Pilinszky János ismerte a koncentrációs táborok világát. Megtapasztalta azt az állapotot is, amikor az ember úgy érezhette, hogy Isten elhagyta az emberiséget, hogy nincs támasz, nincs segítség. A világ pusztulásra ítéltetett, az ember pedig szenvedésre. Nincs már hová hazatérni, így pedig nincs értelme az életnek sem.
A bibliai utalásokkal átszőtt mű az egyes ember elveszettségét, hazatalálását, reményeit és végső fájdalmát fejezi ki. A vers egy világvége-látomás, témája a pusztulás. Egy kopár, utolsó napjait élő világ jelenik meg benne. A gondolatokat az apokalipszis, a világvége hangulata járja át. Az ember kővé válik, a világ szétfoszlik, időtlenné válik minden.
Kívül kerülünk a józan ész határain, nincs már mit megérteni. Csak a tapasztalás van, s az kegyetlen, hideg, rideg valóságot mutat. Hogy élhető ez túl?
Kifejezőeszközök: hasonlat, megszemélyesítés, ellentét, halmozás, költői kérdés, anafora, bibliai motívumok megidézése.
Mozgalmas részek és kimerevített állóképek sorakoznak felváltva, a vers meg-meglódul, aztán a lendület újra meg újra hirtelen megakad. Gyakoriak a perspektívaváltások: élményleírás-gondolatközlés, konkrét-absztrakt, valóságos-irreális.
Vezérmotívumok: fa, csönd, árnyék, éjszaka, mozgás, vonulás, megmerevedés, megdermedés, kiüresedés, pusztulás, nemlét, hiány, árvaság. Ezek az egész művet átszövő hálózatot alkotnak.
A pusztulás fő motívumai: csend, üresség, magány.
Az újraértelmezett bibliai motívumok közül a fa-motívum a legfontosabb, hiszen a fa a Bibliában az evangéliumi megváltástörténet kulcsmotívuma. A versben 3 helyen jelenik meg:
- 1. rész: „hányódom én, mint ezer levelével, / és szólok én, mint éjidőn a fa” – itt a fa az emberi szenvedések felsorolásának és a prófétai magatartásnak a jelképe. A fa az eget és a földet köti össze, így olyan helyzetet idéz fel, mint pl. Jézus Getsemáne-kerti éjszakája.
- 1. rész: „Vesszőnyi fák sötéten / a haragos ég infravörösében” – itt a fák sorsszimbólumként jelölik a lírai én magányát, szenvedését, tudását, áldozatvállalását. Ide kapcsolódik Jézus szenvedéstörténete.
- 2. rész kettős fa-motívuma: 1. „őrzöm tovább e vonulást, e lázas / fácskákat s ágacskáikat”, 2. „Valamikor a paradicsom állt itt. / Félálomban újuló fájdalom: / hallani óriási fáit!” – ezek a Biblia összetett fa-metaforáit idézik fel. A szöveg az édenkert fáira is utal, de a fa-motívum jelképezheti a krisztusi keresztfát is.
A krisztusi kereszt kettős szimbólum: 1. jelentése: az áldozatként vállalt halál, 2. jelentése: a megváltás ígérete, a halált legyőző élet (a Bibliában az életfa-motívum János jelenéseiben a Krisztus második eljövetele utáni öröklét szimbóluma).
Pilinszkynél a fa az élet melletti elköteleződést jelenti. Azt, hogy a megváltás ugyan bizonytalan, de bízunk benne, és hogy az isteni rend, isten akarata az ember számára beláthatatlan, megfejthetetlen, és a feltámadás csodája bizonytalan, és mégis reménykedünk a csodában, a feltámadásban, a megváltásban.
A lírai én az általános emberi szerepben jelenik meg: a személyesség, a személyes hang többnyire csak közvetve, áttételesen nyilatkozik meg a műben. A költő nem magáról akar beszélni, hanem valami általános érvényűt, valami egyetemeset akar megfogalmazni.
Többféle közlésforma váltja egymást: leírás, elbeszélés, vallomásos odafordulás, tárgyilagos közlés, valakihez beszélés, monologizáló magánbeszéd.
A versben különböző igeidők tűnnek fel, világában egyfajta állandó jelenidejűség, időtlenség uralkodik. Történelemszemlélete közel áll a Biblia látásmódjához, mivel egybevetülnek a történelmi múlt, az aktuális jelen és az apokaliptikus jövő látószögei. A pusztulás már a múltban elkezdődött, a jelenben is tart és majd a jövőben teljesedik ki.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
