Értelmezés: a regénynek két rétege van. Egyik a jelenben zajló történet (amit a kisfiú mesél), a másik pedig a népmesék, mondák, mítoszok, és a zsidó néptörténet rétege, amely egy stilizált réteg. A két réteg párhuzamosan fut egymás mellett, és a regény ezekből a párhuzamos elbeszélésekből épül fel.
A két réteg közül a mitológiai, mesei réteg a súlyosabb, és méreteiben is nagyobb. A családtörténetből a legtöbb epizódot a nagyapa meséli el, de nemcsak ő, hanem az apa, a nagymama, Gábor, Éva és maga Simon Péter is mondanak meséket, amelyek szabad asszociációs szövésmóddal beépülnek az elsődleges szövegmondásba, a kisfiú víziós-hallucinációs belső beszédébe.
A nagyapa által mesélt családtörténet lényege, hogy egy távoli ősük, egy jeruzsálemi, Simon nevű kereskedő jelen volt Jézus kereszthalálánál, de nem ismerte fel benne a Messiást. A családnak ezért kétezer évig kellett bűnhődnie, szenvedéstörténetének stációi a bibliai földektől Yorkig, Córdobáig, Bécsig, Budáig terjedtek, és a család tagjai végül mindenütt véres zsidóüldözések áldozatai lettek.
A bűnhődés hét köre – a szépség, az értelem, a hatalom, a szenvedés, a ravaszság, a harciasság és a béke köre – szélsőséges, egyoldalú, aránytalan életpróbálkozásaik körei, melyek önmagukban hordják büntetésüket.
A büntetés azonban egyszer véget ér. A nagyapa abban reménykedik, hogy a hetedik körben a boldogság kora következik, tervei szerint a kisfiúnak, Péternek kell visszavezetni a családot az isteni kegyelem forrásaihoz. A gyermek azonban azt érzi, hogy őbenne a végső pusztulás következik el.
Simon Péter számára egyes családtagjai szemlélete, magatartása ad mércét. A gyermek előtt álló magatartási modellek:
- nagyapa – abszolútumokban gondolkodik, életét az isteni célszerűségben való hit szervezi
- apa – gyakorlati ember, mindent a szolgálatnak rendel alá, akár az erkölcs ellenében is kész cselekedni
- nagymama – helytálló mindennapi ember, realista gondolkodású, és őt is a szolgálat elve irányítja. Hisz a legendákban és az erkölcsben, de a morált csak a realitás engedte határok között érvényesíti
- Frigyes bácsi – szemlélődő, elmélkedő típus, és ő az egyetlen a kisfiú környezetében, aki képes a kételkedésre (mindenki más biztos valamiben, hisz valamiben)
Az apa és a nagyapa viselkedési modellje szöges ellentéte egymásnak. Az apa a morál nélküli praxis, a nagyapa a praxis nélküli morál képviselője. A két magatartás között valamiféle tézis-antitézis viszony áll fenn, de míg a nagyapát mindig felemeli a saját paradigmája, addig az apa áldozata a saját paradigmájának.
Valójában mindkét magatartásforma kudarchoz vezet, és a személyiség csonkulásával jár. Az apa hamis tanúzása megrázkódtatást jelent a nagyapának, lerombolja a nagyapa mitikus hitét, élete értelmét.
Ezzel mindkét magatartásforma szétesik. A nagyapa mitologikus világa megsemmisül, akárcsak az apa cselekvésre alapozott, célszerű etikája. A két egymással szemben álló magatartásforma kioltja egymást, így ér véget a családregény.
A kisfiú inkább a nagyapjához áll közel, mint az apjához (akit szinte sosem lát). A nagypapa történetei az ő szemében nemcsak megerősítések, hanem minták is, az időről, az emberi természetről, a történetmondás szerkezetéről, formáról és szabadságról, vérségről és kiválásról, jó/rossz, világosság/sötétség, tisztánlátás/homályos látás dualizmusáról.
A látott mintákat a kisgyerek beépíti barátaival való játékaiba. A cselekvések utánzása fontos eleme a könyvnek: a gyerekek a lakásban, padláson, pincében megbújó „ellenség” rejtekhelyeit kutatják, titkos találkozók, sugdosások, árulás szimatolása is szerepel a játékaikban.
Feltűnő az anya hiánya: nincsen róla szó, nem kerül említésre a regényben. Csak annyi derül ki, hogy meghalt, többet nem tudunk meg róla. Az anyafigura valamennyire Éva meztelenkedő anyjában van jelen a kisfiú számára.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
