Homérosz: Iliász (elemzés)

Eposzi kellékek:

1. invokáció (a múzsa segítségül hívása): Kalliopét, az epikus költészet múzsáját szólítja meg a szerző. A segélykérés az eposz első sora, célja a múzsa támogatásának elnyerése a történet elmeséléséhez. Az énekmondó sikere ugyanis a múzsa jóindulatától függ. Az Iliász invokációja: „Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét.”
2. propozíció (témamegjelölés): a szerző előre közli a mű témáját, hozzákapcsolva az invokációhoz (megjelöli, hogy milyen történet elmondásához kér segítséget a múzsától). Az Iliász propozíciója: „Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét, / vészest, mely sok ezer kínt szerzett minden akhájnak…”
3. in medias res (a dolgok közepébe vágó) kezdés: az eposzok csak egy epizódot, az adott hőstörténet egy részletét adták elő, és ehhez nem kezdték el a legelejéről mesélni az egész hőstörténetet. Nem volt szükség rá, hiszen a hallgatóság úgyis ismerte a mitológiát.

Az Iliász például a trójai háború 10. évének 52 napját beszéli el: se az nem szerepel a történetben, hogy mi volt a trószok és az akhájok közti viszály oka, se a háború végkimenetele (Trója eleste) nem része a cselekménynek. Azaz nem meséli végig Homérosz az egész trójai háborút.

4. enumeráció (seregszemle vagy katalógus): a hadsereg bemutatása, a leírás célja a sereg nagyságának, erejének érzékeltetése. Heléné a várfalról nézi a közeledő akháj sereget, ez ad alkalmat a szerzőnek a görög harcosok felsorolására, bemutatására.

Az Iliász enumerációja így kezdődik: „S most, Múzsák, ti beszéltek: olümposzi bérceken éltek, / istennők vagytok, s mindent jól látva ti tudtok, / míg minekünk csak hírhallásunk, semmi tudásunk: / kik voltak a danaák fejedelmei és vezetői? / Én sokaságukat el nem mondom, nem nevezem meg, / nem tudnám, ha akár tíz nyelvem volna, ha tíz szám, / hangom nem szakadó és rézből volna a szívem; / hogyha a múzsák, pajzstartó Zeusz lányai, bennem / föl nem idézik, hogy hány hős jött Ilion ellen; / hát a hajó-vezetőket mondom s mind a hajókat. / Boiótok seregét Léitosz Péneleásszal / s Arkesziláosz hozta, velük Kloniosz s Prothoénór: / ők Hüriét lakták, meg a sziklás auliszi földet…” (2. ének)

5. deus ex machina (isteni beavatkozás): azok a pontok a cselekményben, amikor az istenek beleavatkoznak az emberi világ történéseibe és egyes szereplőket segítenek, másokat akadályoznak. Ilyen isteni beavatkozás pl. Parisz ködbe burkolása. Az eposzban ugyanis két szinten zajlanak az események: a földi világ mellett a transzcendens, isteni szférában is (duális világkép).

Az Iliászban nagy az istenek szerepe, hiszen részt vesznek a harcokban és akár meg is sebesülnek. Példák a deus ex machinára: „Így kergették össze a két hadinépet a boldog / istenek, egymás közt is eként gyúlt szörnyű viszályuk.” (20. ének) „… de Pallasz Athéné / nagynevü hős Akhilleusztól visszavetette a dárdát / könnyű lehellettel: s odahullt az isteni Hektór / lába elé ismét.” (20. ének)

6. epitheton ornanas (állandó jelzők): állandósult szókapcsolatok, melyekben a jelző mindig visszatér a jelzett szóval együtt (ez a szóbeli előadást segítő elem volt, mivel megkönnyítette a szöveg megjegyzését, de díszítő funkciója is van). Az Iliász állandó jelzői pl. fényes Akhilleusz, gyorslábu Akhilleusz, fürgefutású Akhilleusz, városdúló Akhilleusz, isteni hős Akhilleusz (Akhilleusznak összesen 46 állandó jelzője van), bagolyszemű Athéné, fellegrázó Zeusz, tehénszemű Héra, kékfürtű Poszeidón, sereget vezető Agamemnón, tisztanevű Meneláosz.
7. csodás elemek, pl. istenek, félistenek jelenléte
8. epikus hasonlatok: részletesen kidolgozott, aprólékos hasonlat, amely akár külön történetté is válhat. Színesítő költői eszköz, amely érzékletesebbé teszi a hasonlítást.

