Petőfi alföld-ábrázolásának újdonságai
Több dolog is. Először is Petőfi előtt az alföld ábrázolása külsődleges volt és az egzotikumot hangsúlyozta (van azért egy-egy üdítő kivétel is, pl. Fazekas Mihálytól a Hortobágyi dal).
Hiányzott ezekből a versekből az az érzelmi azonosulás, ami Az alföld című versben olyan megkapó és ami addig nem tapasztalt bensőségességet kölcsönöz a tájnak. Petőfi gondolatban végigjárja és tekintetével végigsimogatja a tájat, melyet úgy ír le, hogy már a szavak megválasztásával is szüntelenül nyíltan vállalt szeretetéről vall.
Sajátos költői szemlélete utánozhatatlanul varázslatos hangulatot kelt. Teli van a vers intimitást sugárzó mozzanatokkal, ami kellemes jóérzéssel tölti el az embert, legyen az a mosolygó róna vagy a kolompszó vagy a környéket vígan koszorúzó smaragdszínű búza. A táj iránt a költőben élő szeretet minduntalan átáramlik a tájleírásba, és kedvessé, szerethetővé teszi magát a leírt tájat.
A másik fontos újdonság, hogy Petőfinek nagyon alapos, speciális helyismerete volt, ami tükröződik a versben. Az alföldnek rendkívül erőteljes vizualitása van. A költő biztonságos otthoniassággal mutat be mindent, és olyasmit is észrevesz, amit a más tájon született költő nem biztos.
Magát a rónát, a délibábos eget, a gulyákat, méneseket, tanyákat, csárdát és betyárokat már Petőfi előtt is felfedezték a költészet számára. Ezek ismert motívumok voltak. De kinek jutott volna eszébe azelőtt, hogy versbe tegye a törpe nyárfaerdőt, a királydinnyés homokot, az árvalányhajat, a vércsét? Ezek az apróságok Petőfi előtt nem mozgatták meg a költők képzeletét.
Akadt tehát Petőfi előtt is alföldábrázolás a magyar irodalomban, csak kevés és minőségileg más, ezért tartjuk Petőfit az alföld mint téma felfedezőjének.
Az alföld előzményei Petőfi lírájában
A költeménynek tehát voltak előzményei a magyar lírában, s nem előzmény nélküli a Petőfi-lírában sem. 1841-es Két vándor című versében egy kis patak és egy ifjú halad a magas hegyek közül az alföld felé. A patak vidáman csörgedezik, az ifjú komor gondolatokba merül.
Az alföldre érve fordulat áll be: a patak megfárad, lelassul, az ifjú viszont épp most derül fel, s szökdelve folytatja útját. Ennek oka, hogy a patak „honát vesztette el”, a fiú ellenben hazaért. Ez az allegória már előrejelzi Petőfi jelképes hazaérkezését: a szülőföldhöz való visszatalálását.
A Honvágy (1840) és a Hazámban (1842) című versekben már megvannak a csírái a későbbi nagy műnek, Az alföldnek.
A Dunavecsén írt Hazámban már nyíltan a költő szülőföldjeként nevezi meg a rónaságot, bár ez még nem tájvers, hiszen csak egy-két sebtében odavetett ecsetvonással festi meg Petőfi a jegenyéket és a darvak V betűjét, utána máris emlékeibe réved. A vers a szülőháztól és az édesanyától való búcsú, majd az élet iskolájában szerzett keserű tapasztalatok témáját járja körül, akárcsak a pár hónappal későbbi Távolból.
Az Én (1843) című versben pedig a költő a saját jellemét a róna képéhez hasonlította: mindkettő nyílt, egyenes.
Az alföld már ezekben a versekben is olyan tájélmény Petőfi számára, amellyel elválaszthatatlanul egybeforrt a szülőföld és az otthon élménye. Ez azért fontos, mert annak a hazaszeretetnek, haza-élménynek, amely későbbi verseiben megjelenik, ez a szülőföld-otthon élmény a magja.
Az olyan versek, mint Az alföld, A Tisza vagy A Kiskunság még nem hazafias költemények, de fontos alapját képezik Petőfi haza-élményének. Nélkülük ugyanis elképzelhetetlen lett volna Petőfi hazafias lírája.
A táji leszűkítés, az adott konkrét hazai táj iránti szeretet hitelesebbé teszi az egész országra kiterjedő hazaszeretet élményét is. Az tehát, hogy Petőfi a Kárpátokkal szemben hangsúlyozza az alföld iránti szeretetét, nem mond ellent a teljes ország, a szélesebb fogalomként értett hazaszeretet élményének.
A vers keletkezésének körülményei
Petőfi Kiskőrösön született, de kétéves korában a család Kiskunfélegyházára költözött át. Iskolai tanulmányait egy ideig Félegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson végezte, és később is gyakran látogatott haza szüleihez az alföldre.
Elmondhatjuk, hogy a költőnek gyermekkora, sőt, egész élete összefonódott az alföldi tájjal. Nem csoda, ha minden leírt sorából érződik az alföld iránti szeretet. Nyíltan megvallotta, hogy itt érzi magát otthon, itt született, itt is akar meghalni, itt az ő világa.
Ám érdekes módon az alföldet dicsérő nagy verseit nem akkor írta, amikor a szülőföldjén tartózkodott, hanem mindig olyankor, amikor távol volt tőle. Tehát nem szemtől szembe szemlélte a szeretett tájat, hanem emlékezetből örökítette meg.
Az alföld című verse is Pesten született. Talán a honvágy segített neki olyan elevenen felidézni a síkságot, és emlékezetből papírra vetni legapróbb részletét is. Olyan ez, mint amikor a szerelmes költő a távollevő kedvesről írja legszebb verseit, mert szebbet tud írni olyankor, amikor nincs ott és hiányzik neki, mint amikor ott van.
A költemény 1844 nyarán született és a Honderű című lapban jelent meg 1844. október 5-én. Ebben az évben kezdett Petőfi révbe érni: nyugtalan gyermek-és ifjúkor és sok hányattatás után végül Vörösmarty felkarolta, a Nemzeti Kör döntött versei kiadásáról, és állást is kapott segédszerkesztőként a Pesti Divatlapnál.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Nagyon gratulálok hozzád