Műfaj: apokalipszis. Az apokalipszis külön irodalmi műfaj volt az ókori héber és keresztény irodalomban. A műfaj a Krisztus születését megelőző 200 évben virágzott. A műfajt az ószövetségi próféták, Ezékiel és Zakariás próféciái készítették elő.
Az apokalipszis műfajú szövegekben a szerző vagy egy múltba helyezett személy szájába adja a jövendölést a jelenről (pl. Ezékiel, Dániel), vagy a jelenben szól a várható jövőről (János).
A jövendölés kinyilatkoztatásszerűen jelenik meg a műben. Az apokalipszis szerzője a kinyilatkoztatást látomás formájában kapja, melyet később leír. Ezek a látomások inkább jelképek voltak, mint valós események előrejelzései. Sőt, ebben a műfajban szinte mindennek jelképes értelme van: a számok, a tárgyak, a test részei, még a személyek is jelképpé válnak.
A Jelenések könyve az Újszövetség egyetlen prófétai irata. Olyan szimbolikus látomásokat közöl, amelyek célja megerősíteni azt a hitet, hogy Krisztus egyháza az 1. évszázad keresztényüldözései (Néró és Domitianus császárok tevékenysége) ellenére is fenn fog maradni, ellenségei pedig el fognak pusztulni.
Bár az írói eszközök és motívumok a zsidó apokaliptikus hagyományokat követik, a Jelenések könyve szerzője sajátos keresztény értelemet ad nekik. Önmagát Krisztus szolgájának nevezi, aki látomásait Isten angyalai által Patmosz szigetén, száműzetésben kapta.
Téma: a végidő, a végső dolgok tudásának látomása.
János korában olyan várakozások voltak elterjedve, melyek szerint a végítélet egy sor rettenetes esemény (pl. pusztítás, üldöztetés, éhínség, pestis, földrengés) formájában fog bekövetkezni, amelyek egy adott sorrendben követik egymást. A Jelenések eseménysora is ezt az elképzelést tükrözi.
A címben szereplő „jelenések” tulajdonképpen álomlátások. A látnok a következőket látja: a trónuson ül Isten, kezében hétpecsétes könyv van, amely a végidőkre vonatkozó tervet tartalmazza.
Egyedül Krisztus méltó arra, hogy feltörje a pecséteket és elindítsa a végidők eseményeit. Jánosnál tehát Jézus ítélőbíróként, mint a Világ Ura jelenik meg.
Az első pecsét feltörésével még nem válik olvashatóvá az egész „könyv”, de feltárul a feljegyzett esemény megfelelő része. Így történik a többi pecsét feltörésekor is.
Az első 4 csapás 4 lovas megjelenéséhez kapcsolódik, akik szerencsétlenséget, pusztulást hozva vonulnak végig az egész földön, így hirdetve a vég kezdetét. A 4 lovas ábrázolása az ószövetségi próféciákkal cseng össze.
A négy lovas közül kettő háborút, egy éhezést, egy pedig a pusztulást hozza:
- fehér ló lovasa – íj (harci eszköz)
- vörös ló lovasa – kard (harci eszköz)
- fekete ló lovasa – mérleg (az éhínség jelképe)
- fakó ló lovasa – maga a Halál
A régi világ vége és az új világ (a mennyek országa, Isten világa) eljövetele időpontjában a halottak feltámadnak és mindenki Isten ítélőszéke elé áll. Isten ekkor az egész világot megítéli. A régi világ eltűnik, helyére Isten új eget és új földet teremt. A mennyből alászáll a Földre az új Jeruzsálem, és ezzel beteljesedik az ószövetségi próféták és az újszövetségi Jézus ígérete.
Az új Jeruzsálemmel együtt visszatér az egykor elveszett Éden békéje, tisztasága és harmóniája is. Az élet vize és az élet fája motívumai az örök életet jelképezik.
Az Újszövetség motivikus és szerkezeti keretét a teremtés és a végidő elbeszélésében is szereplő, visszatérő képek alkotják.
Kifejezőeszközök: metafora, gondolatritmus (a szövegegységeket az „Én láttam” vagy „azután megmutatta nekem” beszédfordulatok fűzik össze).
A Jelenések könyve erőteljesen szimbolikus, még a Biblia többi részénél is metaforizáltabb. Számos szimbólumot, jelképes számot (három, hét, tizenkettő stb.) tartalmaz.
Szimbólumai rendszert alkotnak. Egyik visszatérő motívuma pl. a hét pecsét, amely a teljességet jelenti (innen ered a „hétpecsétes titok” kifejezésünk).
Motívumok:
- 7-es szám – a teljességet fejezi ki, eszünkbe juthat róla a világ teremtésének története, amely szintén 7 napig tartott (és ez volt az emberi történelem kezdete, ill. az idők kezdete.
- hétpecsétes könyv – az isteni titok átfogó teljességére utal.
- bárány – Krisztus szimbóluma: a fiatal (ártatlan, tiszta) bárány képében a kereszténység a bűnös emberiséget vérével megváltó Krisztust látja. Az Ószövetségben is találkozhatunk a báránnyal mint jelképpel: ott áldozati állatként van jelen, pl. Izsák feláldozásának történetében helyettesítő áldozat.
- kos – a termékenyítő erő, a születés és az újjászületés, újrakezdés ősi szimbóluma, egyben áldozati állat
A Jelenések könyve a mennyország, az Édenkert újbóli megteremtésével végződik, s ezzel visszakanyarodik a Héber Biblia (az Ószövetség) teremtéstörténetéhez. Ezáltal mintegy keretbe foglalja az egész Bibliát.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
