Vendégszöveg elemzése: 6. ének: Rege a csodaszarvasról – Arany egy mondát sző bele a történetbe, amit lakoma közben egy énekes ad elő. A csodaszarvas-legenda egy betét, idegen test a Buda halála szövegében.
A magyar népnek egy régi, kereszténység előtti mítosza a szarvas-rege. A Buda halálával Arany már eleve a múltat rekonstruálja (a népvándorlás korát), és ezen a rekonstruált múlton belül is újabb múltbeli perspektívát nyit a betétdarab beillesztésével.
Nem ismerhette a szibériai népek szóbeli költészetét, amely rokon a krónikások által megőrzött totemisztikus magyar eredetmondával. Tanulmányai és költői érzéke segítségével rekonstruált egy magyar eredeténeket, amely ősköltészetire formált, naiv hangvételű, felező nyolcasokból épül fel (más a ritmusa, és másként is van szedve, mint a Buda halála szövege).
Arany három alapvető forrást használt fel hozzá: Kézai krónikáját, Priskos rétor (görög történetíró) leírását és Ipolyi Arnold 1854-es Magyar mythologiáját.
A Kézai Simonnál felbukkanó (és Kálti Márk Képes Krónikájában is jelentős szerepet játszó) hun-magyar csodaszarvas ősi toposz. A csalogató, hívó, valahová elvezető szarvas már Pindarosz Héraklész-elbeszélésében is megtalálható. Gyakran felbukkan a régi irodalomban amolyan vezérállatként, amely a vadásznépek mentora: fontos vállalkozások (honkeresés, városok, várak, határok megállapítása) mennek végbe általa.
A hun-magyar mondában is az a szarvas szerepe, hogy ő vezeti el a testvérpárt és vitézeiket az új hazába. De van egy fontos különbség: Aranynál a testvérek mintegy akaratuk ellenére, valamilyen idegen, félelmetes ösztönnek engedve követik a szarvast. Kézainál nincs szó csábításról és ellenállásról, otthonvesztésről, ott a fiatalok még hazatérnek elbúcsúzni szüleiktől.
Aranynál az ismeretlen, zord tájon, félelmetes, idegen vidéken előrecsörtető daliák folyton-folyvást szabadulni akarnak a szarvas csábító bűverejétől, és már első estéjükön a hazatérést tervezik („Folyamparton ők leszálltak, / Megitattak, meg is háltak, / Hogy majd reggel, virradattal / Hazatérnek a csapattal.”). Ám ezt a szándékot a szarvas megjelenése porrá zúzza, és ez így megy nap mint nap.
Vagyis a tudatalatti vonzása erősebbnek bizonyul az akaratuknál. Arany a tudatalatti világát többnyire erkölcsi vonatkozásban tárta fel műveiben, szerepe a határok megszabása volt a morális törvények, a fékek beépítésével. Itt más a helyzet. A tudatalatti leküzdhetetlennek bizonyul, de közben a végső értelem, az elrendezettség sem szenved csorbát.
A szarvas a jungi tudatalattit jelképezi, amely pontosan tudja, mit akar velünk, és ha látszólag akaratunkkal ellentétes dologra ösztökél, hívása olyankor is személyiségünk legmélyebb, legfontosabb, az istenivel kapcsolatot tartó részéből származik. A szarvas csábítása jelen esetben a honalapítás nagy, szakrális célja érdekében történik.
A Rege a csodaszarvasról a Toldi világképével rokon: teljesség, frissesség, elrendezettség, épség uralkodik benne, egy ősi aranykort jelenít meg. A beszélő nyugodt, magabiztos, mindentudó elbeszélő.
Ember és természet összekapcsolódik, nincs benne a modern kettéhasadtság. Nincs jelen a transzcendencia, a bűn, a bűnösség, a végzettudat fogalma. Ismeretlen az áldozathozatal, az istenfélelem, a kiengesztelés gesztusa.
Ember és tevékenysége összenőtt, elválaszthatatlan, az ember békében él önmagával, önazonossága ép. Az emberi lélek és a társas együttélés is megoldott, teljes, a szereplők nem rendelkeznek külön problémává váló pszichikai entitással.
Az életöröm naiv érzékletességgel mutatkozik meg a rege hőseiben, a fiatal vadászokban, a selymes fűben, az édes vízben, az ízes vadászzsákmányban, s főként a tündérlányok lopva megfigyelt mulatozásában.
Az elrendezettség érzését továbbá a következők adják: a nemzeti közösség homogén, a vezérek biztosítják a közösségi integrációt, az érdemek egyenlően oszlanak meg és hangsúlyos az uralkodói státusz megérdemeltsége („Hős fiai szép Enéhnek”). Más törzsekkel jogosan harcolnak, a háború természetes tevékenység, nem csinálnak belőle problémát, az ölést is más szemszögből nézik („Vad előttük vérbe fekszik, / Őz vagy szarvas nem menekszik…”).
Még a lányrablást is, ami egy erőszakos tett, a szeretet, az emberi melegség örök normáira utalva mentegeti az elbeszélő. A lányok gonosz tündérek irányítása alatt álltak, és bűvölő, sőt gyilkos mesterséget tanultak, amelyre nem gonoszságból, hanem csak butaságból, „szűzi dacból” adták a fejüket. Elrablásuk által tudják betölteni az odaadás, a megtermékenyülés nagy női hivatását, amit a gonosz tündérek semmibe vettek.
Később megbékélnek, megváltoznak, személyiségük megérik. A dacos, makrancos lányokból haza nem vágyó, közösségi hivatásukat egész személyiségüket megelégítő ösztöncselekvésként megélő asszonyok lettek („Büszke lyányok ott idővel / Megbékéltek asszony-fővel; / Haza többé nem készültek; / Engesztelni fiat szültek.”).
A Rege a csodaszarvasról nyelvi jellegzetessége az ősi formulaszerűség, amely szuggesztív erővel bír. Fő kifejezőeszközei: párhuzam, ismétlés (ami az énekmondás archaikus-közösségi voltára is emlékeztet, és tagolja is a történetet), ellentét (főleg az élet-halál oppozíció).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
