A 3. rész témája a költő egyedülléte, elmúlása. Itt megváltozik a hangnem és a beszélő magatartása. Itt válik egyértelművé, hogy az idegenségbe zárt, árva, elveszett lírai hős Istentől várja élete értelmessé tételét, teljessé tételét.
Az 1-8. sor szerint Isten látja őt, de nem teremt vele kapcsolatot, nincs jelen az ember életében. Isten némán, beavatkozás nélkül szemléli a világpusztulást, az apokalipszis áldozatává váló emberiséget, s nem tesz semmit.
Úgy tűnik, végleg magára hagyta a beszélőt, és csak tudomásul veszi, közönyösen szemléli mint egyet a létezők közt. Még csak nem is őt látja, hanem csak az árnyékát, amely a kerítésre vetül („Látja árnyam kövön és keritésen.”). A transzcendens hatalmat tehát tétlen szemlélőként ábrázolja Pilinszky.
Az Istennel való kapcsolat hiánya elbuktatja az embert: „Akkorra én már mint a kő vagyok”. A kővé válás felidézi a bibliai pusztulástörténeteket. Az „akkorra” a vers első sorára utal vissza, a végítélet mitikus idejére. Mire eljön a végítélet, addigra ő már csak dermedt tárgy lesz. És nemcsak ő, hanem minden teremtmény csak „tenyérnyi törmelék” lesz.
Ez a pusztulás azonban nem Isten büntetése, épp ellenkezőleg: az élettől és Istentől való elidegenedés következménye. A modern embernek létmódjává vált a hiány, a világba való beleveszettség élménye, mióta az egységes világmagyarázat ellehetetlenült. Minden szétmegy, széthullik, a folyamatok mind széttartóak. Ennek eredménye a pusztulás.
A 9-10. sor általában szól az emberekről, akiknek már könnyük sincs, csak a fáradtság, a fájdalom okozta ráncaik maradtak: „És könny helyett az arcokon a ráncok, / csorog alá, csorog az üres árok.” Az arcokon levő, könny nélküli üres árok képe az örök emberi szenvedést fejezi ki.
A zárlat arról tanúskodik, hogy a beszélő tudomásul vette a megváltatlanság ijesztő tényét.
Az Apokrif szabadversre emlékeztet, nincsen kötött versformája, rímelése szabálytalan.
Motívumai, témája alapján kapcsolatba hozható más művekkel, pl. az istenkeresés témája miatt Ady Endre A Sion-hegy alatt, a világpusztulás, végítélet téma miatt Petőfi Sándor Az ítélet című versével, a kozmikus látomás, az örök emberi szenvedés motívumai miatt Vörösmarty Mihály Az emberek és Előszó című verseivel hozható kapcsolatba.
