta maszk, álarc, álnév vagy „művésznév”.
A Szindbád mint álnév távoli, sejtelmes, meseszerű, idegen és keleties hatású. A maszk (álnév) használata rávilágít a valódi, hétköznapi név elégtelenségére is, ha valaki művészként elismert akar lenni. Másrészt a szerep (maszk) az irodalmi alkotás szinonimája.
Az álarcöltés arra utal, hogy már csak az irodalmi alkotásban lehet élni azt az életet, amely egykor a hétköznapokban is élhető volt. A 20. század társadalma nem tűri az egyéni megoldásokat, egyéniség és a társadalmi elvárások között ellentét feszül, ezért szerep mögé kell rejtőznie annak a művésznek, aki ragaszkodik a szerinte művészhez illő magatartáshoz.
Művész
A művész szabálytalan egyéniség, aki a maga által kijelölt utat járja, míg a közvéleményt megtestesítő szerkesztő értetlenül fogadja azt, ami a művész szemében igazán értékes.
A két értékfelfogás ellentéte azt jelzi, hogy a világ széthullott autentikus és nem autentikus beszédre, és csak az íróé az autentikus beszéd, de ezt már nem értik azok, akiknek a „schönbrunni sárga” semmit nem mond, és se Bécsben, se Magyarországon nem érzik magukat otthon.
Miért ír Szindbád olyan történetet, amelyben egy ember négy hasábon keresztül halat eszik? Mert a hajdani Magyarország kulináris egyedülállóságát akarja érzékeltetni. Az emberek azért nem értik őt, mert csak jelentéktelen részletek halmozását látják ott, ahol egy egész írói univerzumot kéne érzékelniük. Hiányolják a cselekményt, mert hogy szólhat egy történet egy étel elfogyasztásáról?
Értékőrzés
Pedig a fő cél a megőrzés, az eltűnt idő nyomába eredni. Szindbád gondolata: „Jelet kell hagynom, hogy volt egy másik Magyarország.” Mert az a régi ország már csak a lelkekben létezik. Hogyan akar Szindbád jelet hagyni? Az irodalom által. Írással akarja megőrizni a múlt tárgyi emlékeit, városképét, stb.
Az öregedő Krúdy is így gondolta, aki az Őszi utazások a vörös postakocsin c. regénye második kiadásának előszavában kijelentette, hogy van a műben „egy pillantás a régi Magyarországról, amelyet manapság némelyek már Szent Magyarországnak is neveznek”. Ezt a gondolatot Márai átvette (egyébként a legtöbb Krúdy-idézetet ebből a regényből vette).
Régi Magyarország
Közös tehát Krúdyban és Máraiban, hogy mindketten nosztalgiával tekintenek a régi világra, és mindketten értékőrzők. De míg Krúdynál az irónia, addig Márainál a nosztalgia érzése erősebb a régi Magyarország világa iránt, amit elsiratnak.
Krúdy belátja, hogy valami véget ért és keletkezik valami új, így nála nincs értékvesztés. (Ő is szerette ábrázolni az olyan embert, aki nem találja a helyét a világban, de nem nosztalgiával fordult felé, mint Márai, aki szerint minden jobb volt a régi Magyarországon, és aki nem szereti az iróniát ebben a témában.)
Márainál más az értékszemlélet, mint Krúdynál. A régi világ felbomlása nála egyértelműen értékválság, ennek megfelelően a hangnem érzelmes, nosztalgikus. Nála az irónia csak egy-egy jelenetre korlátozódik, maga a mű a szenvedélyes, érzelmességgel átitatott nosztalgia hangján íródott. Célja a régi Magyarország-kép felmagasztalása.
Értékrend
Márai siratja egy értékrend felbomlását. Miből áll ez az értékrend? Három dimenzióban fogható meg:
- érzékiség szférája (evés, ivás, nagy ebédek, magyar tájak, borok, évszakok, házak, városok stb.) – profán és szakrális egybemosása, az érzéki világ teljességét átéli, élvezi, szereti, és ezt a nirvánával fejezi ki, de ez egy olyan nirvána, amelyben nem az érzéki világ megsemmisítése a cél, hanem a belemerülés (az autentikus keletiség nem tekinti élvezetesnek a tárgyi világot)
- lelki szféra (nőkkel való kapcsolat, a nőknek romantikusan udvaroltak a férfiak) – bensőségesség, intimitás, meghittség, lelki hangulatok értéke, családi értékek
- szellemi szféra (alkotás, művészi teremtés) – Márai szerint Szindbád (azaz Krúdy) tragédiája az, hogy úrnak és írónak született egy olyan világban, amelynek nincs szüksége többé se igazi urakra, se igazi írókra.
Az „úr” kifejezés jelentése ebben a kontextusban „nemesség”: lelki nemességet jelent. Márai szerint úrként írt Berzsenyi, Vörösmarty, Arany és Petőfi is, ugyanis a lélek nemessége tette őket úrrá („Nem a rang és a mód jelentette a hajós számára az urat, hanem a nagylelkűség és az igaz indulat, amellyel valaki vállalja sorsát és szerepét a világban.” Vagyis az író sorsa és szerepe a nemzet nevelése és az örök értékek szem előtt tartása.)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
