A cím egyetlen szóból áll. Az apokrif görög szó, jelentése: „elrejtett”. Az apokrif azoknak a Bibliába be nem került vallásos témájú iratoknak a neve, amelyek a kanonizáció során nem minősültek eredetinek, isteni sugallatúnak. Tehát kétes hitelű, nem kanonizált szent iratot jelent. Ezek az iratok címükben és tartalmukban közel állnak a hivatalos, kanonizált szövegekhez, az ókori zsidó vagy ókeresztény irodalom termékei.
Mire is utal ez a cím? Arra, hogy a vers nem más, mint egy eddig ismeretlen prófétai megnyilatkozás, amely témájánál fogva a hitelesnek nyilvánított, kanonizált vallásos írások gyűjteményébe kívánkozik, csak épp nem vették fel oda.
A költő tehát a Biblia összefüggésrendszeréhez kapcsolja a vers világát, ugyanakkor el is választja a bibliai szövegektől. Egyszerre kapcsolódik is a keresztény világmagyarázathoz és el is szakad tőle.
Az Apokrif tartalmánál fogva egy ősi műfajjal, az ókeresztény apokalipszis irodalommal hozható rokonságba, mivel világvége-jóslatot tartalmaz.
A keresztény apokalipszisek, elsősorban a János apostolnak tulajdonított Jelenések könyve homályos, burkolt, jelképes kifejezések formájában megjövendölik az utolsó ítéletet, a világ végét. A jövendölésben az eljövendő végítélet okaiként a jelen és a múlt történései szerepelnek. (Egyébként Szent János neve alatt apokrif iratok is fennmaradtak, három apokrif apokalipszisről is tudunk.)
Ugyanakkor a vers a bibliai próféciától eltérő módon írja le a világ pusztulását. A mű nemcsak a jövendölésről szól, hanem a jövőt látó költő sorsáról is, a lírai én személyes sorsa és létélménye kerül előtérbe. És hiányzik a látomásból a pokol és a mennyország, a bűnök büntetésének és az erények végső megdicsőülésének a mozzanata. Nincs végítélet sem.
Valójában nem igazi apokalipszis jelenik meg, hiszen nincsenek nagy intenzitású igék, és nem láthatóak a pusztulást hozó, romboló erők sem. Csak a következmények érzékelhetők. A pusztulás személytelenül, mintegy magától megy végbe, nincs ok-okozati összefüggés. Ez egy végítélet nélküli világvége. Céltalan, lefokozott, mintegy önmagától megtörténő pusztulás.
A kiindulási alap a versben a Jelenések könyve 5-9; 15-16, amelynek középpontjában látomássorozatok állnak. Látomások: a 7 pecsétes könyv feltörése után 7 harsona szólal meg, és a 7 vészt hozó csésze tartalmának kiöntésével elkezdődnek a csapások, amelyek ellepik a földet, s amelyeket pusztulás követ.
Az Apokrif előtt a Harmadnapon kötetben egy Jelenések VIII. 7. című vers áll, amely pontosan hivatkozik az Újszövetségben leírt apokalipszisnek erre a részletére, amelyet aztán részletez, kibővít. Az Apokrif olvasható e vers folytatásaként is.
Az Apokrif formailag 3, számozással is elkülönített szerkezeti egységből áll. A hármas számnak a keresztény mitológiában kitüntetett szerepe van: utal a szentháromságra, az isteni tökéletességre.
A 3 egység további szakaszokra bomlik, de ezek nem szabályos versszakok – ez a szabálytalanság a széttartás, a diszharmónia formai kifejeződése.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
