Homérosz: Iliász (elemzés)

Az Iliász embereszménye és világképe

Embereszmény: egy katonai kultúráról van szó, így a hősi embereszmény, a héroszeszmény jelenik meg. Homérosz a görögség hőskoráról énekel, arról a korról, amikor a görög arisztokrácia csatározásokkal, kalózhadjáratokkal igyekezett védeni és gyarapítani vagyonát. Akhilleusz haragja áll a mű középpontjában, egy olyan epizód, amely alkalmas a hősi embereszmény ábrázolására.

Akhilleusz számára a hírnév a legfontosabb érték a világon, és inkább a rövid, de dicsőséges életet választja, mint a hosszú dicstelent. Ez a döntés azt jelzi, hogy az eposz értékrendjében a hősi hírnév a legnagyobb érték. Nagyobb az életnél is, mert nemcsak a közösség megbecsülését és tiszteletét jelenti, de megadja a halhatatlanság lehetőségét is. Ugyanis a közösségért végrehajtott tett híre túléli magát a hőst (héroszt): nagyságának emléke méltó az ősökhöz. A harcban való férfias helytállása, halált megvető bátorsága nemzedékek példájává, erkölcsi normájává válik.

Milyen a hőstípus az antik eposzokban? Bátor és kegyetlen harcos (kifosztják a holttesteket is), uralkodó alkat, van hatalma, merészsége, bátorsága, és kitűnik a hírnevével. Tetteit a dicsőségvágy, az örök hírnév, vagyis a halhatatlanság vágya motiválja (ebben a korban a személyes dicsőségért halnak meg a harcosok, nem elvont eszmékért, mint amilyen pl. a haza, hiszen a haza egy területi elv, ami a közösség dicsőségét szolgálná, és így ellene feszül az egyéni dicsőségnek).

Erénynek számított a bátorság, a gyorsaság, a fizikai erő, a szónoki tehetség (harc közben öndicsérő szónoklatokat vágnak ki a vitézek, dicsekszenek és a ellenfelet becsmérlik). Az ész nem feltétlenül számított értéknek, Odüsszeusz ravaszsága például az Iliászban kétes erény. Negatív tulajdonságnak a gyávaság, a gyengeség számított. Ebből érzékeljük, hogy a hősi embereszmény nem a békés együttélés időszakára lett kitalálva. Ezek az erények háborúban jönnek jól.

Az Iliász a Homérosz korabeli társadalmi viszonyokat mutatja be, és arisztokratikus szemléletmódú. A katonai erényekben, a harci dicsőségben megtestesülő emberi nagyság ugyanis a nemesség ideálja volt, és a mű főhőse, Akhilleusz ezt az eszményt testesíti meg. Ugyancsak az arisztokratikus életideálnak volt természetes velejárója a vitézi büszkeség, a személyes érdek szenvedélyes védelme.

Az Iliász legkiválóbb hősei, akár görögök, akár trójaiak, mind királyok vagy királyok leszármazottai. Közrendűek, szolgák nem játszanak szerepet az eseményekben. A nőknek is alárendelt szerep jut, a harcosok többnyire kizsákmányolják őket (elrabolják és ágyasukká teszik), az egyetlen kivétel Heléné, akit mindenki szerelemmel szeret (férje is, Parisz is).

Az ábrázolt hőseszmény nem a közösségi, hanem a személyes értékeket állítja előtérbe. A háború kimenetele szempontjából mindig egy-egy nagy egyéniség vitézkedésének van döntő szerepe. A hősök harci tettei mind párviadalok, dicsőségük a párviadalban aratott győzelem.

Világkép. Homérosz kritikusan szemléli Akhilleusz gyilkos tombolását és a benne felrémlő ősi kegyetlenséget, így világképe némileg túllép az Akhilleuszban megtestesült emberideálon.

Maga Akhilleusz is megfogalmaz kétségeket azzal kapcsolatban, hogy az egész harcos életnek van-e értelme. Hiszen a kibékítésére küldött követeknek olyasmit mond, hogy ha akarna, visszatérhetne hazájába, hiszen az élet többet ér minden hadizsákmánynál: „Mert zsákmányolhatsz tulkot, hízotthasu birkát, / szerzel sárga lovat, meg háromlábas edényt is: / vissza azonban már sohasem zsákmánylod a lelked, / sem nem vásárlod, ha kiszállt a fogak rekeszéből.” (9. ének) Ez már kicsit az Odüsszeia világképe felé mutat, amely az életet tekinti legfőbb értéknek.

A mű végén Akhilleusz megváltozása is annak jele, hogy Homérosz nem osztja teljes mértékig a háborúzó arisztokrácia életideálját. Ugyanis az az Akhilleusz, aki kiadja legádázabb ellenségének holttestét és aki az egész heroikus életforma és az egész emberi sors szomorúságán könnyezik, már nem az arisztokrácia héroszeszményét testesíti meg, hanem a költőét.

Homérosz ugyanis ellentmondásosan viszonyult a hősi életideálhoz. Egyfelől csodálta a vitézi kiválóságot, másfelől viszont érzékelte azt is, hogy van valami erkölcsileg kicsinyes ebben az életformában.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!