Az alföld 7 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-2. versszak) az alföldet a hegyvidékkel, a Kárpátok hegyvonulataival állítja szembe, ezzel kétféle tájideált ütköztet. A romantika által kedvelt táj a hegyvidék, a Petőfi által kedvelt táj az alföld, e két táj ellentétes képeit mutatja be és feltárja saját érzelmeit. A fenn és a lenn ellentéte mellett a bezártság és a szabadság ellentéte is feszül (a síkság a szabadságvágy jelképe is).
A 2. egység (3-5. versszak) a Duna-Tisza közét mutatja be, mozgalmasság jellemzi. A vers beszélője a magasba repül, mintha madár lenne, innen indul, hogy bemutassa az alföldet: a „Kis-Kunságot” a gulyákkal, a méneseket jellegzetes hangjaikkal: patadobogás, ostorcsattogás, csikósok kurjantásai. Nézőpontja a magasságból lefelé irányul, egyre tágul.
A 3. egység (6-7. versszak) közelképet ad a tanyákról. A beszélő lejjebb ereszkedik, a tanyák melletti búzatáblát és a nádasokban a vadludakat látja.
A 4. egység (8. versszak) nézőpontja távolodó. A lírai én már a földön jár, és most a távolba tekint: a tanyákon túlra pillant egy csárdáig, ahol a vándor megállhat.
Az 5. egység (9-10. versszak) közelképet ad a nyárfaerdőről, a királydinnyés, homokos talajról, nézőpontja közeli, éles. A beszélő a csárdáig ér, s közelről tekint a földre: a nyárfaerdőt, a királydinnyést, homokos vidék növényeit, állatait festi le.
A 6. egység (11. versszak) nézőpontja távolodó. A lírai én már nem megy tovább, csak tekintetét engedi a látóhatár széléig. A homályba vesző látóhatárig pillant el.
A 7. egység (12. versszak) a zárlat, melyben a lírai én szülőföldje, az alföld szeretetéről vall. Megszólítja az alföldet s megvallja érzéseit szeretett szülőföldjének: szeretné, ha itt élhetne, és itt is temetnék el. A hazaszeretet különlegesen tiszta kinyilvánítása hangzik el itt.
Nézzük meg a vers részletesebb elemzését!
Az első két versszak mindjárt a kétféle tájideált, a hegyes-völgyes és a sík tájat állítja szembe egymással.
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
A vers nyitása egy kérdés, szemrehányás, kihívás, érzelmileg telített felkiáltás, provokáló hangon: mit nekem? Mit számítotok ti nekem, hegyek, Kárpátok? Ez a költő egyik leglendületesebb verskezdése.
„Tán csodállak, ámde nem szeretlek”: elismeri, hogy a vadregényes táj, a zordon hegyvidék csodálatra méltó, de nem az otthona, nem fűzi hozzá semmi. Ellenben az alföldi tájat csodálja és szereti is.
„S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” Petőfi képzeletét nem vonzzák a hegyek, hegyvonulatok, ő az alföld tengersík vidékén van otthon. A Kárpátok képét épp csak felvillantja, és máris megy le a síkságra:
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Figyeljük meg az „ott” határozószót: ez árulja el, hogy Petőfi a vers írásakor nincs a helyszínen. Ha az alföldön írta volna a verset, akkor az „itt” határozószót használta volna.
Azonkívül a rónaság a szabadság képzetét is felidézi a költőben. Erről tanúskodik a vers szállóigévé vált sora: „Börtönéből szabadult sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom.” A költő lelke azonosul a börtönéből szabadult sassal, ami egy főnévi metafora.
A sas-metafora egyébként gyakori volt a romantikában: a fenséget, a magasságot, a szárnyalást (az élet kicsinyes dolgaitól való elszakadást), és a szabadságot egyaránt jelenti.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
