Cselekményvezetés: megfelel a huszadik századi regényfejlődés tendenciáinak. A szerző a külső időt a belső időnek rendeli alá, és ez megtöri a konvencionális regénylogikát (amely a külső idő folyamatosságának látszatára épül).
Nádas Péter az egyidejűséget helyezi előtérbe: az elbeszélt idő és az elbeszélés ideje egyszerre van érvényben. Ezáltal a linearitás szabályai egészen másképp érvényesek.
A történet, a cselekmény szintjén a linearitás felbomlik: összevissza jelennek meg az évezredek. Ugyanakkor egymás mellett, gyermeki egyidejűségben zajlanak a jelen eseményei, Simon Péter érzékelései, a mese-emlékek stb., mert a gyermeki időben minden egyszerre történik.
Így olyan szimultaneitás jön létre, amely nem ismeri az „esemény előttöt” és az „esemény utánt”, és ezt a gyermeki időt, ezt a szimultaneitást minduntalan megerősíti a nagyapa elbeszéléseiből kihallott mitikus, történeti idő is.
Elbeszélői nézőpont: maga a főszereplő, a kisgyerek meséli a történetet E/1. személyben, az ő szemével látjuk az eseményeket, de igen sokszor az ún. „átképzeléses” beszéddel gazdagítva, amikor a legendák, mesék elbeszéléséhez odaértjük a szövegbeli beszélőt, aki Simon Péterhez, az elbeszélőhöz szól.
Továbbá van egy ennél bújtatottabb harmadik személyűség is azokban a mondatokban, amelyekben nem halljuk, nem érezhetjük az elbeszélő alanyt, Simon Pétert. Nem tudjuk biztosan, ő beszél-e vagy az írót halljuk, esetleg egy harmadik, általános személytelen alanyt.
Hangnem: az elbeszélés hangja gyerekhang, a gyerekkor érzékeny, okos, érzéki hangja, amit a tárgyaktól még alig elváló gyermeki szemlélet naturalizmusa jár át, valamint a non-verbális észlelő szag-íz-tárgy-anyag-tapintás élménye.
Kifejezőeszközök: többértelműség, megfordíthatóság.
A metaforák és szimbólumok egyetlen fogalomra sem visszavezethető jelentéseket hordoznak, illetve szórnak szét. A legkülönbözőbb megnevezések, névadások, jelölések csaknem mindig valamilyen nagyobb önismeretre, ill. kollektív –történeti –mitikus –biblikus szimbolizációhoz vezetnek.
Trópusok szempontjából a regény szervezőelve a metonímia: az egész családregény meglátszik egyetlen szereplőben, mindig ott van a rész az egészben. Tulajdonképpen minden fiktív és nem fiktív szereplőben ott van az egész történelem.
Motívumok:
- gyermekkor – mitikus univerzum, melynek saját külön törvényei és játékszabályai vannak (ezek csak részben hasonlítanak a felnőttek törvényeire és játékszabályaira). A gyerekkor a teljesség időszaka, a gyermeki világ zárt rendje és a felnőttek társadalma között feszültség jön létre.
- „tiszta lap” – a gyerekhős amolyan tiszta lap, amelyre a történelem fog írni valamit, és az írót az érdekli, hogy mi kerül majd rá.
- katonacsizmák – a katonacsizmákról szóló történetben az apa önkéntelenül saját történetét meséli el. Jelképes jelentése: ahogy a csizmákat végül kidobják a szemétre, úgy dobja el a hatalom is az embereket, amikor már nem használhatók.
- mitikus ember-és állatfigurák – a regény jelentőséggel teli pillanataiban állatfigurák jelennek meg. Ezek egyrészt utalnak valaha egyértelmű, megegyezéses állatképekre (elsősorban a féregre, a kígyóra, a halra és a bárányra), másrészt a gyermeki tudattalannak a homályban tenyésző ősképei, melyek jelképes jelentéssel bírnak (férgek, bogarak, pókok = a létezés alatti s ezért a legfélelmesebb puszta vegetáció; kígyók, hüllők = a hirtelen ránk kúszó alattomos-síkos halál, a mindenhová bebúvó kór; hal = az életteljes, önmagában hiánytalan létezés, Jézus; bárány = a magasztos, áldozati kivérzés)
Ciklikusságot jelentő motívumok: hét kör, a fa évgyűrűi, pókháló, csigaház (mindnek spirális szerkezete van) – a hagyomány átadása körkörös, ismétlődő rendben zajlik.
Nyelvezet: a regény nyelve stilizált gyermeknyelv: Nádas Péter nyelve, aki a gyermeknyelvet stilizálja. A szöveg nyelvileg nyitott, kihagyásos, jelképes természetű. Nyelvezete, rímei, ritmusai, dallama révén a regény szövege zene vagy vers benyomását keltheti az olvasóban.
Nyelvi eszközök: a mondatszerkezetek példásan arányosak. A mondatok a gyerekhős, Simon Péter észjárását követik. Egyensúly, belső arányosság tapasztalható a feszültség fokozódása és oldódása, a hosszúság és a rövidség, a simaság és a zökkenősség tekintetében. E belső törvények szerint tagolódik a szöveg.
A költőiséget és a muzikalitást elősegítő eszközök: gondolatritmusok, a bibliai „és”-használatra emlékeztető mondatfűzés, versszerű ismétlések, rendkívül rövid mondatok.
Kiemelt szerepet kap a monorémák (egyszavas mondatok) használata, melyek révén megfigyelhető egy nyelvtanulási és nyelvfelejtési folyamat is a szövegben. A regény első mondatai monorémák és az utolsó mondat is az („Nem”).
A monorémával csak kétféleképpen lehet reflektálni: igennel és nemmel. Márpedig a „nem” egy olyan monoréma, ami tagad. Ez a „nem” nem más, mint a nyelv visszavonása. Tulajdonképpen az egész szöveg visszavonását jelenti.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
