Trnowszky fivérek (Trnowszky György, Péter és Gáspár): egy zsolnai vaskereskedő három fia. György orvos lett és szegény maradt, mert Zsolnán jó a levegő és egészségesek az emberek. Péter kereskedő lett, viasszal és mézzel kereskedik, Gáspár pedig juhokkal foglalkozik, és mindketten megtollasodtak, Zsolna leggazdagabb, legtekintélyesebb polgárai lettek.
Péter és Gáspár gyűlölik egymást, kígyót-békát kiabálnak egymásra (a gyűlölködés okát nem tudjuk meg). A magyarokat is gyűlölik, mert dühödt pánszlávok.
A zsolnaiak szemében a Trnowszky fivérek (Péter és Gáspár) is „bolondok”, csak más értelemben, mint Pongrácz István. Az ő különcködésükben az önzés, a kapzsiság, a falánkság ütközik ki. Esztelen, őrült pazarlással akarja egyik felülmúlni a másikat, jellemük alapvető vonásai az irigység és a mohóság. Alakjukban Mikszáth a korszak meggazdagodott polgárságát ábrázolta.
Trnowszky Apollónia (Apolka): Trnowszky György lánya. Olyan, mintha egy Jókai-regényből lépett volna elő: gyönyörű, szőke, nyúlánk, őziketekintetű, finom arcvonásai vannak, ráadásul erényes, ártatlan és őszinte.
11 évesen elveszíti édesapját és sorsa rosszra fordul. Az árvaszék az iszákos Klivényi József városi írnokot (Apolka anyai rokonát) nevezi ki gyámjává. Klivényi cselédsorban tartja, veri és éhezteti, míg egy ötletszerű esemény változást nem hoz a kis árva életébe (megcsókolja nagybátyja, Trnowszky Péter kezét).
Ettől kezdve felváltva nevelkedik Péter és Gáspár házánál, akik sokáig vetélkednek a nevelése kapcsán, aztán mindketten kiteszik a szűrét, amikor Gáspár fia beleszeret. Visszakerül Klivényihez, aki azóta megözvegyült és feleségül akarja venni. Ez Apolkát majdnem az öngyilkosságba kergeti, de túléli, és „hadi túszként” a nedeci várba kerül Pongrácz István védelme alá, aki minden jóval elhalmozza.
Tarnóczy Emil iránti szerelme nem engedi, hogy bevonódjon Pongrácz hóbortjaiba. Ragaszkodik a valósághoz, s ezzel összetöri a gróf szívét, akinek elméje is megbomlik.
Tarnóczy Emil: nemes érzésű fiatalember, tele idealizmussal. Alakjában Mikszáth a romantikus polgárt ábrázolja.
Blázy polgármester: szabadságharcos, aki két évig raboskodott Kufsteinban.
Értelmezés: a regény megjelenése óta szinte minden kritikus és elemző megállapította, hogy Mikszáth Pongrácz István alakjában megteremtette a „magyar Don Quijotét”. Don Quijote de la Mancha a spanyol Cervantes (1547-1616) híres regényének főhőse, aki szintén hátat fordít a jelennek és egy letűnt korszak ideáljaihoz ragaszkodik csökönyösen.
A különbség az, hogy Don Quijote fejét a lovagregények zavarták meg: annyira beleélte magát olvasmányaiba, hogy valóságnak hiszi mindazt, amit a regényekben olvasott és felcsap kóbor lovagnak, hogy világjobbító nagy eszmékért harcoljon (igazság, nők, árvák és szegények védelme stb.). Mindezt egyedül teszi, környezete nem vesz részt a hóbortjaiban, ezért minduntalan beleütközik egy józan, kegyetlenül valóságos világba. Halálos ágyán bevallja önmagának élete kudarcát.
Pongrácz Istvánnak ezzel szemben nincsenek világboldogító nagy eszméi, az ő hóbortjainak célja és központja saját maga. Medici Katalin, Zrínyi Ilona, a honvédő és hatalmaskodó oligarchák századaiba képzeli magát, és a középkornak nemcsak az eszményeit veszi át, hanem negatív vonásait is. Fejébe veszi, hogy érvényesíti öröklött feudális jogait, és dölyfösségben, önkényeskedésben, erőszakosságban is utánozza őseit.
További nagy különbség, hogy hóbortjaiban a környezete is részt vesz, az egész vármegye a cinkosa, rögeszméit mindenki kíméli, valósággal megbecsüli, mindenki a kezére dolgozik. Az egész környék közreműködik a bolondságaiban, így aztán nyugodtan éli a maga különc, rögeszmés életét.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
