IV
Nincs fülem többé, mégis beszélj hozzám,
tökéletesen értelek.
Míg éltem, nem érthettelek.
annyi vágyad, késed és sérülésed, annyi rögeszméd,
persze nekem is: két bolond.
De ha most kérdezel,
gömbölyű csöndem felel,
Segítőn átölel,
ne is hiányold a beszédet.
Ezernyi szóval mit adhatnék?
magamét, nem tiédet.
A 4. vers szerkezetileg teljesen eltér az előző három verstől. Nem variáció, hanem kombinatorika az alapja. Az én-te viszonyok a most-akkor ellentétében fejeződnek ki:
- 1. mondat: most
- 2. mondat: akkor, a múlt
- 3-5. mondat: most
Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, ellentét, halmozás
Itt derül ki az egész mű bonyolult formarendjének az értelme. A kettősséget az életen túl egybefogó „gömbölyű csönd” a kulcsszó, amely a teljes megértés és az egészélményűség metaforája. Az első három korál felcserélhetőségeit a negyedik egy metafizikai, léten túli világban oldja fel.
