Üzenet: a Buda halála burkoltan és mértéktartóan, de a szabadságharcra utal. Komor figyelmeztetés Arany János részéről ez a mű, de a kortársak érzéketlenül mentek el mellette.
Nem arról van szó, hogy a szabadságharc vezetőit kéne látni Buda és Etele alakja mögé, hanem hogy a hun nép egységének szétbomlása, az egymás ellen forduló belső erők nemzeti katasztrófához, a birodalom bukásához vezettek.
Arany arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a belső egyetlenségek, a széthúzás, a vezetők viszálykodása és hibás döntései egy egész nép sorsára kihatnak (a költő a szabadságharc elvesztéséért is a vezetőket tette felelőssé).
A Buda halála erkölcsi-történelmi tanulsága az, hogy fel kell ismernünk gyarlóságainkat és erőt kell venni rajtuk. Ugyanis a nagyságot, az erőt aláássa a gyarlóság – önmagunk gyarlósága csakúgy, mint másoké. Arany feltárja a nemzet gyarlóságát, a jelenről alkotott felfogása vetül vissza a múltba. Komoran látja a jövőt, mert a nemzeti gyarlóságot maradandónak érzi.
A magyar történelemben rejlő kudarc megmutatásával Arany célja a hazaszeretet és a felelősségérzet növelése volt. A Buda halála lényegében a nemzeti történelem vereségeinek, a Mohácstól Világosig tartó katasztrófasorozatnak mítoszi értelmezése.
Értelmezés: a Buda halála cselekménye jelképes: nem egyetlen korszak, hanem az egész hun-magyar történelem tragédiáját mutatja meg. Arany a nép sorsának, a nemzet történelmének a lényegét akarta megvilágítani, melynek végzetes eleme a kiszolgáltatottság és a magányosság – a gyanútlan felvértezetlenség a legnagyobb ellenséggel, a germánokkal szemben.
A Buda halála a nemzeti történelemre nehezedő végzetről szól, de ezt a végzetet Arany nem tekintette elkerülhetetlennek. Nem egy ijesztő, értelmetlen végzet uralkodik a műben. Mindvégig fennáll a lehetőség a katasztrófa elkerülésére, csakhogy a veszedelmet senki sem érzi át, és senki sem tesz ellene.
A tragédia megakadályozható lett volna akár még az utolsó pillanatban is, a jó szándék könnyen érvényesülhetett volna. Arany végig nyitva tartja a küzdés, megjavulás, megváltatás lehetőségét: bölcsességgel, szilárd akarattal és önuralommal el lehetett volna kerülni a katasztrófát.
Nem külső körülményekből, hanem a szereplők jelleméből következik a tragédia: a könnyelmű, meggondolatlan cselekedetek vezetnek idáig. Detre intrikája önmagában kevés lenne, ha nincsenek meg a négy főszereplő jellemében azok az ellentmondások, amiket Detre kihasznál. Nagy szerep jut a szabad elhatározásnak, ezért érezzük a szereplők vétkét súlyosabbnak, büntetésüket kiérdemeltnek.
Etele elérhette volna az áhított nagyságot, ha a Hadúr által szabott feltételt betartja, ha önmagát megfékezi („Úr az egész földön, ha ez egy hibáján” felül tud emelkedni, de nem tudott). Arany gondoskodik arról, hogy ezt a feltételt Etele ne ismerje, mert ehhez a hőshöz csak az lehet méltó, ha szolgai engedelmesség nélkül, szabadon, a törvényt nem ismerve hajt fejet a törvény előtt.
Etele azt sem tudja meg soha, hogy Isten kardját mivel érdemelte ki (Hadúr sohasem közli vele, hogy azzal, hogy Buda életét megmentette a vadászaton és Ármány csábításán diadalmaskodott).
Etele tragikuma, hogy a feltételt, amit lelkében kellett volna éreznie, csak a vétek elkövetése után ismeri föl a lelkében. Etele (és a hun-magyar nép) végzete tehát elsősorban önmagában lakik, így menekvését is csak önmagában keresheti és találhatja meg. Ha Etele felismeri és legyőzi önmagában a végzetet, akkor képessé vált volna, hogy a külső végzettel szembeszálljon.
Ez a külső végzet Krimhilda és Detre személyében ölt testet. Krimhilda is és Detre is germánok, azaz németek. Az egyedüli és legnagyobb ellenség a német, a hun-magyar sorssal szemben áll a gót-germán sors, a hun mondakör eposzi ellenlábasa pedig a Nibelung-ének.
A germánellenesség és a német végzetre kisarkított történelemszemlélet teljességgel indokolt a magyar történelem egészének és Arany korának szempontjából is. A költő a legfrissebb történelmi tapasztalatokat építette bele a műbe.
A Buda halála egy nép végzetét mutatja be. Világképét két dolog határozza meg:
- az idegenek közé szorult, végzetesen önmagára utalt nemzet helyzete
- az összetett jellemekből olyan érzelmek és tettek adódnak, melyek végzetesekké elsősorban e sajátos történelmi helyzetben válnak.
Ami igazán nyomasztó ebben a végzetességben: a hun nép, mely ártatlan és tehetetlen, a vezetők bűneinek és tévedéseinek áldozatává válik. A vezetők magánéletében kialakuló konfliktusok, tragikus helyzetek érvényessé válnak az egész népre is. Ez arra utal, hogy Arany szerint Etele és Buda hibái nemcsak az uralkodó osztályra, hanem az egész népre jellemző gyarlóságok.
A köznép átveszi urai nyugtalanságát, konfliktusuk miatt megzavarodik, pártokra szakadozik („Megbódul a köznép, fejei bőszültén”, „Így a hunok közt is háborog az alrend, / Megbódul az elme, és megbomol a rend.”).
Arany drámai feszültséget teremtő tehetsége ebben a műben érvényesül a legszembetűnőbben. A nyomasztó hangulatot az okozza, hogy a megváltatásnak még a reménye is csak erkölcsi értelemben merül fel, nem pedig tényleges történelmi lehetőségként.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
