Jézus Krisztus alakja: az evangéliumok központi alakja Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó (vagy Messiás).
A Jézus név a héber (zsidó) Jehosusa (=„Jahve a segítség”) rövidített változatának (Jesua) görögös formája, jelentése: „üdvözítő”, „szabadító”.
A Krisztus szó a zsidó „Masiach” (= „Messiás”) szóból ered, melynek görög megfelelője a Chrisztosz (= „Felkent”, ugyanis az Ószövetségben a tisztségébe való beiktatásakor a királyt, a prófétákat és a papokat szent olajjal felkenték, azaz Istennek szentelték).
Ugyanakkor a „messiás” mint fogalom már az Ószövetségben többletértelmet kapott az eredeti jelentéséhez (szent olajjal felkent) képest. Hiszen már Ézsaiás és Dániel próféta könyvében összekapcsolódik a „messiás” fogalma az eljövendő feltámadás és az ítélet napja jövendölésével.
Az Ószövetségben a próféták megjövendölik a Messiás eljövetelét, az Újszövetség iratai pedig azt állítják és igazolják, hogy Jézus ez a megjövendölt Messiás. Ő fogja megváltani az emberiséget bűneitől.
A megváltás azt jelenti, hogy Jézus önként vállalt kínhalála megszabadítja az emberiséget az eredendő bűntől (amit az első emberpár követett el Isten iránti engedetlenségével, és ami öröklődik utódaikra, azaz minden ember bűnösnek születik).
Az Újszövetség a „messiás” fogalom jelentéskörét is kiszélesíti: Jézus mártírhalálában, feltámadása utáni második eljövetelében az egyetemes feltámadás és az utolsó ítélet ígéretét látja. Az ítélet napján majd a hitetlenek elkárhoznak, az igazak pedig üdvözülnek (azaz Isten országába jutnak).
Jézus nyilvános tevékenységének első lépése a Jordán folyó vizében való megkeresztelkedés (Keresztelő Szent János által). Ezután 3 éven át tanít Júdeában és Galileában (egészen haláláig). Sok tanítványa volt, közülük került ki a 12 apostol.
Jézus tanítása szorosan kapcsolódik a zsidó valláshoz, gyakran utal az Ószövetség tanítására. Erkölcsi tanításának lényege a szeretet és a megbocsátás fontossága.
Azt hirdette, az embernek lehetősége van bensőséges, személyes kapcsolat kialakítására Istennel. Tanítása nemcsak a választott néphez, a zsidókhoz, hanem az egész emberiséghez szól.
Jézus mint történelmi személy: bár a hagyomány szerint Jézus születésével kezdődik a keresztény időszámítás, Jézus a valóságban feltehetőleg nem a 0. évben született.
Jelenlegi időszámításunkat az i.sz. 6. században alkották meg. 540-ben Dionysius Exiguus (ejtés: dionisziusz ekszigvusz) kora középkori keresztény szerzetes, író, fordító volt az első, aki kronológiai vizsgálatai során Jézus születését vette kiindulópontul. Jézus születési évét Róma alapításának 754. évében határozta meg, de számításaiba tévedések csúsztak, így végül nem Jézus valós születési éve lett a 0. év.
A mai hittudós történészek szerint Jézus valószínűleg az i.e. 7. évben született, a keresztény naptár szerint december 25-én (a hívők karácsonykor Jézus születését ünneplik).
Születési helye Betlehem, egy város a júdeai Jeruzsálemben (Júdea a klasszikus ókorban létezett, egy történelmi régió a Közel-Keleten, amely ma az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában álló terület).
Ekkor I. Heródes zsidó király volt hatalmon, aki i.e. 37-től 4-ig uralkodott Júdeában. Júdea ekkor a Római Birodalom fennhatósága alatt álló tartomány volt, Heródes pedig vazallus király, aki a belügyekben önállóan dönthetett (ez átmeneti kormányzati forma volt Róma részéről: a császár ekkor még nem szervezett a vazallus királyságokból provinciákat).
Jézushoz kapcsolódó népszokások: Jézus életéből a születését és a halálát szokták dramatizált formában előadni jeles alkalmakkor, pl. karácsonykor jellemző népszokás a betlehemes játék, amelynek témája Jézus születése. A Jézus szenvedéstörténetét feldolgozó dramatikus formát passiójátéknak nevezzük.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