Az Iliász egyik epikus hasonlata: „Mint amikor füstfelleg száll föl a légbe a várból, / messze sziget földjén, mit az ellenség bekerített, / s ők az egész nap a gyűlölt Árésszal civakodnak, / várukból ki-ki törve: de végül napnyugováskor / fáklyatüzek gyúlnak ki sűrűn, s felszökken a fényük / messze magasba, hogy észrevegyék kik körbe lakoznak, / hátha segíteni jönnek, a vészt tovaűzni hajókkal: / így lobogott Akhilleuszról is magas égbe a tűzláng.” (18. ének)

Az epikus hasonlatok jellegzetes eszközei a hangulati ellenpontozásnak. Ilyenkor a harccal szemben a békés otthoni élet képei jelennek meg bennük, pásztorok, aratók stb. Példa: „És valamint aratók, egymással szembesietve / vágják végig a rendet a gazdag férfiu földjén, / árpát vagy búzát, s hullnak sűrűn a kalászok: / így rontott egymásnak a trósz s az akháj kaszabolva, / és egy sem gondolt közülük csúf megszaladásra.” (11. ének)

9. költői toposzok (közhelyek): közismert, közkinccsé lett költői képek vagy motívumok, amelyek több különböző korszakban is megjelentek, és mindig nagyjából ugyanazt jelentik az olvasónak. Toposz lehet nyelvi fordulat vagy cselekményelem is. Homérosznál pl. szerkezeti sémák is variálódnak: vendéglátás, párbaj, áldozás, harcra készülés, halottsiratás.

Példa toposzra (harcra készülés): „És legelőször a szép lábvértet vette magára, / melyet jó szorosan kapcsoltak ezüst bokacsattok; / másodikul meg a melle köré körítette a vértet; majd az ezüstszögű érckardot a vállára vetette; / és a hatalmas, erős nagy pajzsot vette kezére, / messzire szétáradt ragyogása, akárcsak a holdé.”

10. retardáció (késleltetés): jellegzetes költő eszköz, mely a feszültségkeltést szolgálja. Általában egy fontos esemény híre, amely döntően befolyásolja a cselekményt, késve jut el az érintetthez.

Késleltetés az Iliászban: Patroklosz haláláról (16. ének) Akhilleusz csak a 18. ének elején értesül, és csak a 19. énekben tér vissza a harcba. A két legnagyobb hős, Akhilleusz és Hektór összecsapása pedig csak a 22. énekben következik be.

11. anticipáció (előreutalás): a cselekmény egy korábbi pontján egy később bekövetkező, fontos eseményre való utalás. Az Iliászban az eposz cselekményének kezdete előtt elhangzott jóslatokra való utalás formájában jelez előre a szerző bizonyos eseményeket (Akhilleusz halála, Trója bukása).

Példák előreutalásra: „egykor Akhilleuszért valamennyi akháj ivadékban / vágy ébred: s te segíteni nem tudsz rajtuk, a bánat / bárhogy emészt, ha a férfiölő Hektór keze által / hullanak el sokan, és haragodban téped a lelked, / mert az akhájok közt a legelsőt semmibevetted.” (1. ének)

„Édesanyám, az ezüstlábú Thetisz, isteni asszony, / mondta, hogy engem kettős végzete vár a halálnak. / Hogyha a trójai vár körül itt maradok verekedve, / elvész visszautam, de sosem hervadhat a hírem: / ámde ha megtérek szeretett földjére hazámnak, / elvész nagy hírem, hanem éltem hosszura nyúlik, / és gyorsan nem is ér el végzete már a halálnak.” (9. ének)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!